A napokban találkoztam egy keresztyén ismerősömmel, akiről tudtam, hogy családjával együtt vasárnaponként Istentiszteletre mentek. Üdvözöltük egymást, érdeklődtem a család felől, és tudakoltam, hogy járnak e még gyülekezetbe.
A válasza nagyon határozott, egyértelmű, és megrendítő volt.
A kedves ismerősöm ekképpen válaszolt: Nem! Nem érünk rá. Szoktunk imádkozni otthon, én is, de nem megyünk gyülekezetbe. Minek egy épületbe menni? - motyogta magába a saját szemléletét.
Kicsit mellbevágott a véleménye, de ilyen magabiztos válasz után, nem volt bátorságom vitába szállni vele, csupán halkan megjegyeztem: De, az úrvacsora..
És hirtelen elköszönt tőlem.
Tudom, hogy nem a gyülekezetek üdvözítenek, hanem Jézus Krisztus. Azonban ne felejtsük el, hogy az Úrral való élő kapcsolat által juthatunk el odáig, hogy az örökélet útján tudhassuk magunkat.
Ez magán úton nem megy, mindenképpen szükség van gyülekezetre, de olyan gyülekezetet keressünk, aminek a Biblián alapul a hittana és hitgyakorlása.
Mert, aki Krisztus ismerete nélkül ismeri és használja a Bibliát, az bebizonyítja saját teológiáját. Csak éppen a lényeg hiányzik belőle, az Úr Jézus!
Ezzel szeretnék rámutatni ara, hogy az otthon olvasott Biblia, és imádkozás sokszor kevés ahhoz, hogy olyan keresztyénné váljunk, akiben boldogan gyönyörködik az Úr.
Eljön majd az idő, mikor a kedves ismerősöm rádöbben arra, hogy az „időhiány „ nem lesz elég magyarázat arra, hogy miért is nem járnak a gyülekezetbe.
Mint említettem, szükség van egy gyülekezetre, egy közösségre ahol megtanulunk alázatossá válni, testvéri szeretetben élni, közösen úrvacsorázunk, és tesszük azokat a keresztyén jó cselekedeteket, amit elvár tőlünk az Úr. Olyan szolgálók által hallunk Igehirdetéseket, tanításokat, akiket az Úr kent fel az üzenetek átadására.
Tudom, hogy ma is van leodiceai állapot a keresztyénségben. Krisztus az ajtón kívül került. Jel 3:20 „Ímé az ajtó előtt állok és zörgetek: ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, és ő énvelem”
Helyette a teológia, az érzelmi felfokozó dicséretek, mindenféle emberileg szervezett programok és ünnepek vannak bent. Nem a kereszt tudománya, mert az nehéz.
Persze vannak ilyen gyülekezetek is, de legtöbbjük azonban vágyik a szentségre, és akarják cselekedni az Úr akaratát.
Kedves Ismerőseim, és Testvéreim az Úrban! Isten 6 nap alatt teremtette a világot, a 7. nap megpihent. A 7. nap az Úr napja, tegyük szabadokká ezen a napon magunkat, és keressük az Isten közelségét, míg nem késő.
„Keressétek az Urat míg megtalálható”