Sidebar

Menü

  • Kik vagyunk
  • Írások
  • Morzsák
  • Igei gondolatok
  • Tanítások
  • Bizonyságok
  • Versek
  • Könyvajánló
  • Körösszakál
  • Sorozatok
Boldog az a szolga...
  • Kik vagyunk
  • Írások
  • Morzsák
  • Igei gondolatok
  • Tanítások
  • Bizonyságok
  • Versek
  • Könyvajánló
  • Körösszakál
  • Sorozatok

Erdei Ildikó: Alapozás

Details
Könyvajánló
27 October 2018
Hits: 223

(Idézet a könyvből)

 
A Szent Lélek egyéb munkái mellett, kész természetfeletti ajándékokkal megajándékozni az Övéit, hogy szolgáló életüket isteni szintre emelje. Ezt karizmák, azaz, kegyelmi ajándékok adományozásával teszi.
A Pünkösdi és karizmatikus gyülekezetek azok, amelyek legalábbis hitvallásuk szintjén, hisznek abban, hogy Isten természetfeletti ereje napjainkban is megnyilvánul, és abban is, hogy mindezt Isten, rajtunk keresztül kívánja megvalósítani. Jn.14:12
A kegyelmi ajándékok olyan képességekkel ruháznak fel bennünket, amelyekkel Jézus természetfeletti munkáját folytathatjuk.
Ezeket nem érdemeinkért kapjuk, hanem azért, hogy szolgáljunk vele másoknak. I kor. 12: 1-11
A kegyelmi ajándékokról leginkább Pál leveleiből tudunk, aki nagy valószínűség szerint nem azért említette ezeket, hogy mindegyikükről pontos leírást adjon, ezért egyáltalán nem biztos, hogy Istennek, csak ennyiféle természetfeletti adománya van.
Maguk az elnevezések is talán csak emberi kategóriák, és a gyakorlati használat közben tapasztaljuk, hogy közöttük sok az átmenet.
Például nem mindig választható el egy prófécia, egy ismeret beszédétől, stb. és nem is kell, hogy ez feltétlenül cél legyen.
 
A karizmák és jellem:
A Szent Lélek ajándékainak vétele nem függ a jellemtől, inkább csak attól, hogy az ember mennyire képes, hittel átvenni és használni őket. Ebből következik, hogy rossz jellemmel vissza lehet élni, vagy rosszul lehet őket használni, ami kárt okozhat.
Ezért is hangsúlyozza Pál a Korinthoszi gyülekezetnek, ahol sok volt a testies megnyilvánulás, hogy az ajándékokat csak egymás hasznára és szeretettel szabad használni. I Kor. 13. rész.ennek érdekében még attól sem rettent vissza, hogy a karizmatikus megnyilvánulásokat szabályozza, és keretek közé szorítsa az istentelen, nehogy káosz legyen az eredmény. A kegyelmi ajándékok önmagukban nem is változtatnak jellemünkön, ezért más módon kell arról gondoskodnunk, hogy mellettük az életünk Krisztusivá váljon, mert, ha a jellemünk és az ajándékaink között túl nagy a különbség, akkor megbotránkoztató és maga az ajándék is hitelét veszti.
 
