Keresztyén férj és feleség együtt utaznak az autóban, és közben beszélgetnek. A feleség azt mondja: Én nem akarok a pokolba kerülni! – Én sem, - mondja a férje. De azért, tenni is kell valamit!- erősítette meg előbbi állítását a nő. Mély csend lett, a férfi nem szólt semmit.
Ugye hallottátok már e kijelentést másoktól, vagy éppen ti is kijelentettétek vágyaitokat hasonlóan? Igen, legtöbb keresztyén a Mennybe jutásért hajlandó lemondani kedves dolgairól, elengedni az addig kezében tartogatott haragot, feladni a világ által felajánlott lehetőségeket, mert el akarja érni a vágyát, mégpedig azt, hogy a Pokol helyett a Mennybe kerüljön! Igen, van, akinek sikerül, mert akarja! Isten szabad akaratot adott nékünk, hogy magunk döntsünk: Vele vagy Nélküle?
Isten nem fogja magát ránk erőltetni, csak lehetőséget ad, amit mi elfogadhatunk.
És most eszembe jutott A GAZDAG IFJÚ története, melyben az ifjú megkérdezte Jézust, hogy mit kell tennie, hogy örökélete legyen? Mit mondott néki Jézus? Azt, hogy : Adjon el minden vagyonát és ossza szét a szegények között! És mit csinált az Ifjú? A szíve megszomorodott, és tovább ment.
Ez a mondat elárulja az ifjú döntését, de vajon hányan járnak még így?
A másik Igében olvassuk: Ahol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek. Kinek hol van a kincse? A pénz, a vagyon, a föld tartozik a kincsei közé? Igen! Aki ebben látja a biztonságát, az valóban a szíve mélyén tartja, és őrzi ezeket a kincseket, ezzel van tele a szíve! Márpedig Jézusnak az egész szívünk kell, és nem egy darab belőle.
Talán Jézus önzőségből kéri az egész szívünket? Nem, dehogy! Csupán Ő a megérdemelt helyére szeretne kerülni a szívünkben. Ránk bízza, kit ültetünk szívünk trónjára.
Most tőlünk nem kért olyat az Úr, hogy dobáljunk ki mindent a szívünkből, hogy Ő is hadd férjen be. Csupán azt kéri, hogy kövessük Őt! És ha majd követjük Őt, akkor magunktól rendet rakunk az életünkben. Kidobálunk mindent, ami nem odavaló, és Ő lesz a mi Kincsünk a szívünkben.

Ugye éltétek már át olyan helyzetet, amikor megszólítottatok valakit, hogy elhívjátok a gyülekezetbe, olyan hírtelen végiggondolta, és nem habozott, hanem válaszolt: „Én református vagyok, nem hagyom a vallásom.”- mondta, de persze ő oda sem jár.

Másik arra gondol, miről kellene neki lemondani, ha ő elkezdene járni a gyülekezetbe? Inkább nemmel válaszol.
Szomorú, de nem ragyognak fel a szemek a lehetőségen a kegyelmi idő hallatán, hanem csak fejeket megcsóválva jelzik, hogy inkább nem fogadják el a meghívást.

„Én nem akarok a Pokolba kerülni” –e kijelentés, milyen határozott volt, de a folytatása is: „De azért tenni is kell valamit.”
Igen kedves Testvérek! Tenni kell, mégpedig azt, hogy folyamatosan megyünk a Megváltónk után! Az ideig-óráig való dolgokat majd ezután magunktól kidobáljuk a szívűnkből, mert az igaz kincsünk nekünk az örökélet, amit a mi Megváltónk ajánlott fel minden benne hívő számára. Fogadjuk el hát az igazi kincset!