Sidebar

Menü

  • Kik vagyunk
  • Írások
  • Morzsák
  • Igei gondolatok
  • Tanítások
  • Bizonyságok
  • Versek
  • Könyvajánló
  • Körösszakál
  • Sorozatok
Boldog az a szolga...
  • Kik vagyunk
  • Írások
  • Morzsák
  • Igei gondolatok
  • Tanítások
  • Bizonyságok
  • Versek
  • Könyvajánló
  • Körösszakál
  • Sorozatok

A Szentlélek elleni bűn

Details
Igei gondolatok
15 May 2024
Hits: 95
        Jézus megígérte a tanítványoknak, hogy miután visszamegy a Mennybe, elküldi a Szent Lelket maga helyett, Aki a mi Pártfogónk, Segítőnk és Vigasztalónk lesz.
Jézus ezen ígérete Pünkösdkor be is teljesedett, a Szent Lélek kitöltetett a földre. Azon a napon a 120 főnyi tanítvány csoport betöltekezett Szent Szellemmel, minek jeleként nyelveken szóltak és igazi erőt kaptak a tanúbizonyság tételre. Jézus ismert tanítványa Péter pedig előállt és egy valódi Szent Szellem által felkent beszédet mondott el, mire a hallgatóság, mintegy 3000 lélek megtért, és megalakult a Jeruzsálemi gyülekezet. Ez mára sajnos sok helyen már csupán egy történelmi emlék az Egyház számára.
       Azonban ma, tudnia kell mindenkinek, hogy a Szentlélek nem csak akkoriban volt megtapasztalható, hanem a jelenben is itt van a földön, és ha engedjük, akkor a szívünkben is lakozást vesz, valamint az életünk részévé válik. Ma is élhetsz a Szent Lélek jelenlétében.
Ő naponta képes tanácsolni, támogatni, segíteni téged. Ő az, Aki vezet a helyes úton, Aki inspirál, elindít, vagy éppen ha szükséges megállít. Szavakkal tölti be a szánkat, és kegyelmi ajándékokat, úgynevezett Charisma-kat oszt szét közöttünk.
Pál apostol az első Korinthusi levelében beszél is ezekről az ajándékokról, melyek a hívőknek és általuk az Egyház építésére adattak.   I Korinthus 12: 8-11: Némelyiknek ugyanis bölcsességnek beszéde adatik a Lélek által (a kijelentés ajándéka); másiknak pedig tudománynak beszéde ugyanazon Lélek szerint (az ismeret beszéde);
Egynek hit ugyanazon Lélek által (természetfeletti hit); másnak pedig gyógyítás ajándékai azon egy Lélek által (gyógyító hatalom a Lélek által);
Némelyiknek csodatévő erőknek munkái (természetfeletti csodák); némelyiknek meg prófétálás (prófétai beszéd); némelyiknek pedig lelkeknek megítélése (lelkek megkülönböztetése); másiknak nyelvek nemei (a nyelveken szólás ajándéka); másnak pedig nyelvek magyarázása (a nyelveken szólás magyarázata);
De a legfontosabb, amit a 11. versben olvashatunk:
De mindezeket egy és ugyanaz a Lélek cselekszi, osztogatván mindenkinek külön, amint akarja.  Mi sem bizonyítja jobban azt a tényt, hogy a Szentlélek egy szellemi személy, mint az, hogy saját akarata és döntése van.
Ezek az ajándékok tehát nem a miénk, hanem a Szent Szellemé, mi csak használatra kaptuk őket az Úr dicsősségére.
        Aztán Pál apostol beszél egy másik területről is, amely szintén a Szentlélek által valósul meg. A valóban újjászületett hívők már képesek megteremni a Szent Lélek gyümölcseit is: (szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség) (Galatákhoz írt levél 5:22)
Időnként mi magunknak is érdemes megfigyelnünk, hogy milyen gyümölcsöt teremtünk már meg a hívő életünkben.
Ahogy tehát már említettem a Szentlélek igazi személy, Aki velünk tud örülni egyfajta szent örömmel, de képesek vagyunk Őt megszomorítani is, szavainkkal, viselkedésünkkel, amellyel fájdalmat okozhatunk Neki.
Jézus, a Lukács 12: 10 – ben nagyon komolyan beszél a Szent Szellem káromlásáról, mint megbocsáthatatlan bűnről. Tulajdonképpen a Szentlélek az Isten Szent és dicsőséges személye, Aki egy az Atyával és Fiúval, Jézussal. Ám az ÚR Jézus mégis kijelenti: És ha valaki valamit mond az embernek Fia ellen, megbocsáttatik annak; de annak, aki a Szent Lélek ellen szól káromlást, meg nem bocsáttatik. (Lukács 12:10)
        Amikor az Ige a Szent Szellem káromlásáról beszél, akkor azt is tudnunk kell, hogy a Biblia a bűnt itt különböző kategóriába sorolja.  Miszerint van halálos és nem halálos bűn. János apostol még azt is kijelenti az első levelében, hogy azokért kell elsősorban imádkozni, akik nem halálos bűnt követtek el. (I. János 5:16 ) Ha valaki látja, hogy az ő atyjafia vétkezik, de nem halálos bűnt, könyörögjön, és az Isten életet ad annak, aki nem halálos bűnnel vétkezik. Van halálos bűn; nem az ilyenért mondom, hogy könyörögjön. Ez a kijelentés pedig magától érthetővé teszi, hogy a halálos bűnt elkövetőért fölösleges imádkozni, mivel azok bűne megbocsáthatatlan, és az értük mondott ima hiábavaló. Jézus meglehetősen fontosnak tartotta a Szent Lélek káromlással kapcsolatos kijelentését, így nekünk még inkább komolyan kell ezt venni, mert az örök életünk függhet tőle.
        A Szent Szellem elleni bűn abban is megnyilvánulhat, ha valaki a Szent Szellem által kapott kijelentéseket, vagy éppen átéléseket, a sátánénak tulajdonítja. Vagy a nyelveken szólást mint a Szentlélek keresztségének legegyértelműbb bizonyítékát ördöginek nevezi.
Az Úr Jézus minden természetfeletti csodáját a Szent Szellem ereje által cselekedte meg, így aki kételkedik benne, az szintén halálos bűnt követ el.
Természetesen itt azokról a vallásos hívőkről beszél, akik szemeikkel láthatták a csodákat, amiket cselekedett és ennek ellenére nem hittek neki, sőt ördöginek nevezték cselekedeteit.
        A hitetlen, tudattalan Istentől távol élő emberek ilyen kijelentését az Úr másképpen kezeli. Ők a tudatlanság idejében élnek, amit az Úr elnéz nekik, mert máskülönben még a megtérésre sem lenne esélyük. Ha azonban megtérnek és kereszténnyé válnak, akkor már más szabályok vonatkoznak rájuk is.
Jézus arról is beszél az János evangéliuma 16: 8 – 11-ban: hogy… „A Szent Szellem győzi meg a világot a bűn az igazság és az ítélet tekintetében…”  Aki ezt nem hiszi el, az magára nézve is halálos bűnt követ el, mivel elutasítja a kegyelmet, amit Krisztus szerzett meg mindnyájunk számára az Ő kereszthalála által.  
Így, aki hit nélkül akar élni, az önmagának okozza a vesztét. Aki tehát megveti az Isten által felkínált kegyelmet, az a bűneivel együtt kerül majd az Isten ítélőszéke elé, ahol az ítélet az örök kárhozatot jelenti a számára. Ezért fontos a megtérés mindenkinek.
        A hívők számára pedig fontos üzenet ma: Ha nem hiszel a Szent Szellemben és az Ő ma is munkálkodó kegyelmében hívőként, netalán megveted a Szent Lélek ajándékait és ördögtől valónak mondod, akkor halálos bűnt követsz el, ami megbocsáthatatlan. Jobb ha ezt tudod mielőtt elkövetnéd. Ismerd fel az igazságot, bánd meg bűneidet, és légy te is Jézus hű bizonyságtevője a Szent szellem erejével betelve. Apostolok cselekedetei 2: 38 - 39
Péter pedig mondta nékik: Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bűnöknek bocsánatjára; és veszitek a Szent Lélek ajándékát.
Mert néktek lett az ígéret és a ti gyermekeiteknek, és mindazoknak, kik messze vannak, valakiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk.

