Megtérésem
Sokaktól eltérően a megtérésem nem egy csodálatos gyógyulás vagy különleges esemény hatására következett be, hanem elég hosszú folyamat volt. Kicsi koromtól fogva Édesanyám – aki nem volt még akkor keresztény - úgy nevelt, hogy higgyek Istenben, megtanította az alapimádságot is. Ezt egészen lelkesen a magam gyermeki módján alkalmaztam is, ha akartam valamit elmondtam pár „miatyánkot” az Úrnak. Később, ahogy beléptem a tinédzser évekbe az Istenkeresés 99%-ban elmaradt, evilági örömök felé fordítottam a tekintetem. Nem voltam szabadjára engedve, de így is eljártam a magamét, ahol tudtam.
Eközben úgy 11 éves korom környékén Édesanyám megtért egy kedves szomszédunk által, és elvitt egy gyülekezetbe. Minden vasárnap menni kellett. Sok csodát láttam magam körül, akkoriban Isten Szelleme csodás módon működött, ébredés volt hazánkban, de nem is értettem igazán, és nem is érdekelt. Egyszer mostoha apám is eljött egy ilyen vasárnapra, és nagyon nem tetszett neki, amit látott, és kvázi megtiltotta, hogy odajárjunk. Így itt pár év szünet következett, amikor ahogy korábban írtam, másfelé járt a fejem. Kipróbáltam a cigit, de sosem vonzott, és sok más dolgot is, és ahogy bekerültem a középiskolába, jött vele a kocsmázás, koncertekre járás, bulizás.
13 éves koromban megfordult velem a világ. Az addig biztonságot nyújtó családi otthon egyszerre megszűnt, a szüleim elváltak és a ház, amiben felnőttem eladásra került. Megváltozott családi körülmények és új település várt rám, Földesre költöztünk Debrecenből. Nem értettem, akkor még nem is érthettem, hogy mindez miért történt, és hogyan lesz tovább, de visszatekintve teljes bizonyossággal mondhatom, hogy Istennek minden egyes momentummal az életünkben terve van, és azt is, hogy a legrosszabb dolgokat is a javunkra tudja fordítani. Ekkor jártam a 8. osztály végét, még a régi iskolámban, mindennapi bejárással, de a középiskolát már a közelben lévő Püspökladányban kezdtem el. Nem is gondoltam, ennek milyen nagy jelentősége lesz a későbbi életemre nézve. Megismerkedtem Ancsival, nagyon jó barátnők lettünk az első év végére, együtt jártunk be Földesről, várakoztunk suli után, beszélgettünk, tanultunk. Többször látogattunk egymás családjához, jól éreztem magam náluk, a szülei és testvérei körében, tudtam, hogy keresztények, hogy ő gyülekezetben tölti a hétvégéit, hogy más, mint én, megfoghatatlanul, de ennek ekkor még különösebb jelentőséget nem tanúsítottam, csak örültem a barátságának. 
Azt hiszem, mondhatom úgy, hogy az a csodálatos kiváltság ért, hogy keresztény családban nőhettem fel, hiszen szüleim és testvéreim 4 éves koromban átadták életüket Jézusnak. Nagyon hálás vagyok Istennek a családomért, melynek tagjai mindannyian igyekezték megélni a hitet a hétköznapokban és segíthettük is ebben egymást. Nálunk mindenkor természetes volt az étel előtt imádkozni, készülődni a gyülekezetbe, hallgatni a dicsőítő énekeket nap közben. Nem mindenkinek adatik meg, hogy gyermekkorától kezdve élete része lehessen a Megváltó, és mindennapi téma lehessen otthonában az Úr csodáiról való beszéd. Ebben a „burokban” teltek el a gyermekéveim. Láttam, hogy az út, amelyen járunk jó, és soha nem jutott eszembe letérni erről. Már gyermekként imádkoztam, beszélgettem Istennel és kaptam Tőle átéléseket, kijelentéseket. Emlékszem, úgy 6 éves lehettem, amikor a hatalmas diófánkon üldögélve megszólított az Úr, ezt mondta nekem: „A jelen a jövő.” Tudtam, hogy Isten hangja volt, mely hozzám szólt, de nyelvtanilag nem nagyon tudtam értelmezni a mondatot. Beszaladtam Édesanyámhoz, hogy segítsen megérteni, mit jelent ez számomra. Isten megvilágította előttünk. Az üzenet az volt, hogy ahogyan most élem az életemet, olyanná lesz a jövőm. Ha csak ennyire szánom oda magam Istennek, az úgy befolyásolja majd a jövőmet is. Isten nagy dolgokat akart rám bízni, és ezért figyelmeztetett már gyermekként. Igyekeztem hát odaszánt életet élni, de hiányzott belőlem a tűz, az első szeretet tüze. 
„Mert hasonlatos a Mennyeknek országa a gazdag emberhez, aki jó reggel kiméne, hogy munkásokat fogadjon az ő szőlőjébe. Megszerződvén a munkásokkal napi 10 pénzben, elküldi őket az ő szőlőjébe……………..” Máté 20:1-17
Megtérésem története, egész kicsi koromra nyúlik vissza. Keresztény családban nevelkedhettem fel Édesanyám által. Viszont az embernek az, hogy teljes egészében átadja életét Jézus Krisztusnak, nem jön automatikusan azzal, hogy hívő háttérből való.
Megtérésem története 10 évvel ezelőtt kezdődött. Akkoriban volt egy betegségem. Ez a betegség 10-12 éves korom körül jött elő. Nagyon sokat és sokszor szédültem, nem mertem utcára menni, nem mertem és nem tudtam biciklire ülni. Általános iskolás voltam és ez a betegség nagyon megnehezítette akkor az életemet. Többször elestem, a testnevelés órákon nem tudtam részt venni. Igazából ha csak lehetett az otthon maradást választottam, nehogy bárhová el kelljen mennem, mert féltem attól, hogy bármikor rosszul lehetek. Be kellett feküdnöm a kórházba is, ahol mindenféle vizsgálaton átestem, de a végén az orvosok közölték, hogy nem tudják, hogy mi okozza, együtt kell élnem ezzel. Együtt élni egy ilyen betegséggel? Egy 12 éves gyerek számára mindez felfoghatatlan volt.
A megtérésem az Úr csodálatos terve volt. 1992-ben ősszel, a férjemmel Debrecenben voltunk és az áruházból kilépve, meglepetésemre egy férfi jött oda hozzám a túloldalról. Szelíden egy könyvet ajánlott nekem, valamilyen keresztyén könyv volt. Én Isten nélküli emberként a vásárlás örömétől átjárva kíváncsian megkérdeztem tőle: - Ki küldött téged pontosan én hozzám? Hiszen annyi más ember járkál itt rajtam kívül.- A lelkemben megéreztem. - válaszolta.