Megtérésem
Sokaktól eltérően a megtérésem nem egy csodálatos gyógyulás vagy különleges esemény hatására következett be, hanem elég hosszú folyamat volt. Kicsi koromtól fogva Édesanyám – aki nem volt még akkor keresztény - úgy nevelt, hogy higgyek Istenben, megtanította az alapimádságot is. Ezt egészen lelkesen a magam gyermeki módján alkalmaztam is, ha akartam valamit elmondtam pár „miatyánkot” az Úrnak. Később, ahogy beléptem a tinédzser évekbe az Istenkeresés 99%-ban elmaradt, evilági örömök felé fordítottam a tekintetem. Nem voltam szabadjára engedve, de így is eljártam a magamét, ahol tudtam.
Eközben úgy 11 éves korom környékén Édesanyám megtért egy kedves szomszédunk által, és elvitt egy gyülekezetbe. Minden vasárnap menni kellett. Sok csodát láttam magam körül, akkoriban Isten Szelleme csodás módon működött, ébredés volt hazánkban, de nem is értettem igazán, és nem is érdekelt. Egyszer mostoha apám is eljött egy ilyen vasárnapra, és nagyon nem tetszett neki, amit látott, és kvázi megtiltotta, hogy odajárjunk. Így itt pár év szünet következett, amikor ahogy korábban írtam, másfelé járt a fejem. Kipróbáltam a cigit, de sosem vonzott, és sok más dolgot is, és ahogy bekerültem a középiskolába, jött vele a kocsmázás, koncertekre járás, bulizás.
„Mert hasonlatos a Mennyeknek országa a gazdag emberhez, aki jó reggel kiméne, hogy munkásokat fogadjon az ő szőlőjébe. Megszerződvén a munkásokkal napi 10 pénzben, elküldi őket az ő szőlőjébe……………..” Máté 20:1-17
A megtérésem az Úr csodálatos terve volt. 1992-ben ősszel, a férjemmel Debrecenben voltunk és az áruházból kilépve, meglepetésemre egy férfi jött oda hozzám a túloldalról. Szelíden egy könyvet ajánlott nekem, valamilyen keresztyén könyv volt. Én Isten nélküli emberként a vásárlás örömétől átjárva kíváncsian megkérdeztem tőle: - Ki küldött téged pontosan én hozzám? Hiszen annyi más ember járkál itt rajtam kívül.- A lelkemben megéreztem. - válaszolta.