Egy keresztyén testvérünk kis történetét osztanám meg veletek, ami mások számára is tanulság lehet. Úgy szokták mondani: „Van, aki a mások kárából tanul, míg van olyan, aki a magáéból sem tud” Nos, oda bízom, kit hogyan érint meg ez a történet.
Testvérünk sok évvel ezelőtt megtért, de mint mindannyiunknak, neki is bőven szüksége van a kegyelemre. Hit nélküli emberként, a sátán eléggé tudta mozgatni, és számára nehéz volt megváltozni. Szó szerint szenvedett, mikor nem tehette, azt, amit megtérése előtt.
Egyszer úgy alakult, hogy a munkáltatója átküldte helyettesíteni oda, ahol még a régi cimborák voltak, és ő ennek, igen megörült. A régi időket felidézve, eltervezték, hogy főzni fognak, amit testvérünk nagyon szeret.
Éppen vendég volt náluk, és a feleség el volt foglalva, nem vette észre, mikor háta mögött a férje pakolgatta a főznivalókat. Egyszer mégis be kellett menni a spájzba, és akkor látta, hogy a bogrács hiányzik a helyéről. Feltette a kérdést a férjének: Nem láttad, hogy hol van a kis bogrács? Nagy csend következett, majd egy idő után azt mondta: De igen, viszem magammal, mert főzni fogok. Minek főzöl, hisz itt van a hűtőben többféle étel, vihetsz belőle. –bizonygatta a felesége.
Erre ő nagyon ideges lett, és keményen leszidta a feleséget, hogy ne avatkozzon bele az ő dolgába stb. Köszönés nélkül, gyűlölködve ment el otthonról.
A család összes tagja tudta, hogy démonok mozgatták meg a gondolatait, melyek a megtérése előtti időszak emlékeit hozták fel benne.
A feleség szíve összetört, mert azt érezte, hogy semmi nem változott a megtérése óta, éppen úgy mozgatja a sátáni erő mint azelőtt.
Nem is az volt a baj, hogy főzni akar, hanem az, hogy háta mögött történt. Az asszonynak fájt, hogy a férje elszánt cselekedete nem az evangelizálás volt a hit nélküli barátoknak, hanem ő maga akart velük azonosulni az ő szintjükön. "Egy kicsit nosztalgiázni velük, és aztán majd meglátjuk", - alapon történt mindez.
Munka után, mikor testvérünk haza ment, sokkal csendesebb volt, de nem szóltak egymáshoz. A büszkeség még nem hagyta el, jött - ment a lakásban, míg végül a feleség szólt hozzá. Ő csak ránézett, és annyit mondott: „ A  világ nem fogadja be a hívőket.” És arra kérte, hogy ne beszéljenek többet erről.
És nem beszéltek róla többet.
A feleség elgondolkozott rajta, hogy emberként bármilyen ellenállást tanúsított, annak érdekébe, hogy megakadályozza a világgal való szövetség újrakötését, még sem tudta. Istennek pedig voltak módszerei, amivel meghiúsította a ragyogónak tűnő tervet.
Igaz, azt olvassuk a Bibliába: „Mert a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését ” (Róma 8:19)  Itt azonban másként történt, mivel a kedves testvérünk nem be akarta mutatni Krisztust, hanem maga is le akart süllyedni az ők szintjükre. Isten ezt hiúsította meg.

"És én örök életet adok nékik; és soha örökké el nem vesznek, és senki ki nem ragadja őket az én kezemből."  (János Evangéliuma 10: 28)