Ne féljetek, mert ímé hirdetek Nektek nagy örömet! (Luk.2:10)

-          Amikor a Karácsony üzenetére gondolunk, az jut eszünkbe, hogy mindez a SZERETETRŐL szól.  Ezt nagyon is jól gondoljuk, Karácsonykor Isten végtelen szeretete nyilvánult meg az ember felé, azzal, hogy a Földre küldte az Ő Fiát. Azonban, néha csak távolról gyönyörködünk ebben a szeretetben, pedig engednünk kellene, hogy elég közel jöjjön hozzánk az Ajándékozó,  és átadja nekünk mindazokat az ajándékokat, melyeket az Ő szeretete által már elhozott a mi életünkbe.

-          Az egyik nagyon fontos ajándék, amit az Jézus születése által, elhozott az embernek, hogy szebbé tegye az életét, az az ÖRÖM.

-          2000 évvel ezelőtt az angyal ezt mondta: „Hirdetek Nektek nagy örömet!” – Sem előtte, sem azóta nem kapott és kaphat az emberiség jelentősebb JÓHÍRT, minthogy az Isten Fia otthagyja a dicsőséges Mennyet, és eljön a Földre, hogy megtörje a bűn hatalmát, ami elválaszthatja az embert az Istentől, és az áldásoktól.

-          Ez a JÓHÍR nemcsak a legszebb napjainkon, de mindenkor, minden élethelyzetben elegendő ok az örömre.

-          Ézsaiás prófáciája így szól: Ézsaiás 9:1: A nép, amely sötétségben jár, nagy világosságot lát. A halál árnyékának földjén lakókra világosság ragyog.

-          Ez az Ige elmondja nekünk, hogy az Isten akart egy kiutat adni az embernek a nyomorúságból, a bűnök következményeiből, és ezáltal meg akarta ajándékozni az embert örömmel. Az embert, az Ő szeretett teremtményét, aki a bűntől, a bűnök következményétől, a megpróbáltatásoktól, az ellenség támadásaitól a halál árnyékának földjén jár…de az Isten azt mondta, hogy az én szeretetem, nem hagyja, hogy bánatban, nyomorúságban maradjon az ember. Az én Fiam munkája, amit Ő elvégez az emberért, az elég OK LESZ az örömre.

-          Itt van a ma embere, talán minden eddiginél nagyobb terhekkel és csapásokkal találkozunk. A világunk tele van a bűnök következményeivel, a kilátástalanságból eredő depresszióval…, és az ellenség azon van, h elfelejtesse velünk, hogy Isten 2000 évvel ezelőtt okot adott az emberiségnek az ÖRÖMRE az Ő Fiában.

-          Talán arra gondolhatunk, hogy milyen örömre is lenne okunk anyagi gondok közepette, betegségekben, családi problémákban… - Mindezeket emberi erővel elhordozni, megoldani valóban nem lehet,

-          A Jézusban adatott öröm arról szól, hogy bár mi tehetetlenek vagyunk emberként, az Ő megváltó munkája által elég közel tud jönni hozzánk, hogy segíthessen:

-          Az életünk tele van helyzetekkel, amikor mi magunk tehetetlenek vagyunk… és ez elszomoríthat…

  • aggódom a családomért, nem tudok vigyázni rájuk, megóvni őket…
    • az okom az örömre, hogy Krisztusra bízhatom őket, az Ő oltalmában lehetnek
  • bánt, hogy ami megtörtént, nem tudom megváltoztatni, semmissé tenni, a tetteim súlya nyomasztó
    • az okom az örömre, hogy Krisztus feloldoz, megbocsát, nem vádol, ezáltal elveszi a bűnök súlyát
  • a betegségeinket, fájdalmainkon nem tudnak segíteni orvosok
    • az okom az örömre, hogy Krisztusnak van hatalma meggyógyítani
  • nincs ember, akiben ne csalódnánk, sok ember magányos és elhagyatott
    • az okom az örömre az, hogy Krisztus mindenkor velem marad, Neki fontos vagyok
  • a földi élet véget ér, megváltoztatni ezt nem tudjuk
    • az okom az örömre, hogy Krisztus készített nekem helyet az Ő országában, ahol Vele lehetek és mindazokkal, aki Őbenne haltak meg

-          Ha mindezeket végiggondoljuk, igenis van okunk arra, hogy megkeseredés helyett ÖRÖM LEGYEN A SZÍVÜNKBEN. Ehhez azonban kell, hogy hit által ne a láthatókra nézzünk, hanem a láthatatlanra, amely valóság lehet majd.

-          Örüljetek az Úrban, ismét mondom, örüljetek. (Fil.4:4) AZ ÚRBAN… nem a földi sikerekben, nem az anyagi előrehaladásban, nem családtagomban, hanem az Úrban… mert Ő nem változik, és ha Őrá gondolok, okom van az örömre.

  • A tudat, hogy fontos vagyok a Mindenség Királyának, aki minden erejét az én megsegítésemre használja, okot ad az örömre…
  • Az Ő ígérete, hogy minden a javára van annak, aki hisz, okot ad az örömre…
  • az Ő ígérete, hogy helyet készített nekünk az Ő országában, ahol örök boldogság vár ránk, okot ad az örömre….

-          Kívánom, hogy a Karácsony emlékeztessen bennünket, mekkora ÖRÖM adatott számunkra Jézusban! Amikor az ellenség bánatba, depresszióba akar taszítani, jusson eszünkbe, hogy abban nem gyönyörködik az Úr, Ő örömet ajándékozott a mi számunkra.