Ábrahámnak fiú ígéretik

Details
Igei gondolatok
13 April 2024
Hits: 95
1 Mózes 15:1-18
Ábrahámnak látomásban jelenik meg az Úr és beszélgetnek. „Ne félj Ábrahám én pajzsod vagyok teneked, és a te jutalmad felette igen bőséges”- mondja neki az Úr. Milyen csodálatos amikor a Teremtő Isten ilyen biztatót mond valakinek: „Pajzsod vagyok, bőséges a te jutalmad.” Hogyan tud Isten ennyire szeretni bennünket, minden bűnünk ellenére is? Ábrahám a gyermeki áldás hiánya miatt kesereg, gyötrődik, hogy ki lesz az ő örököse, de az Úr tiszta és egyenes beszéddel válaszol neki. „A te ágyékod magja lesz a te örökösöd - mondja az Úr.”
„Hitt pedig Ábrahám az Istennek és ez tulajdoníttatott neki igazságul.”  Róma 4:3
Ábrahám előrehaladott kora ellenére is hitte, hogy amit Isten megígért az meglesz. Ám ahogyan teltek az évek egyre nagyobb hitre volt szüksége, hogy Isten ígéretét elérhetőnek találja. Egy napon a felesége úgy gondolta talán hitetlenségből, vagy talán jó akarásból, hogy Isten más úton fogja megadni a férjének a gyermekáldást, hiszen már ő is megvénhedett és meddő is, így felajánlotta neki, hogy a szolgálójától, Hágártól támasszon utódot, vagyis az szüljön neki örököst.
Ez akkoriban egy bevett szokás volt a nép között. És ez így is történt. Így megszületett Ábrahámtól Izmáel, az arab nemzetek ősatyja.
Igaz, hogy elhitték az Úrnak, hogy fiú fog születni „a te ágyékodból„ csak azt felejtették el, hogy ezt az Úr a saját feleségétől fogja megadni egy csoda folytán. Így valójában megsürgették Isten tervét, mert emberileg beleszóltak, és ennek a következményeit, az Isten népe a mai napig viseli. Az Úr az Ő eredeti tervét ugyan véghezvitte úgy, ahogyan megígérte, de a melléfogásból származó hiba állandó konfliktust hordoz az Izrael és az Arab, Palesztín nemzet között. Állandó feszültség és háborús ellentét van közöttük, amelynek az okát ide lehet visszavezetni.
Sárának tehát fiú gyermeke született, annak ellenére, hogy ez emberileg fizikai képtelenségnek tűnik, hiszen Sára meddő volt és már időskorú is. De Isten azt, amit megígér, azt mindig beteljesíti, hiszen az mindig egy jól előkészített terv. Gyakran a hitetlenségünk akadályozza, vagy késlelteti meg az ígéret beteljesülését. Próbáljuk, tehát komolyabban venni az Isten által elkészített tervet, főleg ha kijelentésünk is van Istentől és türelemmel várjuk ki, mert időben megadja nekünk azt. „Nem ember az Isten, hogy hazudjék”
Ámen!
 

Nagypéntek - Jézus szenvedése

Details
Igei gondolatok
30 March 2024
Hits: 83

        „Ma velem leszel a paradicsomban”- mondta Jézus az egyik elítéltnek azon a pénteken. Csodálatos ígéret volt ez, és erre vágyunk mi is, akik az Urat szeretjük! Azt szeretném, hogy a végcél elérése előtt, tegyünk bepillantást azokba az órákba, hogy mi mindenen ment át Jézus azért, hogy  megváltson bennünket is.  Nem részesülhetünk az örök életben anélkül, hogy ne tudnánk milyen drága árat fizetett érte Jézus! 

          Ezek az órák Jézus szenvedései! Lehetséges, hogy volt már az életetekben olyan helyzet, mikor ártatlanul bántottak benneteket, és nem tudtátok megmagyarázni az okot. Talán egy feltételezett bűn miatt kaptatok  büntetést? Milyen sok idő kellett hozzá vagy talán soha nem is tudjátok elfelejteni ezt az igazságtalanságot ugye? Pedig ez az igazságtalanság meg sem közelíti az Ő szenvedéseit!
Mit érezhetett Jézus, Aki bűntelen volt és a felbőszült tömeg ellene fordult?  Azok, akik pálmaágakat lengettek a feje fölött, és hozsannát kiáltottak, (virágvasárnap) néhány nap múlva pedig "feszítsd meg"-et kiáltoztak. A sátán ott volt a tömegben, és szívüket Jézus iránt közömbössé, de inkább ellenségessé tette.
Azelőtt néptömegek hallgatták Jézus bölcs tanításait, betegek ezreit gyógyította meg, és általa emberek szabadultak meg a démonoktól.  Most pedig Testét szöges korbáccsal ütötték, fejébe tövisből font koronát tettek, a Dolorosa utcán elgyötört maradék erejével kellett a keresztjét vonszolnia, mikor már-már alig volt benne élet.
Mária Jézus anyja, Mária Magdaléna és János követték az útját a tömegek mellett, nézték az Ő emberfeletti kínjait, és a sátáni erőfölényt némán, de tele fájdalommal viselték el.
          „Ma velem leszel a Paradicsomban”- milyen szép ígéret is ez ! De nem csak ezt kell hallanunk ma, hanem hallanunk kell az ostorcsapásokat, a "feszítsd meg" - kiáltásokat, látnunk kell a korbács ütésektől vérző testét, és meg kell értenünk, hogy ez mind csakis értünk történt! Ő megszabadíthatta volna magát, hiszen Isten Fia volt, de nagyon jól tudta, hogy meg kell történnie mindennek. A bűneinkért járó váltságdíjat neki kell kifizetnie. Miután Jézus a kereszten meghalt, egy természetfelett jelenség következett, ami megremegtette a földet. Talán ez Isten fájdalma volt a Fia iránt?
          A Mel Gibson által rendezett Passió c. film jól illusztrálta ezt a történést, miután Jézus meghalt, hatalmas földrengés támadt, és egy óriási könnycsepp hullott le a földre az égből. Mintha csak Isten könnycseppe lett volna az Ő Fia halála miatt?
Az Atya a bűnben tobzódó világnak csak így volt képes kegyelmet adni, hogy egyetlen fiát adta halálra azért, hogy örök életet nyerhessen. Hatalmában állt volna Istennek, úgy mint ahogyan Sodomát és Gomorát tűzesővel elpusztította,  vagy amint a Noé korában özönvízzel pusztította el a földet, ésbizonyára lett volna még számtalan sok módja arra, hogy a bűneik miatt elpusztítsa a Földet. De Isten az Ő Fiának, Jézusnak a Golgotán történt halála által kimenekedést adott az embernek , hogy ne kelljen a bűneiben meghalnia,  hanem aki hisz őbenne és az általa kinyújtott kegyelemben az örök életet nyerhessen. Jézusnak az emberek iránt érzett szeretete a Nagypénteki eseményekben mutatkozott meg igazán, hiszen az Ő halála lett az egyetlen mentő öv minden ember számára!
         Töprengj el rajta ma, hogy bár időben nem voltunk ott a felbőszült tömeggel, de naponta hányszor kiáltunk: "feszítsd meg"-et Jézusra a bűneinkkel! Gondolkodj el rajta, hogy  a naponta szándékosan, vagy nam szeándékosan de mégis elkövetett bűneink nem a hálánk jelei ezért a véráldozatért! Hálátlanok vagyunk és néha még vakok is.   A sátán ott volt a tömegben, és sok esetben ma ott van veled is, hogy ne lásd meg azt, amit látnod kellene, és ne halld meg, amit hallanod kellene. Ne csak az legyen a szemed előtt, hogy örök életet szerzett nekem Jézus az Ő halálával, hanem azt is lásd meg, hogy milyen áron! Mert nem az Ő javát szolgálta mind az, amit tett, hanem minket, a bűnös emberekért fizette ki a váltságdíjat!
            Vegyük mindezt komolyan, és ne szomorítsuk meg naponta az Ő szívét, ne "feszítsd meg"-et kiáltsunk, hanem hozsannát!
Számunkra a Nagypénteknek több üzenete is van: - Isten szeretete az emberek iránt, -az egyetlen lehetőség megmenekíteni az Őt szeretőket, - Jézus önfeláldozása az emberekért.  Jézus feltámadása, amely már a Húsvét üzenenete, előrehozza, hogy egykoron mi is fel fogunk támadni, ahogyan Jézus örökké él, mi is élni fogunk!
          Vedd hát észre a mindennapokban is, hogy milyen fájdalmas út vezetett a mi örök életünkhöz! Mit kellett Jézusnak elszenvednie azért, hogy nekünk legyen helyünk a Mennyben. És ha Ő helyet készített ilyen drága áron nekünk, akkor ne utasítsuk el, hanem tegyünk meg mindent, hogy elérjük a végcélt mindannyian!
A Nagypénteken történt Passió Jézus iránt örök hálára kötelez! Legyen áldott a mi Urunk érte!

