„Jézus, Néked adom az egész szívemet

Ugye milyen megszokott szlogenné vált már ez a mondat?   Pedig ez nagyon is, komoly üzenettel bír, bár sokan nem tudják milyen felelőtlenség kijelenteni azt, amit nem is akarnak megtenni.

Manapság a hívők, nem élik meg azt az életet, amit az Úr elvárna tőlük! Hivatkoznak a körülöttük lévő nehézségekre, másokra, csak éppen azt hagyják figyelmen kívül, hogy Jézus mindig az ő életüket vizsgálja, és nem hasonlítja össze mások helyzetével. A világ változhat, de Jézus ugyan az marad örökké.
A hitünknek ma is olyannak kell lenni, mint elődeinknek, akik még odaszántan élték meg a hitéletüket. Ha nem igy kellene, hogy legyen, akkor nem tanított volna példabeszédekben, nagyon sok történet által Jézus. Vagy gondoljunk a Hegyi Beszédre!
Nézzük meg, hogy milyen mindennapi kijelentéssé vált ez a mondat, a hívők részéről: „Jézus, Néked adom az egész szívemet!”
Hogy érthetőbbé tegyem a mondat üzenetét, egy kis történetet osztok meg veletek: 
Keresztyén testvérem, megtérése előtt nagy horgász volt. Amint adódott egy kis ideje, mindent félretéve, nagy felpakolással vonult ki a vízpartra. Mindegy, hogy a családja éppen mást szeretett volna, de neki ehhez volt kedve, és más minden háttérbe szorult. Természetesen konfliktus helyzetek alakultak ki ebből kifolyólag a házaspár között, de sajnos szenvedély volt, ami késztetéssel járt.

Aztán eljött egy nap, mikor a család az Úr felé fordult, bár ő erre nem volt kényszerítve, de ő is elszánta magát, hogy megtér. Nehéz volt magáról lerázni a sok világ által kínálkozott jó lehetőségeket, de végül is egyrészt sikerült. Óriási munkát végzett el benne az Úr!
A horgász engedélye azonban az óta is meg van, és bármilyen nagy kiadással jár, azért néha hobby szinten kimegy horgászni. A minőségi változás azonban már felfedhető rajta, mert eddig mindenáron elment, ha úgy gondolta, az utóbbi években azonban ügyel arra, hogy előbb az udvarukat rendbe teszi, és utána „jutalomfalatként” engedélyezi magának a horgászatot. Nincs is belőle semmi baj, hisz nem rossz helyre megy, de azért valami mégis észrevehető! (A szög a falba!)
A kedves testvérem őr volt a tavon, mikor a felesége telefonon felhívta és megkérdezte: Nos, hogy érzed magad? Óhh, lehetett e ellenállni ilyen kedves kérdésnek, rögtön áradozni kezdett, hogy milyen csodálatos kikapcsolódás, egyébként is az idén először van kint stb. … ! Boldog ömlengések, a vízpart öröméről!
A felesége végig várta, míg a férje nagy boldogan mesélt a kinti leírhatatlan örömről, és utána megszólalt. -Tudod, ha te most egyszerűen csak azt mondtad volna, hogy jó a levegő, csendesség van, egy kicsit kikapcsolódok, stb. akkor nem lenne érezhető a szívedben még ott lapuló szenvedély darabja! Ha majd nem fergeteges örömet jelent, a vízparton léted, hanem csak egy egyszerű pihenést, akkor elhiszem, hogy a szenvedélynek már a szívedben nincs ott egy darabja sem. Ám addig bizonyítható, hogy a hamu alatt lapuló parázs, hamar ismét lángra lobbant!
Hiszen, aki a teljes szívét átadta Istennek, annak ilyen hatalmas öröme, csak az Úr előtt van. Mint amikor egy nyári melegben hosszú útról a hűvös szobánkba haza érkezünk, akkor azt mondjuk: ”Jaj, de jó itthon! Egy öröm, egy megnyugvás, pihenés lesz a hűvös szoba a számunkra.
Ilyen annak a hívő embernek az Isten háza, aki teljes szívét az Úrnak szentelte! Nem csak belőle juttatott, hanem az egészet, a teljes szívét adta oda. És abban már nem lapul egyetlen helyen sem a szenvedélynek cseppnyi kis darabja sem. Megtérése után kisöpörte a múltban fontosnak tartott dolgokat.
Mert jól tudjuk, hogy minden bűn, amit Isten elé helyezünk! Így tehát, az Úr Jézus az egyetlen, Aki a teljes szívünkben él, és mikor Ő hozzá megyünk, „haza érkezünk” haza, mert Nála van már a mi otthonunk, a mi örömünk, igaz boldogságunk! Akkor, mikor a nap minden percében megtapasztaljuk az Úr segítségét, öröm számunkra az Ő jelenléte!
Nem a vízpart, a különböző hobbyk, amik igaz örömet adhatnak a mi szívűnkben, hanem Jézus Krisztus! Mert a mi szívünkben, a teljes szívünkben már Ő foglal helyet. Ámen!