Nálam azt jelenti, hogy lehet, de nem érdemes élni nélküle, mert ennek hiányában, sivárrá, szürkévé, szomorúvá válik az életünk! Fontos minden ember életében a szeretet!

Nos, mit is jelent ez a szó, hogy szeretet? Ez a szó érzelmi töltetet jelent a másik ember, állat, vagy bármi iránt, amit úgy érezünk, hogy bennünket magával ragad, érdekel, figyelmünket rászögezzük. Természetesen nagyon sok emberben feltalálható az ebből fakadó érdek is, ami motiválja őket a bizonyos dolog iránt.
A szeretet egy nagyon jó dolog, amit az emberek szeretnek adni és szeretnek kapni, mert szükségük van rá. Ha valaki szeret, attól boldogabb lesz, és ha még kap is, az még jobb.
Én úgy gondolom, ezt nem lehet nemhez, korhoz kötni, sőt még konkrétan az emberhez sem, mert az állat is elvárja, hogy szeresse a gazdája, sőt ő is viszont fog szeretni.
Ha megfigyeljük, amint már az előbbiekben is érintettem, nagyon ritka az önzetlen szeretet. Nagyon kevés ember szereti azért a másikat, hogy az is szeretve legyen. Tehát valami érdek ott bujkál a szeretet mögött, akár ez a drasztikusságig is elmehet.

És ilyen az ember!! De nézzük csak meg a mi Urunk, Jézus Krisztusnál mit jelent a szeretet? Mit jelentett akkor, és ma is mit jelent?
Jézus Krisztus az egyetlen, aki önzetlenül szeretett, és ma is szeret bennünket! Ő semmit nem várt érte, Neki az egyetlen célja, hogy a sátán kezéből kimentse az embereket. Mikor felvállalta, hogy az emberek bűneit magára veszi, azért, hogy ezáltal az Atyát kiengesztelje, még meg sem születtünk. Nem tűnődött azon, hogy „melyik ember fog megtérni, és melyik marad hitetlen? Ki az, aki megérdemli, hogy az életemet érte adjam?” Nem, Jézus Krisztus minden ember bűne miatt meghalt, és minden ember saját döntése, hogy ezt a kegyelmet elfogadja! E kegyelem által örökéletet kap mindenki, aki Őt követi.
Jézus Krisztus életét adta értünk, és ez már olyan áldozat az emberért, amit soha senki meg nem tett volna meg!
A feltámadása után felment volna a Mennybe, és a megérdemelt jutalmát élvezné, de ez nem így történt.
Jézus Krisztus igaz felment a Mennybe, de annak előtte, megígérte, hogy helyet készít az Övéinek, hogy ahol Ő van, mi is ott legyünk, tehát gondoskodni fog az Övéiről.
Azt mondta még: „Jobb néktek hogy én elmenjek, de nem hagylak titeket árvákul, elküldöm tihozzátok a Szent Lelket…” Ma itt a földön a Szent Lélek a mi Segítőnk, Pártfogónk, ……
Ő az, Aki felhoz minden igazságot a mi számunkra!
Tehát látjuk, az egyetlen Jézus Krisztus nem nézte, hogy neki mi a haszna, hanem önzetlenül gondoskodott rólunk. „ Nem hagylak titeket árvákul”
Mikor egy anyuka elmegy a boltba vásárolni, és megbízza a nagymamát, vagy a nagyobb testvért, hogy vigyázzon a kicsire, míg ő oda távol lesz. Azért teszi ezt, mert annyira szereti, félti a kicsi gyermekét, hogy bebiztosítja, nehogy valami bajuk legyen.
Jézus Krisztus, mikor a földön emberként élt, egyszerre csak egy helyszínen tudott ott lenni. A Szent Szellem által pedig mindenütt, ahol szükség van rá, ahova Őt elhívják!
Krisztus önzetlenül adta értünk az életét, ezzel kiengesztelte az Atyát, és olyan lehetőséget adott a kezünkbe, amiért örökre hálások lehetünk Neki!
Az önzetlen szeretetet csak Ő volt képes tanúsítani mindenki iránt, bár tanította népet: „ Ha csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, mi jutalmatok van?” Lk.6:32
Kedves Testvéreim! Mint látjuk, gyarló emberek vagyunk! Nem tudjuk Urunk tanításait sem megfogadni, nem tudjuk teljes egészében véghezvinni. Azt viszont mindannyian meggyőződéssel mondhatjuk, hogy Jézus Krisztus volt az egyetlen, Aki mindenét odaadta az emberért. Legyen hála a szívünkben azért, hogy még a kegyelem ma is tart, és minden nap bűnbánattal odaállhatunk színe elé! Tegyük hát naponta ezt! „Mert Ő féltőn szerető Isten”.