Majd később a lánnyal is beszélgettem, és boldogan újságoltam neki: „Képzeld, Norbert azt mondta, hogy nem akar elveszíteni! Erre a lány azt felelte:
„ Nem is fog!”
Ez egy emberi földi kapcsolat, ahol egy férfi és nő határozottan ragaszkodik egymáshoz. Ez az egymás iránt érzett szeretet, ami több, egy fellángoló szerelemnél, ami könnyen ellobbanhat. Egy megmásíthatatlan döntéshozatal, ami a szívben dőlt el! Ők együtt akarnak élni, egymás hibáját elfogadva. Szívükben bele van kódolva a másik neve. „Csak Ő az, akivel tudok élni!”- működik bennük a tudat.
Jó volt tudomásul venni két ember egymásra találását, ami itt a földi életükre szól! Mert megtalálták egymásban azt, ami tartalmat ad a kapcsolatuknak.
E- rövidke történet kapcsán, eszembe jutott, hogy van élet a halál után is, és az sem mindegy, hogy kivel és hol töltjük el? Ha itt a földön, ahol meg vannak számlálva a napjaink, kinek kevesebb, kinek több, de egyszer innen elköltözünk, és mégis vágyunk azzal élni, akit szeretünk. Akkor miért ne jutna eszünkbe, hogy az örök életünket, kivel, és hol fogjuk tölteni? Mint tudjuk, a halálunkkor, a földi porsátorunkból kilép a lelkünk, a test elporlik, de a lélek tovább él. Az viszont nem mindegy, hogy hol? A mennyben vagy a pokolban? Ugyanis örökké él mind a két helyen, de a mennyben örömben, boldogságban az Úr Jézus mellett, míg a pokol a gyötrelem helye.
Ha a fenti történetből megismert két ember gondoskodott a földi életük boldogságáról, akkor miért ne gondolnának, és miért ne gondolnánk mi is a jövőnkről? Arról a jövőről, ami nem ideig-óráig tart, hanem örökké. Miért ne biztosítanánk be magunkat egy örök boldogságról?
Mondhatná valaki:” Valóban igaz, de hogyan kezdjük el? Kivel kellene beszélni ebben az ügyben? Vajon mibe kerül a mennybe a belépő? Nekem nem fog sikerülni, nekem semmi sem sikerül soha!” És hallhatunk mennyi sok sok kérdést, de egy válaszom van rá: JÉZUS KRISZTUS A VÉRE ÁRÁN VÁLTOTT MEG ENGEM ÉS TÉGED A BŰN FOGSÁGÁBÓL! A MENNYBE BEJUTNI INGYEN LEHET, NEM KERÜL SEMMIBE, CSAK AZ KELL, HOGY FOGADD EL Őt! JÁRJ A KESKENY ÚTON, ÉS BIZTON TALÁLKOZNI FOGSZ ŐVÉLE.
Legyen úgy, mint ahogy Norbert ragaszkodik a kedveséhez, mondjuk azt: „Nem akarlak elveszíteni Jézus” és Ő azt feleli: „Nem is fogsz elveszíteni!” Ámen