A Templom megtisztítása

Details
Igei gondolatok
23 March 2024
Hits: 127
És mikor Jeruzsálemhez közeledtek, Bethfagé és Bethánia felé, az olajfák hegyénél, elküldött kettőt a tanítványai közül,
És azt monda nékik: Eredjetek abba a faluba, amely előttetek van; és a mikor abba bejuttok, azonnal találtok egy megkötött vemhet (szamarat), amelyen ember nem ült még soha; azt oldjátok el és hozzátok ide. És ha valaki azt mondja néktek: Miért teszitek ezt? Ezt feleljétek: Az Úrnak van szüksége reá. És azonnal elbocsátja azt ide.
Elmentek azért és megtalálták a megkötött vemhet, az ajtónál kívül a kettős útnál, és eloldották azt.
Az ott állók közül pedig némelyek ezt mondták nékik: Mit műveltek, hogy eloldjátok a vemhet?
Ők pedig feleltek nékik, úgy, amint Jézus megparancsolta. Így elbocsátották őket. És oda vitték a vemhet Jézushoz, és rátették felső ruháikat; ő pedig felült reá. Sokan pedig felső ruháikat az útra teríték, mások pedig pálmaágakat szedtek a fákról és az útra terítették.
Akik pedig előtte mentek, és akik követék, ezt kiáltották, mondván: Hozsánna! Áldott, aki jön az Úrnak nevében!
Áldott a mi Atyánknak, Dávidnak országa, amely jön az Úrnak nevében! Hozsánna a magasságban! És bement Jézus Jeruzsálembe, és a templomba; és miután mindent körülnézett, mivelhogy az idő már késő volt, kiment Bethániába a tizenkettővel…
… És amikor Jeruzsálembe érkeztek, és Jézus bement a templomba, elkezdte kiűzni azokat, akik a templomban árultak és vásároltak; a pénzváltók asztalait, és a galambárusok székeit pedig felforgatta;
És nem engedte, hogy valaki edényt vigyen a templomon keresztül.
És tanította őket, mondván nékik: Nincsen-é megírva: Az én házam imádság házának neveztetik minden nép között? Ti pedig rablók barlangjává tettétek azt.
És meghallották az írástudók és a főpapok, és azon tanakodtak, hogy mi módon veszíthetnék el őt. Mert féltek tőle, mivelhogy az egész sokaság álmélkodott az ő tanításán.
És mikor beesteledett, kiment a városból. Márk 11: 1 – 12; 15 - 19
            Ennek a történetnek nagyon fontos üzenete van ma a számunkra.
Aktualitását most az ünnepek előtt érezhetjük igazán, mivel Jézus ma is azt akarja, amit akkoriban. Ő azért engedte a nép ünneplését, hogy végre mindenki megértse, hogy valóban Ő az a Király, akiről a próféták beszéltek és, aki megérdemel minden dicsőséget és tiszteletet. Tulajdonképpen azért tisztította meg a templomot, mert egy tisztátalan templom nem képes befogadni azt a Szentséget, amelyet Ő megkövetel tőlünk is.
De nézzük meg a történet előzményeit.
            Jézus a tanítványaival felment Jeruzsálembe a kovásztalan kenyerek, azaz a pászka vagy másként a húsvét ünnepére.
Ebből is megérthetjük, hogy a húsvét nem egy Európából származó ünnep. Így téves azt gondolnunk, hogy a húsvét csak a keresztények ünnepe lenne. A legtöbb ünnepünk egyébként is a zsidó ünnepkörökből származik.
Mikor közelebb érkeztek a városhoz előreküldött két tanítványt, hogy hozzák el a faluból azt a szamarat, amelyre ráülve beteljesedik Zakariás próféciája: Zakariás 9: 9
Örülj nagyon, Sionnak leánya, örvendezz, Jeruzsálem leánya! Ímé, jön néked a te királyod; igaz és szabadító ő; szegény és szamárháton ülő, azaz nőstényszamárnak vemhén.
Miért van jelentősége ennek a szamárnak? Két okból is.
            Akkoriban az előkelő zsidó emberek, de így a főpapok, vezetők is szamárháton közlekedtek.
Jézus ezzel is kifejezte az Ő alázatos jellemével, hogy Ő akkor is az a Király, aki a mennyből származik. Hiszen Ő az Isten Fia.
A másik dolog pedig, amit Jézus maga jelentett ki: Márk 11: 2
És monda nékik: Eredjetek abba a faluba, amely előttetek, van; és amikor abba bejuttok, azonnal találtok egy megkötött vemhet, a melyen ember nem ült még soha; azt oldjátok el és hozzátok ide.
Ez a szamár tehát egy olyan jószág volt, amelyen eddig nem ült ember. Így Jézus volt az első, akit hordozott a hátán. Az első zsenge, amit az Úr megkövetelt. Lehet, hogy ezt az állatot addig csak szántó – vető munkára használták. De az Úr más szolgálatot kívánt tőle. Egy előkelőbb tisztességes szolgálatot, az Úrnak való szolgálatot.
Aztán pedig ez a szamár meg volt kötve. Amelynek szintén van jelentősége. Meg volt kötve, vagyis korlátozva volt a szabadságában.
Az Úrnak azonban szüksége volt rá, hogy Neki teljesítsen szolgálatot, így az Úr, akire szüksége van, meg is, szabadítja a kötelékeiből. Jézus ma is meg akarja szabadítani az Ő elhívott népét a kötelékeiből. Mert sajnos sokan korlátozva vannak a szabadságukban. Nem szabad a lelkük, az Úrnak való szolgálatra.
A tanítványok tehát eloldották a szamarat és vitték Jézushoz.
Az ott állóknak pedig tényleg elég volt ennyit mondaniuk: Az Úrnak van szüksége reá.
            Odavitték tehát Jézushoz, rátették felső ruháikat az Úr, pedig felült reá. Így haladtak tovább, mikor pedig közelebb értek a városhoz, nagy sokaság ment eléje, hogy üdvözölje az érkező királyt.
Sokan pálmaágakat, sokan pedig felsőruhájukat terítették le tiszteletük kifejezéseként.
Hozsánna! Áldott, aki jő az Úrnak nevében!
Áldott a mi Atyánknak, Dávidnak országa, a mely jő az Úrnak nevében! Hozsánna a magasságban! A Jeruzsálemi emberek érezték, hogy ennek az érkezésnek hatalmas jelentősége van.
Ugyanis tudták, hogy Jézus az Úrnak nevében jön, vagyis képviseli az Isten országát.
Jézus tehát nagy ünneplés közepette vonult be a városba az ünneplő tömeg gyűrűjében. De ekkor még senki sem gondolhatta, hogy ugyanaz a sokaság néhány nappal később a halálát követeli Pilátus előtt.
Jézus tehát bevonult a városba és a legelső útja hová vezetetett? Nem kérdés: A templomba.
Abban az időben, amikor valaki felment Jeruzsálembe, a fővárosba, annak első útja többnyire a templomba vezetett.
Ma is vannak keresztyének, akik, ha egy idegen, országba, városba kerülnek, az első hely, amit felkeresnek, az Úr háza. Menedéket és biztonságot is jelent ez.
Jézus is céllal ment a templomba. Azért, hogy imádkozzon, hogy tanítson és Isten akarata szerint, gyógyítson.
Amint belépett az ajtón és haladt befelé, mi fogadta ott?
            Mindenféle árusok, kereskedők, pénzváltók, vámszedők voltak ott, akár a piacokon. Ugyanis az ünnepekre a kereskedők is készültek. Áldozati állatokat, juhokat, barmokat, galambokat árultak, hogy a templomba érkezők ott helyben meg tudják vásárolni az engesztelő áldozatokat.  Természetesen, ahogy Jézus meglátta ezt, azok nem is zavartatták magukat.
Mivel azonban már késő volt, Jézus a tizenkettővel kiment a városból és Betániában töltötte az éjszakát, amely kb. 2 km - re lehetett Jeruzsálemtől.
            Bár az Igében nem találjuk megírva, de ismerve Jézust, valószínűleg az éjszakában imádkozott és megbeszélte az Atyával, mindazt, amit ott a Jeruzsálemi templomban tapasztalt.
Másnap pedig, amikor újra bement a templomba kötélből korbácsot font és elkezdte kiűzni őket a templomból. Feldöntötte az árusok és pénzváltók asztalait, nagy zűrzavart keltett ezzel. Majd ezt mondta nekik:
Meg van írva…
Vagyis Jézus nem egy új dolgot mondott nekik, hanem felelevenítette, azt, ami az írásokban tisztán olvasható, és ismerhető.
Nem a saját ötlete volt az, hanem az Istennek írott kijelentése, amelynek Jézus is nagy tekintélyt tulajdonított. Az Ige mondta ki az igazságot: Az én házam imádság házának mondatik. Ti pedig azt latroknak barlangjává tettétek.
Jézus reagálása szinte természetes volt. Hiszen azt is olvassuk a Zsoltárok 69: 10 -ben
… a te házadhoz való féltő szeretet  emészt engem…
Jézus tehát a gonoszságra, a világi dolgokra és bűnre keményen válaszolt.
Nem azt mondta: Hogy menjetek ki innét, mert ez nem illik az Úr házában, mert mit mondanak a főpapok vagy a vezetők.
Hanem egyszerűen kiűzte őket onnan. Nagyon radikálisan fejezte ki féltő szeretetét az Úr háza iránt.
            De fontos megértenünk, hogy minderre nem haragos, emberi indulat vezérelte, hanem a féltő szeretet. És mindezt, ahogy már említettem, az előző este átbeszélte az Atyával. Jézus ugyanis nem a saját akaratát cselekedte, hanem mindenkor az Atyáét. Istennek az akarata volt ez, ő pedig engedelmes volt. Tehát ne gondolja senki, hogy maga Jézus a szelídség, és szeretet, a jóság példaképe itt ebben az esetben hibát követett volna el.
Gondoljatok csak bele. Azok a kereskedők és árusok jót akartak, hiszen ahogyan a törvény előírta, minden bűnért áldozati állatot kellett bemutatni a templomban. Ők pedig ezt segítségként, az áldozatok megvásárlása megkönnyítéséért tették. De hol?
Ha a templomon kívül tették volna, mondjuk a bejáratnál, valószínűleg Jézus nem tulajdonított volna neki nagy ügyet. De ők bent az Isten házában kalmárkodtak. Emellett pedig már olyan üzletet csináltak ebből a törvény előírta hagyományból, mint amelyet ma csinálnak némely egyházakban a kegytárgyakból. Vagy ha visszagondolunk a régmúltban a bűnbocsátó cédulák vásárlására. Az üzenet elveszíti a lényegét a pénz miatt. Sajnos a pénz már ott is többet jelentett az áldozat szentégénél.
Fontos megértenünk, amit már többnyire tudunk is, de hiszem, hogy jó ezt újra feleleveníteni:
  1. A testünk a Szentlélek temploma.
Ezért is fontos a tiszta templom. Mert ma Isten Szelleme bennünk lakozik, de Ő egy tiszta templomban szeretne lakni.
  1. Jézus, féltő szeretete ma is élő szeretet.
Az Úr Jézus drága árat fizetett értünk ott a Golgotán, ezért még jobban megérthetjük, mennyire féltőn szeret minket.
Kezdjük el megvizsgálni az életünket, és hagyjuk, hogy Jézus ott is rendet tegyen a szívünkben, az életünkben, a Szentlélek templomában.
Az is meglepő lehet, hogy talán már hónapok óta árultak a kereskedők ott a templomban, és idáig senki sem szólt érte.
A főpapok sem, a farizeusok és az írástudók sem.
Lehet, hogy nem is gondolták, hogy ez bűn, pedig az írás egyértelműen kimondta: Az én Atyám háza az imádság helye. Vagyis nem a piacé, a kalmárságé, a csalásoké, pénzváltóké.
A legnagyobb bűnt tehát nem is a pénzváltók, és az árusok követték el, hanem a főpapok, írástudók és farizeusok, akik megengedték, hogy ott a templomban áruljanak. Hiszen ők feleltek a templomért, az Istentiszteletért.
Lehet, hogy így van a mi életünkben is, talán szellemi értelemben vannak ott pénzváltók, árusok, kereskedők, akik jól érzik ott magukat, hiszen senki sem háborgatja őket.
De ki tehet róla, hogy ott vannak? Hát azt hiszem erre nem nehéz válaszolni magunkban. De Jézus ma rendet szeretne tenni.
          Miért éppen a templomot választották a piaci tevékenységre?
Azokban az időkben, de ma is, ha a zsidók felmentek Jeruzsálembe, mindenképpen bementek a templomba is.
Így biztos, hogy nem kerülte el a figyelmét senkinek, hogy ott vásárolni is lehetett. Ezért voltak olyanok is, akik már kimondottan csak azért jöttek a templomba, hogy vásároljanak, vagy eladjanak. De senki sem volt, aki figyelmeztette volna őket.
Az Úr Jézus mégis így cselekedett. Jézus a bűnnel szemben ma is ilyen radikálisan akar fellépni.
          Ma az Úr személyesen figyelmeztet bennünket: Tisztítsuk meg a Szentlélek templomát, és űzzük ki az életünkből a gonoszság minden formáját!
Hogy mik azok? Mindenki ismeri a saját életét.
Van több olyan dolog, amire az Ige is figyelmeztet bennünket: ilyenek, pl. a testies gondolkodásmód, a pletyka vagy susárlás, hátsó szándékú vélemény kinyilvánítás, az ítélkezés, a gonosz indulat stb.
Hogy tiszták lehessünk, és méltóak a Fiúságra. Hogy megszenteljük a templomunkat, így a közelgő ünnepek előtt. A Szent Szellem nem akar egy olyan templomban lakozni, amely omladozik, belül pedig olyan dolgokkal van tele, melyek nem odavalók. Ezekkel szemben nekünk sem szabad kesztyűs kézzel bánnunk.
Az Atya féltő szeretete az, amely segít nekünk is ilyen radikálisaknak, és alaposaknak lenni.
A Szent Szellem egyedül akar uralkodni a mi belső templomunkban.
Ott nincsen másnak hely, mint az Atya imádatának, a dicséretnek és a hálaadásnak.
Ámen!
 