Nyelveken szólás: Bár különböző nyelveket természetes módon, tanulás útján is elsajátíthatunk, az Úr megteheti, hogy tanulás nélkül is tudjunk más, számunkra ismeretlen szavakkal beszélni.
Ilyenkor a tolmácsolás, vagy a nyelvek magyarázatának ajándéka híján maga az imádkozó sem érti az általa megszólaltatott beszédet, noha bárki más számára, aki beszél azon nyelven, érthető.
Az ajándék lehet ismert földi, de ismeretlen angyali nyelv is, attól függően, hogy épp mi a feladata. I Kor, 13:1-A legtöbben, akik Szentlélek keresztséget nyertek, megkapják a nyelveken szólás ajándékát, ami igy e keresztség jeleként is felfogható. Ez általában egy továbbra is megmaradó imanyelv lesz, amit bármikor használhatunk, és elsősorban az isteni kapcsolat ápolására szolgál. I Kor. 14:2
Gyakorlásával épül a szellemem, a szellemi érzékenységem kifinomulttá válik, és átlépek a természetfeletti világban az által, hogy saját értelmem nem akadályoz, minthogy a Szent Lélek azt, ki is kerüli. I kor.14:14-19
Nagy segítség az imában, mikor tanácstalanok vagyunk, Róma 8:26-27 Pál szerint az imanyelv gyakorlása, az Úrral való személyes kapcsolásakor időszerű, nyilvános istentiszteleten nem ajánlott, mert a hívők nem épülnek belőle. I Kor. 14:6-12,       I Kor.14:27-28
A hitetlenek pedig megbotránkoznak I Kor. 14:23
A tapasztalat azt bizonyítja, hogy van, mikor a nyelveken szólás nem személyes imanyelvként kapjuk, hanem speciális alkalmakra, hogy azzal szolgáljunk másoknak. Ezek egyszeri alkalmak, mikor a hallgató részére üzenettel bír az ajándék, mert érti a nyelvet, vagy mert valaki magyarázza.
Ezt a nyelvadományt tehát nem kapja meg minden Szent Lélekkel keresztelt ember. I Kor. 12:30
 
Nyelveken szólás magyarázata:
Ha a nyelveken szólás mások felé való szolgálatra adatik, akkor szükséges, hogy Isten megadja annak értelmét akkor is, ha nincs jelen olyan ember, aki ismerné a nyelvet. I Kor. 14:13
Az Úr természetfeletti módon is megmutathatja, hogy a nyelveken szólás mit jelent. A magyarázat nem mindig jelent szinkrontolmácsolást, lehet, hogy csak összefoglalja az ima lényegét. A magyarázat nem csak szavakkal történhet, hanem látomásban, énekben is stb.
A magyarázattal együtt a nyelveken szólásnak prófétai értéke van. I Kor. 14:5
Folytatás a következő héten!



Idézet: a Gyümölcstermő élet című könyvből

Details
Könyvajánló
03 October 2018
Hits: 231

Idézet: A Bibliából, és Kovátsné Dr. Hontvári Anna: „ A Gyümölcstermő Élet c. Könyvéből


Gyümölcséről ismeritek meg őket.
Vajon tövisről szednek, e szőlőt, vagy a bojtorjánról fügét? Ekképpen, minden jó fa jó gyümölcsöt TEREM!
A romlott fa, pedig rossz gyümölcsöt terem. Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt! Romlott fa sem teremhet jó gyümölcsöt.
Minden fa, mely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik, és a tűzre vettetik. Azért az ő gyümölcseikről ismeritek meg őket.
Nem minden, aki ezt mondja nekem: Uram! Uram! Megyen be a Mennyek országába, hanem, aki cselekszi az én Mennyei Atyám akaratát.
Sokan mondják majd nekem ama napon: Uram! Uram! Nem a te nevedbe prófétáltunk e, és nem a Te nevedben űztünk ördögöket, és nem cselekedtünk e sok hatalmas dolgot a te nevedben?
És akkor vallást teszek majd nékik: Soha sem ismertelek titeket! Távozzatok tőlem, ti gonosztevők!”  Máté 7:16-23
Amit itt olvasol, kicsit hasonló az előzőhöz: „A fejsze oda van már illesztve a fa gyökeréhez” Máté 3:10
Innen is érzed, Az nem egy kérés, hogy teremj gyümölcsöt, hanem egy törvényszerűség. Ha megtértél, TEREMSZ! Sőt parancs: TEREMJETEK!
Aki nem terem, kivágattatik! Aki rosszat terem, kivágattatik!
 
Ez is egy törvényszerűség, aki nem képviseli Isten országát, nem ad életjelet magáról, az elszárad. Kifogy az olaja!  És az Ige azt mondja:”A fejsze immár a fák gyökerére van vetve, ezért minden fa, azért minden fa, amely jó gyümölcsöt nem terem, kivágattatik, és tűzre vettetik. Gyümölcseikről ismeritek meg őket”  Máté 3:10, 7:19, 7:16 )
Tehát a Menny megítélése szempontjából, nagyon is fontosak a gyümölcsök az életünkben.
Az Ige szerint, aki nem terem gyümölcsöt, kivágattatik, aki nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik”
 
IGEN! A gyümölcsterméssel függ össze az, hogy benne tudsz maradni Krisztusban, és Vele együtt tudsz e élni, és az életed valóban a Mennyországba jut, vagy pedig az útközben történik valami.
És a gyümölcstermés pedig attól függ, hogy Őbenne vagy e? Ha Őbenne maradsz, szükségszerűen fogsz gyümölcsöket teremni.
János 15:5
 


Részlet: Kenneth E. Hagin: Hiszek a látomásokban c. könyvéből...

