Isten gondoskodása
Óriási öröm volt számomra, amit a napokban, Isten gondoskodó szeretete által élhettem át. Nem tudnám azt a sok jót elmondani és meghálálni, amit cselekszik velünk az Úr! Egy ilyen szerető gondoskodás a következő bizonyságom is.
Az történt, hogy a nyár legmelegebb óráit éltük át ezen a napon, mikor a vérnyomásom nagyon alacsony értékeket mutatott. A reggeli és esti vérnyomáscsökkentőt továbbra is szedtem, de attól tartottam, hogy az még lejjebb csökkenti. A nap folyamán többször megmértem, és este mikor ellenőrizni szerettem volna, már lemerült a vérnyomásmérőben az elem. Pótelem nem volt itthon, és az esti gyógyszert mérés előtt nem igazán mertem bevenni. Gondolkodóba estem, és azon töprengtem, hogyan nyugtassam meg magam?
És ekkor jött a segítség az Úr által! Eszembe jutott, hogy a férjemnek van egy kisrádiója, amibe olyan mini elem való, mint a vérnyomásmérőbe, de rögtön a sátán meg akarta hiúsítani az ajánlkozó lehetőséget. Ugyanis a gondolataimba bujtatta, hogy az a rádió mindig a férjemnél van a munkahelyén, és most is ott van biztosan.
Ekkor telefonon felhívtam a férjemet megkérdezni tőle, hogy a jelenleg nála van -e a rádiója? És ő erre azt válaszolta, hogy nincs. Ott van a szobában az asztalon.
Hirtelen felfogtam a válasz által a lehetőséget, és végtelen öröm töltött el. Tudtam, hogy az Úr alakította így, hogy itthon maradt az a rádió, ami egyébként mindig vele van. Gyorsan előkerestem a rádiót, kivettem belőle az elemet, és már mérhettem a vérnyomásmérővel a vérnyomásom.
Lehet, sokan még hívők is mosolyognak az elmondott bizonyságon, hisz nem életmentés történt, de én tudom, hogy számomra nagyon fontos volt, és főleg azt tudom, hogy az Úr volt az, Aki így irányította az eseményt. Az Ő gondoskodó szeretete által oldódott meg a probléma, és általa kaptam megnyugvást .
Legyen áldott az Ő neve mindörökké!