Nem azért jöttem, hogy eltöröljem a Törvényt és a Prófétákat, hanem hogy betöltsem

Details
Igei gondolatok
15 March 2024
Hits: 116
         Szeretnék megosztani veletek egy rövid üzenetet, amely egyben egy bizonyság is nekem, fogadjátok szeretettel!
Reggel, amikor imádkozni kezdtem, megkérdeztem az Úrtól, hogy ma mit akar üzenni nekünk? Aztán ahogy tovább imádkoztam, elém hozta ezt az Igét: "Ne gondoljátok, hogy jöttem a törvénynek vagy a prófétáknak eltörlésére. Nem azért jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább, hogy betöltsem." Máté 5:17
       A Bibliavers alapján megértettem, hogy Jézus az Ószövetségi Törvényre illetve a ma ránk vonatkozó részére a Tízparancsolatra, valamint a Próféták üzenetére gondolt, és ezáltal egy nagyon fontos igazságot jelentett ki mindnyájunknak. Jézus ebben az egy igeversben jelezte, hogy Ő nem azért jött, hogy eltörölje, vagy semmissé tegye az Ószövetségben kijelentett szabályokat, parancsolatokat, hanem hogy ezeknek az értelmét azáltal, hogy megtartja, betölti a  saját életén keresztül mutassa meg. Nem könnyített rajtuk, hanem némelyiken még szigorított is, azért, hogy még jobban az Isten tetszésére lehessünk. Ilyen például, amikor azt mondja: Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: Ne ölj, mert aki öl, méltó az ítéletre. (ez a 6. parancsolat)
Én pedig azt mondom néktek, hogy mindaz, aki haragszik az ő atyjafiára ok nélkül, méltó az ítéletre: aki pedig azt mondja az ő atyjafiának: Ráka, méltó a főtörvényszékre: aki pedig ezt mondja: Bolond, méltó a gyehenna tüzére. Máté 5: 21 – 22
Vagy a következőben: Hallottátok, hogy megmondatott: Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet.
Én pedig azt mondom néktek: Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, akik háborgatnak és kergetnek titeket. Máté 5: 44 – 45
Valamint lehetne sorolni Jézusnak a „megmondatott a régieknek… …én pedig azt mondom néktek…” kijelentéseit, hiszen van belőle néhány.
        Ezt tehát számunkra a mai az üzenet röviden, hogy Jézus mindenben példát adott nekünk és ha Ő engedelmeskedett a törvénynek és a próféták üzenetének, akkor mennyivel inkább kell nekünk is engedelmeskednünk az Isten szavának és kijelentéseinek a parancsolatok megtartása által.
        A bizonyság pedig:
Amikor leültem a laptopomhoz, hogy leírjam nektek, amit az Úr nekem is megvilágosított, hirtelen nem tudtam, hogy hol van megírva ez az Igevers.
Mielőtt azonban elkezdtem volna a Bibliakereső programban kutakodni, kinyitottam a Bibliámat és azonnal a szemem elé tárult a fenti Bibliavers. Ezzel is megerősített az Úr, hogy ezt akarja üzenni nekünk!
     A Tízparancsolatot egyébként a Mózes II. könyve 20. részben találjátok. Ez a keresztyén életünk alapszabályait tartalmazza, amelyeket nemcsak illik betartanunk, hanem kötelező is ránk nézve. Útmutatóként van előttünk minden pontja, és ha abból csak egyet is elhibázunk, már az egész törvényt megszegjük. Jakab levelében ezt így olvashatjuk: Mert ha valaki az egész törvényt megtartja is, de vét egy ellen, az egésznek megrontásában bűnös. Jakab 2:10
Jézus az alap Igeversben a Törvényt és a Prófétákat együtt említi. Az Ószövetségi próféták kijelentéseit is az életén keresztül töltötte be. Már a születésében is, hiszen Betlehemben születik és Názáretinek fog neveztetni. ( Mikeás 5:2; Máté 2: 23) Szolgálatán keresztül:(Ézsaiás 61:1) Bevonulása Jeruzsálembe virágvasárnap: (Zakariás 9:9) De lehetne tovább sorolni az Igehelyeket… Ő teljes mértékben betöltötte a Próféták kijelentéseit.
     Ma az Újszövetségi korszakban, a keresztyén gyülekezetekben itt-ott vannak prófétai szolgálattal megáldott testvérek, akik az Isten Szelleme által kapnak élő kijelentést az Úrtól. Azonban az ő szolgálatuk nem ugyanaz, mint az Ószövetségi prófétáké volt hajdanán.
Más korszak, más felfogású emberek, és így más a kijelentések jellege is. A mai prófétai szolgálat egyre inkább ritkábbá válik, két okból is: egyrészt sokan visszaéltek ezzel a fontos szolgálattal, így Isten keveseknek teszi elérhetővé ezt az ajándékot. Másrészt sok gyülekezetben csupán emberek általi vezetés történik, ezáltal nem gyakran adnak lehetőséget a Szent Szellem ilyen jellegű munkájának.
     A Szent Szellem Jézus mennybemenetele után jött el a Földre, így ma az Ő szolgálata van jelen az Egyházunkban. Mint Vigasztaló, Pártfogó, Tanító, Vezető van jelen az életünkben így az Ő tanácsait kell megfogadnunk és engedelmeskednünk kell Isten akaratának.   
       Kedves Testvérek! Azt kívánom, hogy egy kicsit jobban mélyüljünk el Isten Igéjének olvasásában, és próbáljuk megérteni, hogy mit vár el tőlünk az Isten.
Ma sokféle Bibliafordítás létezik, de ha szabad, akkor a Károli Gáspár féle fordítást szeretném ajánlani a figyelmetekbe, mivel ez fejezi ki legjobban és legszöveghűbben Isten szavát.  
       Kérlek bennetek, hogy ezt a három Ige helyet ti is olvassátok el a bibliában:
Máté 5: 17,  a II.Mózes 20: 1- től, amely a Tízparancsolatot tartalmazza valamint, az I.Korinthus 12: 8 - 10 verseket, amelyekben a Szent Szellem ajándékait találjátok.
Legyen áldott és hasznos időtöltésetek a Biblia olvasása közben, Isten beszéde hassa át a szíveteket! Ámen!
 