Details
Könyvajánló
02 September 2018
Hits: 185

UTOLSÓ FELHÍVÁS AMERIKÁHOZ
A tekercs első személyben volt írva, Úgy tűnt, mintha maga Jézus beszélt volna. Olvastam: „Amerika megkapja az utolsó felhívást. Néhány nemzet már megkapta a felhívást, és soha nem fog újabbat kapni.
Majd nagyobb nyomtatott betűkkel ez állt: „MINDEN DOLGOK VÉGÉNEK AZ IDEJE ELKÖZELÍTETT”
Ez a kijelentés, négyszer vagy ötször ismétlődött. Jézus azt mondta, ez az utolsó nagy ébredés. A továbbiakban elmondta: „ A Szellem minden ajándéka működni fog az Egyházban, ezekben az utolsó napokban, és az Egyház nagyobb dolgokat fog megtenni,még azoknál is, amiket a korai Egyház megtett. Nagyobb ereje lesz, nagyobb jelek és csodák lesznek, mint amik az Apostolok Cselekedeteiben le van írva.
Azt mondta, hogy láttunk már, és megtapasztaltunk gyógyulást, de fogunk majd látni olyan elképesztő csodákat, amilyeneket eddig még nem láttak.
Jézus folytatta: Minél több és több csoda történik az utolsó napokban, amik épp előttünk állnak, mert itt az ideje, hogy  a csodatévő erők munkáinak ereje többször megnyilvánuljon.
Már beléptünk a csodák időszakába.
Sokan az enyémek közül nem fogják elfogadni, az én szellemem mozdulását, és visszafordulnak, nem lesznek készek arra, hogy találkozzanak vélem az eljövetelemkor.
Sokakat be fognak csapni a hamis próféták, és a sátán eredetű csodák. Kövesd azonban Isten Igéjét, Isten Szellemét, és engem, és nem leszel megtévesztve!
Egybegyűjtöm, ami az enyém, és egybegyűjtöm, mert az idő rövid.
Elhangzott még számos más figyelmeztetés, hogy vigyázzunk, legyünk éberek, és imádkozzunk, és ne engedjük megtéveszteni magunkat!  Majd ezt olvastam: „Ahogy volt Noé napjaiban, úgy lesz az Ember fiának eljövetelekor is.  Ahogy én szóltam Noénak, és azt mondtam: „ Hét nap múlva esőt bocsátok a földre, negyven nap és negyven éjjel, és eltörlök a föld színéről minden állatot, melyet teremtettem.”    I Mózes 7:4
 
Így szólok ma, és megadom Amerikának az utolsó figyelmeztetést, és felszólítást a megtérésre és a hátralévő idő hasonlítható Nóé idejének utolsó 7 napjához.
…”Ítélet jön, és ítélet fog még jönni. Csak egy dolog mentheti meg Amerikát Isten ítéletétől: A valóságos megtérés- az Istenhez fordulás.
Kedves Testvéreim! A könyvből ez csak egy részlet, de nagy üzenettel bír. 



Könyvajánló

Details
Könyvajánló
06 July 2017
Hits: 274

Prikidánovics István : A könyv írója 1952-ben született Tornyoson, egy bácskai kis faluban. Istennek odaszánva magát először lelkipásztor, majd misszionáriusként folytatta a szolgálatát.

„A MEGBOCSÁTÁS HATALMA” c. könyve 2005-ben jelent meg Szabadkán. Nem új kiadás, de mindenkor aktuális, és életbevágóan fontos üzenettel bír!

„ A könyv írója nem hivatásos író. Nem is Teológus. Ezért a könyv célja nem ékesszólás, sem teológiai eszmefuttatás. Egyszerű, érthető nyelvezettel fekteti a hangsúlyt a hívő élet gyakorlati oldalára. Mégpedig arra a részre, ahol legérzékenyebbek vagyunk: a vétkezés, bocsánatkérés, és a megbocsátás területén.
A könyv felhívja az olvasó figyelmét, hogy üdvössége érdekében- szembesüljön az igazsággal, bármennyire kellemetlen is az, s rendezze dolgait Istennel és az emberekkel.”

Én magam is olvastam a könyvet, és egyik legértékesebb írások közé sorolom. A három fő témakört bőven tárgyalja, és példákkal, Igékkel támasztja alá, ami rendkívül szükséges. Így egyszerűbb megérteni, és elhinni az igazságot, hisz maga Isten szavaival támasztja alá.

Ajánlom minden kedves olvasónak, hogy üdvössége érdekében olvassa el a könyvet, és rendezze a rendezésre váró dolgait Istennel, és az emberekkel!!

Te vagy a mindenem!

Details
Könyvajánló
15 June 2017
Hits: 235
Kedves Testvéreim! Nagy örömömre szolgál, hogy megjelent a „TE VAGY A MINDENEM”című keresztyén verseskötetem. A könyvek megrendelhetőek: e-mail-en: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it., vagy Facebookon keresztül (Kati Dózsa felhasználó), de a héten kapható lesz már a debreceni CLC  Keresztyén Könyvesboltban is.

A „TE VAGY A MINDENEM”című verseskötet nem a természet szépségéről, vagy földi boldogságról szól, hanem az Isten iránti szeretet által kiváltott hálát, bűnök megvallását, ünnepek értékeit emeli ki, rím formájában. A verseket olvasva hívő, vagy hitetlen ember szíve akaratlanul is megnyílik, és alkalmassá lesz az Úr szavainak befogadására.
Ami igazán értékessé teszi a könyvet, az az, hogy minden versnek üzenete van az emberek felé. Az olvasó, akár átélheti az imádatot, de sok vers az Evangelizációra is kiválóan alkalmas.
Ezeket a kincseket az Úr adta nekem, és tudtam, hogy az emberek felé tovább kell adnom, hisz én csak egy hasznos eszköze voltam Néki, akit felhasznált a versek megírására.
Ahogy szoktuk mondani a „Szent Szellem betöltötte az én számat,” szívemet, és általa kaptam a verseket. Ezért Övé minden dicsőség!

Huszonöt éve fogadtam el Jézus Krisztust személyes Megváltómnak, és a Pünkösdi Egyház tagjaként szolgálom az Urat. Megtérésem egy életre szóló döntés volt, és ezt az Úr is tudta. Hűségemet Isten megajándékozta számtalan szellemi átéléssel, amit a közeljövőben szeretnék majd az olvasók elé tárni.
Az átélések, történetek, bizonyságírás mellett, egyre több verset is kaptam az Úrtól, és így előzte meg ez a kötet a régebbi írásokat. Az Úr dicsőségére szeretném most elétek tárni.

Mit éreztem, mikor kezembe foghattam a verseskötetet? Lehet, hogy mosolyogni fogtok rajta, de nálam nem egy átlagos ember szerint történt. Miután megérkezett a csomag, hálát adtam az Úrnak ezért a kegyelemért, hogy engem választott a versek megírására. Aztán kibontottam, mosolyogva nézegettem és két este kritikusan átolvastam minden verset. Aztán névsort írtam, kit ajándékozok meg egy-egy kötettel, és hol gondolom értékesíteni. Mikor elolvastam a felírt listát akkor szakadt fel belőlem az igazi örömből fakadó sírás. Mert akkor értettem meg, hogy nem a könyv borítójának szépsége, nem a versek tartalma, vagy a nyomda szép munkája, hanem az a tudat, hogy az országban sok emberhez eljut, és így tudom valóra váltani az Úr akaratát, ez váltotta ki belőlem az örömet. Én csak egy munkatárs voltam, az Úré minden dicsőség érte!

Könyvajánló

Details
Könyvajánló
01 December 2015
Hits: 254
Dr. Molnár Róbert : Kübekházi polgármester könyveit szeretném ajánlani figyelmetekbe.
Néhány gondolatot magáról a szerzőről.
Huszonévesen 1998-2002-ig volt képviselője és jegyzője az Országgyűlésnek.
Mint könyvében írja, Isten kiemelte a világ reflektorfényéből, és szülőfalujába küldte haza.
Élete „damaszkuszi útján”egy nem várt pillanatban találkozott Jézussal, és az apostolhoz hasonlóan ő is megkérdezte: „Mit cselekedjek Uram?”
Jelenleg a harmadik ciklusát tölti szülőfalujának polgármestereként, keresztyén politikusként.