 

Általános meghívás Isten kegyelmi szövetségébe

Details
Igei gondolatok
26 February 2024
Hits: 94
„Ohh mindnyájan, kik szomjúhoztok, jertek e vizekre, ti is kiknek nincsen pénzetek, jertek, vegyetek és egyetek, jertek vegyetek pénz nélkül és ingyen, bort és tejet.
Miért adtok pénzt azért, ami nem kenyér, és gyűjtött kincseteket azért, ami meg nem elégíthet? Hallgassatok, hallgassatok reám, hogy jót egyetek, és gyönyörködjék lelketek kövérségben.
Hajtsátok ide a füleiteket és jertek hozzám: Hallgassatok, hogy éljen lelketek, és szerzek veletek örök szövetséget, Dávid iránt való kegyelmességem szerint.
Imé, bizonyságul adtam őt népeknek, fejedelemül és parancsolóul népeknek.
Imé, nem ismert népet hívsz elő, és a nép, amely téged nem ismert, hozzád siet az Úrért, Istenedért, és Izráel Szentjéért, hogy téged megdicsőített.
Keressétek az Urat, amíg megtalálható, hívjátok Őt segítségül, amíg közel van!
Hagyja el a gonosz az ő útját, és a bűnös férfi gondolatait, és térjen az Úrhoz, és könyörül rajta, és a mi Istenükhöz, mert bővölködik a megbocsátásban” Ésaiás 55:1-8
         A fenti Igeszakasz olvasása közben mélységes szeretet járja át a szívem, mert tudom, hogy Aki szól hozzám, és ti hozzátok, nagyon szeret minket. Tiszta érzések által hív bennünket, az Ő kegyelmi szövetségébe, azért, hogy a lelkünk meg legyen elégítve, és ezt teljesen ingyen kínálja nekünk.
Mint ahogyan a testet is táplálni kell élelemmel, mert anélkül elgyengül, végül pedig meghal, azonképpen a léleknek is szüksége van a táplálékra, különben élettelenné válik. A Biblia is azt tanítja: hogy a hit cselekedetek nélkül holt, hasonlóképpen a test is halott a lélek nélkül. Isten a lélek táplálékát ajánlja fel nekünk ma ingyen.  Azt hiszem, hogy tapasztalatból ismerjük azt az érzést, hogy ha a lelkünk nem egészséges, akkor a testünk is beteggé válik. Ilyenkor nem igazán tudjuk a betegség valódi okát, és magoldást sem pedig nagyon is egyszerű. A léleknek meg kell gyógyulni előbb, hogy test is egészséges lehessen.
        Ezt szeretném egy rövidke példával bemutatni nektek: Ismerek egy fiatalembert, aki néhány évvel ezelőtt döntött Isten mellett, de aztán az élet vihara távolabb sodorta őt. Szívében azonban valódi üresség maradt, amit semmivel nem lehet pótolni, betölteni, csak Isten jelenlétével.
        Nemrégiben találkoztam vele, és mesélt a munkájáról, a barátnőjéről, akivel harmonikusan élnek. Elmondta, hogy végül is mindene meg van, amire szüksége van, de mégis valami nagyon hiányzik az életéből. Valami, amit bármivel akar pótolni, nem lehet.
        Elmosolyodtam, és azt feleltem neki: A te életedből Isten hiányzik! Isten, Akinek egyszer megígérted, hogy neki adod az életedet, és Úr azt komolyan is vette. A hely továbbra is Neki van fenntartva a szívedben! Ő pedig azt várja, hogy újra felé fordulj, és újra kövesd Őt. Ez az az üresség, amit érzel! Lehet megpróbáltad pótolni itallal, baráttal, barátnővel, pénzzel, de akkor is érezni fogod azt a hiányt, amit most érzel. Mert Isten semmivel nem pótolható.
Csak nézett rám, majd a földre sütötte a szemét, és fejével helyeslően bólogatott.
         Kedves Testvéreim, Barátaim, Tékozló Fiak! Mindaddig, amíg nem elégíttetünk meg Istentől, addig minduntalan érezni fogjuk ezt az érzést, érezni fogjuk az Úr hiányát.
       Ha például a nyári melegben dolgozunk, ugye alig várjuk, hogy végre hideg vízhez jussunk, hogy egy nagyot ihassunk, és mindjárt jobban érezzük magunkat, mondhatni felüdülünk. Vagy ha olyan munkát végzünk, amiben nagyon elfáradunk, alig várjuk, hogy megpihenhessünk végre egy kicsit. Így van ez, ha elázunk az esőben, míg le nem cseréljük a vizes ruhánkat, addig nem érezzük magunkat egészen jól.
        Még inkább így van ez a lelki szomjúsággal! Ha bárki a lelkében szomjúhozik, azt semmivel nem tudja pótolni, csak egyedül az Úr jelenlétével és kedves szavával, az Igével! Amikor az éhező lélek végül jól lakik, mivel bőven kap táplálékot, megelégszik, akkor tud végre megnyugodni és megpihenni. Ez egy csodálatos érzés, amit nem pótol semmi más, Ilyenkor érzed meg és meggyőződsz róla, hogy haza érkeztél! Jó helyen vagy végre!
A 6 -7-es versek, szerető, féltő tanácsokkal látja el mindazokat, akik még nem ismerték meg az Istent, vagy netalán tévelygő úton járnak.
„Keressétek az Urat, míg megtalálható, hívjátok Őt segítségül, míg közel van.
Hagyja el a gonosz az ő útját, és a bűnös férfi az ő gondolatait, és térjen az Úrhoz, és könyörül rajta, és a mi Istenünkhöz, mert bővölködik a megbocsátásban”
        Legyen ez a rövid bátorítás egyfajta segítség az újrakezdéshez. Ha talán elkóboroltál a nyájtól, van lehetőséged a visszatalálni, hogy megnyugodjon a lelked. Isten Igéje valódi gyógyír, igazi megnyugvás, hogy újra haza találj. Isten türelmesen vár téged.
        Kívánom mindannyitoknak, hogy a tátongó ürességet töltsétek be Isten Igéjével, hogy újra jól érezhesse magát a lelked a testedben és így egészségben élhetsz.
        Ne utasítsátok el magatoktól a meghívást, hanem lépjetek be Isten kegyelmi szövetségébe! Ámen!
 
 
 

 