I.Könyve: Egy politikus, akit rabul ejtett Isten Ebben a könyvében, megdöbbentő vallomása a szenvedésről, kilátástalanságról, felragyogó reményről, hitről ír

II.Ébresztő Magyarország. című könyve: egy politikus gondolatai, megjárt mélységeiről, az ébredésről, és hazánk felemelkedéséről szól.

III.Amikor a csend beszélni kezd: Mindennapi Igei bátorítás

IV.Emeld fel a nemzeted Uram. A könyv a felemeltetésről szól.


Ízelítőül az ÉBRESZTŐ MAGYARORSZÁG című könyvből: „Szól a kakas, fel kellene végre ébrednetek, a kábulatból, élvhajhász, pénz és bálványimádó, önző, bűnös életből! Hagyjátok abba a horkolást! Ébresztő Magyarország! Rá kellene ébrednetek végre, hogy fogynak a napok, rohan az idő, és egyszer minden elnémul! Amikor nem lesz több jelzés, nem lesz több kakasszó, és nem lesz több reggel sem!”

A könyvek megrendelhetők:06-30/853-6162 telefonszámon
This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. e-mail címen
Könyvesboltokban, könyvterjesztőknél

Eddie és Alice Smith: Szellemi Háztakarítás

Details
Könyvajánló
27 October 2014
Hits: 417
Részletek a Szellemi Háztakarítás c. könyvből

A szellemi atmoszféra: Ma már egyre több keresztyén veszi vizsgálat alá az otthona szellemi atmoszféráját. Azt szeretnék, ha az otthonuk, és az életük is az Úr jelenlétét tükrözné, de ezt gyakran nem sikerül megvalósítani.
Miközben igyekszünk megtalálni, hogy ennek mi lehet az oka, három dolgot vettünk észre, ami befolyásolja az otthon légkörét: 1.az ott élők egymáshoz való hozzáállása és viselkedése, 2. az ott található tárgyak, és 3. az ott uralkodó szellemi erők.
Nem háríthatjuk át az ördögre minden felelősséget azokért a dolgokért, amelyeket szabad akaratunkból teszünk. Ha rosszul csinálunk valamit, akkor térjünk meg belőle! A megtérés közel visz bennünket az Úrhoz, és akadályozza az ördögöt abban, hogy kifogást találjon rajtunk, és behatoljon az életünkbe.
Amikor a harag uralkodik valakinek az életében, akkor a harag, gyűlölet, a rosszindulat, neheztelés, keserűség féltékenység, a dühkitörések, és hasonló dolgok szellemei úgy gyűlnek oda, mint a légy a cukorra. Ha viszont valakinek az életében a szeretet, öröm, békesség van, akkor távol tartja a démonokat, és az ilyen ember Istent dicsőítő életet él.
Amikor a démonok beköltöznek valakinek az otthonába, akkor zaklatni fogják a család tagjait, úgy befolyásolják, és manipulálják őket, hogy újabb erkölcstelenségeket kövessenek el. Az otthon szellemi légköre fokozatosan romlik, miközben az ördögi kör akadálytalanul működik tovább. A Szent Szellem megszomorodik és visszavonul az ilyen ember életéből. Keresztyénként Krisztusban vagyunk, de nem vagyunk azon a helyen, ahol Isten megáldhatna minket. Sőt ami ennél is rosszabb, szellemileg kiszolgáltatottá válunk, olyan keresztyénekké leszünk, hogy az Úrnak már kínos lehet bennünket vállalni.
A szellemvilág valóságos, a természetes világgal párhuzamosan létezik. Előfordulhat, hogy az angyalok, és a démonok is jelen vannak egyszerre valakinek az otthonában. Az egyik mindenképpen meghatározza az otthon légkörét.
Amint a természetes világban szemeinkkel látunk, léteznek szellemi lények is, amelyek két egymással harcban álló királysághoz tartoznak, - vagy a világossághoz, Isten országához, vagy pedig a sötétség országához a sátánhoz.

Tapasztalatból tudjuk, hogy a démonok roppant erősen vágyakoznak arra, hogy anyagi dolgokban lehessenek jelen. Ezért folyamatosan keresik a fizikai dolgokat emberi vagy állati testeket, de akár fából, vagy kőből készült tárgyakat is, hogy azokat a saját céljaikra manipulálhassák.

A kisbabák, a kisgyerekek számára természetesebb lehet, hogy látják a szellemi dimenziót. Előfordul, hogy az angyalokat és a démonokat is látják. Ha egy kisgyerek arról panaszkodik, hogy szörnyek vannak a szobájába, és a szülő bevilágít egy zseblámpával a szekrénybe, és az ágy alá, hogy bizonyítsa a gyermekének, hogy nincs igaza, akkor igazából a szülő van tévedésben.  

Miért kellene azt feltételezni, hogy az angyalok ma már kevésbé látják el a szolgálatukat, mint azokban az időkben, amiről a Biblia beszámolók szólnak.  Jézusnak az utolsó időkre vonatkozó próféciái, valamint a Jelenések könyve szerint is, az angyalok igen aktívak az utolsó időkben, persze az örökkévalóságban sem lesznek tétlenek.

Minden kedves Testvéremnek ajánlani tudom ezt a könyvet, ami bőséges felvilágosítást nyújt a szellemvilággal, kapcsolatos kérdéseinkre.


Frank E Peretti: ÁTTÖRÉS A SÖTÉTSÉGBE

Details
Könyvajánló
04 October 2014
Hits: 332
I.Aki szereti a szellemvilággal kapcsolatos könyveket, az ő számukra ajánlom:
Frank E Peretti: ÁTTÖRÉS A SÖTÉTSÉGBE c. könyvét! „És a világosság sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be azt”(János Ev. 1:5)
Az „ Ez élet sötétsége” és más izgalmas regény írójának Frank E. Perettinek e nagysikerű regénye bepillantást nyújt az embereket, és a természetes világot körülvevő szellemvilágba.
Emberek, démonok és angyalok. Mi lesz a harc vége? Mert ez a történet bármelyik városban kezdődhetett volna….
A könyvet Budapesten 1995-ben adta ki az Amana kiadó.


II. Frank E. Peretti: „AZ ÉLET SÖTÉTSÉGE”c. másik könyve „ Mert nem vér és test ellen van tusakodásunk, hanem fejedelemségek ellen, az élet világ bírói ellen…” Ef.6:12
Az Amerikai Egyesült Államokban nagy sikert aratott könyv szinte kézzel fogható és a Bibliai világképpel teljesen összhangban álló módon mutatja be az embereket körülvevő szellemvilágot: a démonokat, és az angyalokat. Bepillantást nyerünk a szellemi harc valóságába, meggyőződhetünk az ima szükségéről, és erejéről. A regény hatására, keresztyének millióinak újult meg az imaélete.
A könyv 1990-ben jelent meg.

A könyveket keressétek, és a benne talált ismereteket hasznosítsátok az életetekben!

Könyvajánló!

I.Aki szereti a szellemvilággal kapcsolatos könyveket, az ő számukra ajánlom:

Frank E Peretti: ÁTTÖRÉS A SÖTÉTSÉGBE c. könyvét! „És a világosság sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be azt”(János Ev. 1:5)

Az „ Ez élet sötétsége” és más izgalmas regény írójának Frank E. Perettinek e nagysikerű regénye bepillantást nyújt az embereket, és a természetes világot körülvevő szellemvilágba.

Emberek, démonok és angyalok. Mi lesz a harc vége? Mert ez a történet bármelyik városban kezdődhetett volna….

A könyvet Budapesten 1995-ben adta ki az Amana kiadó.

II. Frank E. Peretti: „AZ ÉLET SÖTÉTSÉGE”c. másik könyve „ Mert nem vér és test ellen van tusakodásunk, hanem fejedelemségek ellen, az élet világ bírói ellen…” Ef.6:12

Az Amerikai Egyesült Államokban nagy sikert aratott könyv szinte kézzel fogható és a Bibliai világképpel teljesen összhangban álló módon mutatja be az embereket körülvevő szellemvilágot: a démonokat, és az angyalokat. Bepillantást nyerünk a szellemi harc valóságába, meggyőződhetünk az ima szükségéről, és erejéről. A regény hatására, keresztyének millióinak újult meg az imaélete.