Sidrás, Misák, és Abednégó az égő kemencében

Details
Igei gondolatok
17 February 2024
Hits: 134
„Íme a mi Istenünk, akit mi szolgálunk, ki tud minket szabadítani az égő tüzes kemencéből, és a te kezedből is, oh király, kiszabadít minket.
De ha nem tenné is, legyen tudtodra, oh király, hogy mi a te istenednek nem szolgálunk, és az arany állóképet, amit felállítottál, nem imádjuk!”   Dániel 3:17-18  
        E történet rövid tanulmányozását azzal szeretném kezdeni, hogy Sidrák, Misák, és Abednégó az ő erős hitük által, az életük árán is kiálltak Isten mellett. Így az Úr az ő hűségüket megjutalmazva, szintén kiállt mellettük a veszedelemben.
           Bizonyára mindannyiótok előtt ismert ez a történetet, de azért néhány mondatban szeretném feleleveníteni az eseményeket:
           Babilónia királya Nabukodonozor megszállta Izráel országát és fogságba ejtette a népet. Ezt az eseményt nevezi a Biblia a Babiloni fogság időszakának.
Ezalatt Izráelből és Júdából egészséges, nemesi illetve királyi vérből származó, fiatalembereket hurcoltak el és a király palotájában nevelték őket, hogy idővel alkalmasak legyenek a király későbbi szolgálatára. Tanították őket mindenféle tudományra valamint a káldeusok (babilóniaiak) írására és nyelvezetére is. Ez a négy fiatalember név szerint: Dániel, Ananiás, Misáel, és Azariás voltak, és igyekeztek az életben maradásukért megfelelni, tanulni.  Viszont a Babiloni udvarban nem az eredeti nevükön nevezték őket: Dánielt  - Baltazárnak, Anániást -  Sidráknak, Misáelt - Misáknak és Azariást -  Abednégónak hívták.
          Miután Dániel kijelentést kapott Istentől és megfejtette az uralkodó egyik álmát, a király az ő udvarának tartományi kormányzójává és a bölcsek elöljárójává tette. (Hasonlót láthatunk az Egyiptomi fáraótól, amikor Józsefet, aki megfejtette az álmát, a birodalom második emberévé tette.) 
Dániel pedig kérte, hogy társait rendelje a szolgálatra Babilon városában. Ez többnyire előjogokat jelentett számukra.
           Mindezek után a király készíttetett egy szobrot (álló képet) színaranyból, és felállíttatta a fővárosban, Dúra mezején. Elrendelte, hogy amikor megszólalnak a hangszerek, kürtök, sípok, citerák stb. hangjai, mindenki boruljon le a szobor előtt és imádja azt. Aki pedig nem teszi, azt dobják be az égő tüzes kemencébe.
        A három zsidó férfiú azonban nem engedelmeskedett a király parancsának, ezért bejelentették Nabukodonozornak, aki dühösen felelősségre vonta őket. Sidrák, Misák és Abednégó pedig a fenti mondatokkal válaszolt a királynak. Így az engedetlenségük miatt a király mély haragra gerjedt és megparancsolta, hogy hétszeresen jobban fűtsék be a kemencét, mint ahogyan szokták és dobják be őket az égő kemencébe. Ezt meg is tették de ott egy megdöbbentő dolog történt, amire a babiloniak nem találtak magyarázatot.
A király azt láthatta, hogy a tüzes kemencébe bevetett három ember helyett négy ember járkál a tűz mellett és még csak meg sem perzselődtek a lángoktól. Gyorsan kinyitotta a kemence ajtaját és kihívta a halálra ítélteket, majd azt mondta. „ Áldott ezeknek Istene, a Sidrák, Misák és Abednégó Istene, aki elküldte az ő angyalát és kiszabadította az ő szolgáit, akik ő benne bíztak… „Azután megparancsolta, hogy aki nem tiszteli, ezeknek az embereknek az Istenét azt pusztítsák el! Mert nincs más Isten, aki így megszabadítson! „ Röviden ennyi a történet.
             A király azt akarta, bálványként imádják és hódoljanak előtte, de az igaz zsidó férfiak még az életük árán sem borultak a le a bálvány előtt. Tántorítatlanul az igaz Istenhez ragaszkodtak.
            Kedves Testvérek!  Elgondolkoztatok már azon, hogy ekkora hitre, ragaszkodásra, Isten iránti hűségre és elköteleződésre lesz nekünk is szükségünk, talán nem is olyan soká?
Az Antikrisztus megjelenésével már nem lesz lehetőségünk gyülekezetbe járni, amit most még szabadon megtehetünk. Ma még megvallhatod az Élő Istenbe vetett hitedet, amit akkor majd nem fogsz tudni megtenni! Ma még bizonyságot tehetsz a testvérednek, a munkatársadnak, a rokonodnak, amit akkor majd nem lesz szabad megtenned. Ma még kiállhatsz az utcára, és hangosan dicsérheted az Urat, de akkor majd ezt nem teheted.
         Gondolkozz el rajta, hogy úgy, mint ahogyan Nabukodonozor, elrendelte, hogy mindenki imádja az arany szobrát, az Antikrisztus is el fogja majd rendeli, hogy felvedd a homlokodra vagy a kézfejedre az ő jelét a 666-ot, amely a sátán száma.
Még inkább gondolkodj csak el azon, hogy mit fogsz majd tenni akkor? Lesz -e elég olaj a lámpásodban amikor az Úr Jézus visszajön? Lesz -e elég hited, leszel –e eléggé hűséges, és fogod -  e Istent úgy szeretni, hogy meg tudj válaszolni te is , mint ahogy megválaszolt a királynak Sidrák, Misák, és Abednégó!
Ma még bátran megvallhatod az Istent, akit szolgálni akarsz. Ma még a kegyelem idején, bátran odaszánhatod életedet Úrnak. Ma még ráléphetsz a keskeny útra, hogy azon járj! Vagy ha idáig nem az igaz úton jártál, ma még van lehetőséged az igazság útjára lépni! Tedd meg, vállald fel, mint ahogyan a három zsidó férfiú az életük árán is kiállt Isten mellett!
Mennyire szívet melengető ez a mondat: „ De ha nem tenné is…” Így válaszoltak a királynak a férfiak, mert ők már megtapasztalták Isten hűségét és jóságát, amit eddig velük tett. Tehát megérdemli az Isten, hogy mi is kiálljunk mellette, mert tudjuk, hogy Ő is kiáll majd az övéi mellett! „De, Ha Nem Tenné Is…” Mi akkor sem, soha nem tagadhatjuk meg az Élő, Teremtő Istenünket, semmilyen körülmények között sem!!!  Ámen!
 
                                     

Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket

Details
Igei gondolatok
03 February 2024
Hits: 134
„Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket, és én rendeltelek titeket, hogy ti elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és a ti gyümölcsötök megmaradjon, hogy akármit kértek az Atyától az én nevembe, megadja néktek.” János 15:16
         
        Csodálatosan szép és egyben megindító is ez az Igevers, hiszen valahányszor elolvasom, mindig érzem azt a szeretetet, irgalmat, amivel Jézus lehajolt hozzánk!
Lehajolt egészen, mivel mi Őhozzá képest porszemek vagyunk ezen a földön.
         Jézusnak ez a szívet melengettető kijelentése, hogy „nem mi, hanem Ő választott ki bennünket”, nemcsak cselekvésre indít, de ígéretekkel is elhalmoz.
       Valójában nem mi voltunk, akik kerestük Őt, kutattunk utána, hanem Ő maga érintette meg a szívünket és ezáltal lett számunkra is nyilvánvaló, hogy mi Őhozzá tartozunk tántoríthatatlanul.
Micsoda kiváltság az ember számára, hogy a Mindenható Isten Fia, aki az életét is odaadta értünk, hogy örök életet nyerjünk a megváltása által, most a magáénak tekint bennünket.
Kiválasztott, és Ő maga rendelt bennünket arra, hogy az életünkben gyümölcsöt teremjünk. Ez a tudás belevésődött a szívünknek legmélyére és ott is marad, amíg csak élünk!
        Voltaképpen Isten nagyon szereti az embert, akit teremtett, hiszen Ő maga a szeretet. Akármennyire is lázadozik az ember ellene, akármit is tesz, Isten igazságot szolgáltat és lehetséges, hogy szigorú ítéletnek tűnik, amit véghezvisz, de közben a szerető és gondoskodó figyelmét nem veszi le az emberről. 
Gondoljunk csak az Édenkertben történt eseményekre.
        Isten naponta, a hűvös alkonyat idején meglátogatta az Édenkertben az első szeretett teremtményeit, Ádámot és Évát.  Beszélgetett velük, és tanította őket, mígnem a kíváncsiságuk és a függetlenné válás utáni vágyuk, valamint a kígyó ámítása miatt megtörtént a bűnbeesésük.
Engedetlenek voltak és vétkeztek, hiszen Isten tiltása ellenére ettek a jó és gonosz tudásának fájáról. Isten azonban nem pusztította el őket az engedetlenségük miatt, hanem büntetésből kiűzte őket a Paradicsomból és megátkozta miattuk a földet.
„Átkozott legyen a föld te miattad, fáradságos munkával élj belőle életednek minden napjaiban.”  1 Mózes 3: 17b
De Isten nem hagyta őket teljesen magukra. „És csinált az Úr Isten Ádámnak és az ő feleségének bőr ruhákat, és felöltöztette őket.” 1 Mózes 3:21
          A továbbiakban pedig, amikor Ádám fia, Káin megölte Ábelt az ő testvérét, Isten nem pusztított el őt sem, hanem megbélyegezte. Elég büntetés volt számára abban a tudatban élni, hogy gyilkosságot követett el, ráadásul a saját testvérét gyilkolta meg.
Isten mindig igazságot szolgáltat.
        Amikor a bűn már túlságosan megsokasodott a földön bár Isten bánkódott miatta, hogy embert teremtett, elhatározta, hogy elpusztítja őket özönvíz által. De akkor is gondoskodott arról, hogy ne minden ember, és ne minden élőlény pusztuljon el.
          Tulajdonképpen azért építtette meg a bárkát Noé-val, hogy az életnek maradjon magva a pusztító árvíz után. Így Noé és családja, valamint az állatok fajaiból megmenekült annyi pár, amelyek képesek lettek újra benépesíteni a földet.
        Lehetne tovább felsorolni a Bibliából a temérdek példákat Isten cselekedeteiről, amelyek igazolják, hogy Isten mennyire szeret. De mindezek közül a legkiemelkedőbb cselekedet, amely mindannyiunk jövőjét meghatározza, hogy az Isten az egyetlen Fiát áldozta fel az emberek bűnei miatt, hogy ez által megváltsa őket a pokol büntetésétől.  
Nos, mint látjuk, az Isten, az Atya maga a Szeretet, és Jézus Krisztus ezt a szeretetet mutatja be mindnyájunknak.
Ha ennek tudatában vizsgáljuk Jézus Krisztus kijelentését, akkor megértjük, hogy Jézus azért választott ki bennünket, mert nagyon szeret! Mert azt akarja, hogy az Ő munkatársai legyünk, elmenjünk, és gyümölcsöt teremjünk!
        Nem arra gondolt, hogy alkalomról alkalomra csupán ott üljünk, a gyülekezetben aztán elmenjünk haza, és éljük tovább a hétköznapi az életünket. Ez hetente megismétlődik és közben talán észre sem vesszük, de így a gyülekezetbe járásunk pusztán egy keresztyén szokássá válik. Ellenben Ő arra hívott el, hogy elmenjünk a világban lévőkhöz, azokhoz az emberekhez, akik még nem nyertek üdvösséget, és az Istenhez hozzunk őket. Ezért vagyunk mi keresztyének, Jézus követői, ez a mi küldetésünk. Jézus fontos misszióra hívott el mindnyájunkat és ez ennyire egyszerű:
Menjetek el e széles világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtésnek.
Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül; aki pedig nem hisz, elkárhozik.
Márk 16: 15-16
Így tehát az Úr kiküld bennünket a világban levőkhöz, mint a 12 tanítványát is tette. De mielőtt elindította, felkészített őket a szolgálatra.
Azt is olvashatjuk tovább az alap igeversben: … hogy ti elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és a ti gyümölcsötök megmaradjon!
         Mikor marad meg a mi gyümölcsünk? Ha jó magot vetünk, jó talajba. Ezt a talajt jól meg kell munkálni, fel kell szántani, elegyengetni a földet, hogy a belé vetett mag jól érezze magát benne, és kikeljen. Majd miután kikelt a mag, segítenünk kell, hogy az szárba is szökkenhessen. A lelkimunkások további feladata, hogy gondozzák a kis növényt, vagyis az újonnan megtért embert, hogy az növekedjen, gyarapodjon hitben és idővel ő maga is vethessen magot azokon a területeken, ahol ő megfordul.
Azt mondja Jézus: …Hogy a ti gyümölcsötök megmaradjon! Micsoda öröm az, amikor az evangélisták, a tanítványok beviszik az újszülött keresztyéneket a gyülekezetbe, és azok ott tovább növekednek és később ők maguk is gyümölcsöket teremnek.
Isten pedig boldogan nézi a gyarapodást, hogy növekszik az Ő országa és egyre kevesebben jutnak pokolra a hitetlenségük miatt.
Mi pedig bármit is kérhetünk Jézus nevében, az Atya megadja nekünk azt!
        Ekkor van a mi szívünkben is igazi elégedettség, mert megtesszük azt, amit az Atya kér tőlünk és mi magunk is láthatjuk a gyümölcseinket.  
Kívánom, hogy így legyen! Ámen
 