A könyv 1990-ben jelent meg.

A könyveket keressétek, és a benne talált ismereteket hasznosítsátok az életetekben!

David Wilkerson: A LÁTOMÁS ÉS AZON TÚL

Details
Könyvajánló
09 January 2014
Hits: 631
Beteljesedett és beteljesedésre váró próféciák
Wilkerson szülei prédikátorok voltak, ő is már nyolc éves korában érezte az elhívását, tudta, hogy a megváltásról szóló örömhírt fogja hirdetni. Két látomást kapott, az egyiket 1958-ban, amiben parancsot kapott arra, hogy New Yorkba menjen, a második látomását 1973-ban kapta, és a következő évben megjelentette a könyvet.
Immár negyven éve, mikor az Úr látomásban megjelent neki, és az utolsó időkben történő eseményekre hívta fel a figyelmét. Voltak, amik már bekövetkeztek,  (ha csak az 2011-es eseményekre gondolunk)  vannak, amik most történnek, és olyanok amire rövid időn belül sor kerül. Nem mese, hanem számunkra egy olyan prófécia (útmutató) amit tudnunk kell, hisz az utolsó időkről szól. Jézus azt mondta mikor a földön járt: „Mert nincs semmi rejtett dolog, mi meg nem jelentetnék, és semmi sem volt eltitkolva, hanem, hogy nyilvánosságra jusson” Márk 4:22
Olvasd el ezt a könyvet, hogy megértsd a most történő eseményeket: Választ kapsz mindarra, amin talán csak csodálkozol, vagy megbotránkozol. Most élünk benne ebben az eseménydús időben, ami egy cseppet sem mondható jónak. A drasztikus időjárásváltozások ( Amerikában -56 Fokot jeleznek), Amerika figyelmeztetése, új pénzrendszer, katasztrófák, Sodoma-Gomora bűneit látjuk magunk körül, fekélyek, sebek, bőrrák, folyóvizek elszennyeződése stb.
Testvéreim! E prófécia nagy részét napjainkban éljük meg, nincs semmi elrejtve előlünk, ahogy az Ige is mondja. Készüljünk fel az utolsó időkben elkövetkezendő nagy eseményekre is! Wilkersont választotta ki az Úr, hogy látomásban a megmutassa neki mindazt, amit számunkra üzenni akar. Számára feltárta a titkokat, hogy nyissa fel a szemeinket.
A könyv a mai világ legaktuálisabb témája, gyertya a sötétségben!
Feltétlen olvassátok el a könyvet!

Detlef Grebe: Az Ő száma pedig 666

Details
Könyvajánló
01 August 2013
Hits: 352

Alcíme: Mikor jelenik meg a fenevad bélyege?

A könyv aktuális témát dolgoz fel, amit minden keresztyénnek ismernie kell! Ha bepillantunk a könyv tartalom jegyzékébe, biztos vagyok benne, hogy felkelti az érdeklődésünket. Ebből ízelítőnek néhány fejezet címe:

- A világ az utolsó idők végén

- Úton a totális ellenőrzés felé

- A bélyeg mélyebb jelentése

- A 666-os szám, az Antikrisztus birodalmában

- A fenevad bélyege és a modern technika

- Valóra válik minden látomás

Keressétek a Keresztyén könyves boltokban, és vásároljátok meg a könyvet! Készüljetek fel a várható, és elkerülhetetlen eseményekre!

Magyar Kiadás: Evangéliumi Kiadó és Iratmisszió 1996-ban

 

More Articles ...

  1. Peter Horrobin : Gyógyulás és Szabadulás
  2. Nagylaki Kata : Anyuka velem jössz, vagy csak utánam?
  3. Zuhanás felfelé
  4. Időskori betegség
  5. Közbenjáró Imádság
Page 2 of 5
  • Start
  • Prev
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • Next
  • End
Bootstrap is a front-end framework of Twitter, Inc. Code licensed under MIT License. Font Awesome font licensed under SIL OFL 1.1.