 
 

A Karácsony ünnepe

Details
Igei gondolatok
23 December 2023
Hits: 99
Lukács Evangéliuma 2: 4 - 20
Felment pedig József is Galileából, Názáret városából Júdeába, a Dávid városába, amelyet Bethlehemnek neveztek, mivelhogy a Dávid házából és háznépe közül való volt;
Hogy beírják őt Máriával, aki néki jegyeztetett feleségül, és várandós volt.
És az történt, hogy mikor ott voltak, beteltek az ő szülésének napjai.
És megszülte az ő elsőszülött fiát; bepólyálta őt, és behelyezte őt a jászolba, mivelhogy nem volt nekik helyük a vendégfogadó háznál.
Voltak pedig pásztorok azon a vidéken, akik kinn a mezőn tanyáztak és vigyáztak éjszaka az ő nyájok mellett.
És íme, az Úrnak angyala hozzájok jött, és az Úrnak dicsősége körülvette őket: és nagyon megijedtek és félni kezdtek.
Ekkor az angyal ezt mondta nekik: Ne féljetek, mert ímé hirdetek néktek nagy örömet, amely az egész népnek öröme lesz:
Mert született néktek ma a Megtartó, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában.
Ez pedig néktek a jele: találtok egy kis gyermeket bepólyálva feküdni a jászolban.
És hirtelen az angyallal mennyei seregek sokasága jelent meg, akik dicsérték az Istent és ezt mondták:
Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek, és e földön békesség, és az emberekhez jó akarat!
Azután mikor az angyalok elmentek ő tőlük a mennybe, ezt mondták a pásztoremberek egymásnak: Menjünk el mindannyian Bethlehemig, és lássuk meg e dolgot, amelyet az Úr megjelentett nekünk.
Elmentek azért nagy sietséggel, és megtalálták Máriát és Józsefet, és a kis gyermeket, ki a jászolban feküdt.
És ezt látva, elhíresztelték, ami nékik a gyermek felől megmondatott.
És mindenki, akik hallották, elcsodálkoztak azokon, amiket a pásztorok nékik mondtak.
Mária pedig mind ez igéket megtartotta, és a szívében forgatta.
A pásztorok pedig visszatértek, dicsőítve és dicsérve az Istent mind azok felől, amiket hallottak és láttak, amint nékik megmondatott.
 
        Úgy gondolom, hogy a Karácsonyi történet mindenki számára ismerős, talán a gyermekkorából, vagy a Betlehemi játékok, gyermek – előadások kapcsán. Elégszer hallhattuk, olvashattuk már életünk folyamán, hiszen az üzenete örök érvényű. Engedjétek meg, hogy röviden két fontos gondolatot kiemeljek ma, amelyet megszívlelhetünk.
        Az első dolog, hogy amikor Augusztus császár elrendelete a népszámlálást mindenkinek meg kellett jelennie a szülővárosában, hogy bejegyezzék őket és családjukat. Mivel ez egy kötelező rendelet volt, nem lehetett elnapolni, elhalasztani.  Így ment el József is a jegyesével, Máriával a születési helyére Betlehembe. Ráadásul Mária olyannyira áldott állapotban volt, hogy egy-két napon belül várható volt a szülésének ideje. Nagy felelősség egy közvetlen szülés előtt álló fiatalasszonnyal úgy elindulni, a pusztán keresztül, hogy útközben sem egy orvos, sem pedig egy kórház nincs. Emellett Názáretből Betlehembe eljutni gyalogosan, illetve szamárháton nem kis kirándulásnak ígérkezett mivel kb. 150 Km-es távolságról van szó. A pusztaságban órákon át, a tikkasztó napsütésben, a poros, kopár vidéken keresztül kitéve az út viszontagságainak.
        Amikor végre megérkeztek a városba, a regisztrációt követő legelső feladat a szállás keresése volt. Mivel azonban a környező falvakból, kisvárosokból nagy sokaság utazott erre a helyszínre, megtelt a város. Be kell látnunk, hogy abban az időben nem állt rendelkezésükre, sem telefonos, sem internetes szállásfoglalási lehetőség így ez egy zsúfolt városban nagy kihívást jelentett. A történetben nem olvassuk, de valószínűleg József mindent elkövetett, hogy valahol éjszakai szállást találjon számukra. Gondoljunk csak bele, milyen érzés lehetett neki, egy szülés előtt álló, talán éppen vajúdó fiatalasszonnyal az oldalán este azzal szembesülni, hogy mindenütt teltház van és nincs számukra egy szoba éjszakára. Ezért amikor az egyik fogadós felajánlotta nekik az istállót nagyon megörülhettek. De azért elgondolkodtató, hogy akkoriban is milyen gyér volt az emberi együttérzés. Ha másért nem is, de egy szülés előtt álló asszonynak éjjel inkább egy fűtött szobában lenne a helye.   Éjjel már hidegek voltak és a kinn tölteni az éjszakát a szabad ég alatt… tehát örömmel foglalták el az éjjeli menedékhelyet a barmok és a kecskék között.  Itt ment végbe az emberiség történelmének legnagyobb jelentőséggel bíró eseménye, amelyről nem sokan vettek tudomást akkoriban. Ahogyan ma sem teszik sokan.
        Mária tehát megszülte, bepólyálta és gyermekágy, illetve bölcső hiányában az állatok etetőjébe a széna közé a jászolba helyezte a Messiást. Úgy olvastuk: … mert nem volt helyük a vendégfogadó háznál. Mindenki másnak volt helye, de nekik nem. Ahogyan ezt  János az Evangéliuma elején is megfogalmazza: János 1: 11 Az övéi közé jött, és az övéi nem fogadták be őt.   – Már az elején sem.
        Mialatt a szülés zajlott a város szélén pásztorok őrizték a nyájukat az éjszakában. Aztán hirtelen Gábriel angyal jelent meg nagy fényességgel mire a félálomban szunyókáló pásztorok megijedtek és félni kezdtek. Az Úr angyala pedig megnyugtatta őket, és bejelentette nekik a Hírt, amely az egész világ számára Örömhír lesz, mégpedig, hogy : Megszületett Jézus, a Felkent, a Krisztus, akire olyan régóta várnak. Aki Isten Fiaként később bemutatta a világnak Isten országát és elvégezte a Megváltás mindent felülmúló művét.  Ezt az angyali üzenetet további angyalok megjelenése és Istent dicsőítése egészítette ki: Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek, és e földön békesség, és az emberekhez jó akarat!
Gábriel angyal egy jelet is hagyott nekik, hogy találnak egy kigyermeket bepólyálva feküdni egy jászolban.
        A másik dolog, amit szeretnék kiemelni, hogy a pásztorok anélkül, hogy aggódtak volna a nyájuk miatt, elhatározták, hogy elmennek és megnézik, amit az angyal hírül adott nekik. Nem kételkedtek, nem voltak szkeptikusok, ahogyan a ma embere az, hanem egyszerűen elindultak, hogy megkeressék.
Nem volt kis feladat ez. Hiszen Betlehem városában, amelyet a Kenyér városának is neveznek, nem csak egy istálló állt. Így valószínűleg végig kellett járniuk az istállókat, és feltételezem, hogy nem volt kitáblázva az istálló ajtajára, hogy: „Itt született meg a Messiás.” Tehát megnézték az elsőt, a másodikat, de nem adták fel, mivel az angyal azt mondta: „ez lesz a jele, hogy találni fogtok… egy kisgyermeket…
Nem azért indultak el keresni, hogy megbizonyosodjanak róla, hogy igazat mondott –e  az angyal, hanem egyszerűen látni akarták az ígéretet. Sajnos sok ember ma úgy áll hozzá, hogy elsősorban arról akar meggyőződni, hogy igaz-e amit hirdetünk, és nem csupán találkozni szeretne Jézussal, a Messiással.
Miután a pásztorok megtalálták Józsefet, Máriát és Jézust nem volt kétségük, hogy ezt elmondják másoknak is. Hirdették is mindenkinek, aki szembe jött, akivel csak találkoztak,  és csodálkoztak is rajtuk az emberek. Ma is többnyire így van ez. Amikor pedig visszatértek a nyájaikhoz dicsérték, dicsőítették Istent, hiszen az Úr nem felejtkezett meg az ígéretéről.
Erről szól ma a Karácsony. Isten szeretete jelent meg Jézus Krisztusban. Ezért amikor azt hallod, hogy a szeretet ünnepe, akkor erre gondolj elsősorban. Persze gondolj a szeretteidre is, hiszen Isten mindenkinek adta ezt a szeretetet. Kívánom, hogy a Karácsony mutasson túl az ajándékozási lázon, a családi látogatáson, együttléten, vacsorán a szépen feldíszített fenyőfán, amelyek kedves, meghitt dolgok ugyan, de az ünnep ennél többet hordoz.
Ezen gondolatokkal kívánok minden kedves olvasónak Istentől Áldott, Békés, Boldog Karácsonyt!             Gyere el a jászolhoz
 
 

Advend harmadik vasárnapján

Details
Igei gondolatok
16 December 2023
Hits: 81
        Az Advent harmadik vasárnapja előtt állunk.  Adventi időszak az elmélyülést és a várakozást jelenti a számunkra. Azt hiszem senki előtt nem idegen, hogy Kire vagy Mire várakozunk ezen időszakban. A Karácsony Jézus Krisztus földre jöttének, születésének az ünnepe, így erre az ünneplésre készülődik a szívünk. Ilyenkor a lelkünkben elcsendesedünk, elmélyülünk és igyekszünk illendőképpen, készen várni az ünnepet.
       Ezekben a napokban legyen időnk azokra a gondolatokra is, amik a szívünk legmélyén vannak, legyen az akár egy rejtett kérés, vagy egy Istennek nem tetsző cselekedet, amiért még nem kértünk bocsánatot. Most itt van az ideje, hogy őszintén megnyissuk a szívünket, vagy ha kell, bűnbánatot tartsunk, hiszen az Advent negyedik hete éppen ezért van, hogy megtisztítsuk a szívünket és lecsendesítsük a lelkünket Őelőtte.
Íme egy történet, melyet az egyik tanítvány, Tamás élt át az Úrral, de velünk is hányszor és hányszor megtörténhetett már! Olvassátok figyelmesen!
     „Azután mondta Tamásnak: Hozd ide a te ujjaidat, és nézd meg az én kezeimet, és ne légy hitetlen, hanem légy hívő!”És felelt Tamás, és ezt mondta neki: Én Uram, és én Istenem!
És mondta néki Jézus: Mivel, hogy láttál engem Tamás hittél, boldogok azok, akik nem látnak, és hisznek. János 20:27-29
            Bizonyára mindenki előtt ismeretes ez a történet: Jézus, a feltámadása után még negyven napig  a földön járt, több helyen, és sok embernek megjelent, többek között a Tanítványoknak is.
Egyik nap a tanítványok összegyülekeztek, és a zsinagógák előjáróitól való félelem miatt bezárták az ajtót.
Jézus ekkor megjelent középen és így köszönt nekik: „Békesség néktek!” Aztán, hogy bizonyítsa nekik az Ő emberi mivoltát, és a feltámadását, megmutatta a szögektől átvert kezét és a lándzsától átszúrt oldalát.
Ekkor még az a tanítvány, Tamás nem volt jelen. Aztán később mikor megérkezett hozzájuk a többiek boldogan mesélték neki, hogy látták az Urat, ő azonban helyet adva a kételkedésének azt mondta: Ha ő maga meg nem győződik róla nem hiszi el.
          Nyolc nap múlva ismét megjelent Jézus a tanítványoknak, és szólt Tamáshoz: „Hozd ide az ujjaidat…” És Tamás, miután meglátta a szögek helyét,……” Azt mondta: Én Uram, és én Istenem!  Bár itt a Biblia nem írja le részletesen, hogy valójában mit érzett Tamás, de el lehet képzelni, hogy milyen fájdalmas, szívet tépő szégyen tört fel belőle, a kételkedése és hitetlensége miatt.  A megbánás valódi jele volt ez, ami belefért ebbe a néhány szóba. Itt nem hosszú magyarázkodás, védekezés, vagy bocsánatkérés volt hallható, hanem a szíve mélyéről feltörő megbánás. Hiszen mondhatta volna: „Óh, jaj, miért is voltam ilyen vak, és miért nem hittem úgy, mint a többiek?
De nem ezt mondta, hanem csak ezt az öt szót, ami híven tükrözte a Jézus iránt érzett tiszteletét, és  a megbánását. „ÉN URAM, ÉS ÉN ISTENEM”
     Így most azt kérdezem magamtól és tőletek, hogy voltunk -e úgy, hogy nem hittük el Jézus csodáját, amit velünk tett,  hanem magunk akartunk megbizonyosodni róla?
Talán kényelemből, vagy megszokásból nem hittük el azt a csodát, amit tett, vagy mondott? Vagy, ami velünk történt nem - e jól körbejártuk, megpróbáltunk meggyőződni róla, hogy biztos -e hogy az Úrtól van? Majd ráeszmélve a valóságra ki tudtuk –e mondani akkor? „Én Uram és én Istenem!”
Tört –e már fel bennünk ezekkel a szavakkal ki nem fejezhető bűnbánat, ami nem engedte, hogy a szemébe nézzünk az Úrnak?
Gondoltunk -e már arra, hogy Ő, aki mindenkor velünk van, aki minden gondolatunkat teljesíti, erőnlétet, fizikai egészséget ad nekünk, hogy Ő maga cselekedte velünk az a csodát? Gondoltál -e már arra, hogy az Úr nem ezt érdemli tőlünk?  Óh, hányszor vagyunk mi is hitetlenkedők, és érdemtelenek mindenre! Jézus azonban, mint ahogy Tamásra sem haragudott, nem rótta fel neki,  nem fordult el tőle, hanem ezt mondta: „Boldogok,  akik nem látnak és hisznek”
     
Kedves Testvéreim! A fenti Igék mély nyomott hagytak az én szívemben is, én is bánkódtam a bűneim felett. Sokszor elismételtem Tamás szavait: ”ÉN URAM ÉS ÉN ISTENEM”
HA ÚGY ÉRZED, HOGY A SZÍVEDIG ELJUTOTT EZ AZ ÖT SZÓ, AKKOR ISMÉTELGESD TE IS!
Járja át a bűnbánat a szívedet, és könnyeid adjanak jelet annak, hogy megbántad a bűneidet!
 Ezt nyújtja tehát számunkra az Advent! Lehetőséget a bűneink, elrontott cselekedeteink lerendezésére. Itt az idő,  tegyük meg hát! Tisztelettel és megbánással Ő érte!  Ámen

More Articles ...

  1. A bűn az ajtó előtt leselkedik - de te uralkodjál rajta
  2. Tiszteljétek az elöljáróitokat
  3. Pünkösd
  4. Aki az eke szarvára veti kezét
  5. Virágvasárnap
Page 1 of 41
  • Start
  • Prev
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
  • 10
  • Next
  • End
Bootstrap is a front-end framework of Twitter, Inc. Code licensed under MIT License. Font Awesome font licensed under SIL OFL 1.1.