Az interneten szemem elé került egy videó film, ami szinte kínálta magát. Láttam, hogy egy ismerősöm osztotta meg, ezért méginkább megnéztem.
Egy zenész házaspárról szól, ahol a feleség több évvel ezelőtt rákos betegségből gyógyult fel, és ekkor írta a dalát, amit a férje megzenésített. A házaspár eljár koncertezni, és ebben a műsorukban is bemutattak egy dalukat. A hölgy bizonyságot tett a kegyelem általi gyógyulásáról, és bemutatta miként szokott imádkozni, hozzá hasznos tanácsokat osztogatva.
Az egész műsor olyan tökéletesnek tűnt, olyan misztikus erő ragadott magával, hogy én magam sem gondoltam semmi rosszra. Igaz kicsit feltűnő volt a nagy szeretet, a pozitív megvallások tömkelege elsősorban a kegyelemről, de mivel a keresztények is használják ezt a szót, így nem gondoltam semmi rosszra. Néhány családtagommal megosztottam, de azok nem mondtak róla véleményt.
Később kaptam egy indíttatást, hogy keressek rá a közösségi oldalukra, amit meg is találtam. Az egyik ajánlott műsorukra kattintva azonban, megdöbbenve olvastam a meditálásról, pozitív megvallásokról, stb.
Tulajdonképpen az is pozitív megvallás, hogy „Meg fogok gyógyulni” amit ő nagyon sokszor hangoztatott, mondjuk a hogyanját Istenre bízta, de a kegyelemben bízott, pozitívan megvallotta a gyógyulását.
Én már ekkor azt éreztem, hogy nem hazai pályán vagyok, és gyorsan elzártam a gépemet.
 
Kedves Testvéreim!
Lehet nem mindenki számára volt érthető, miért éreztem, hogy „idegen pályán vagyok,” ezért szívesen elmagyarázom. A kereszténységben, nem nagyon használjuk ezt a szót: meditálás. Bár maga a szó elmélyedést, elmélkedést jelent, mégis ezt a szót más úgynevezett keleti vallásokban vagy személyiség-tréningekben használják gyakrabban ahol azért másabb jelentést hordoz.  A pozitív megvallások témája pedig megint egy kényes terület, ahol eléggé át lehet csúszni a másik oldalra.
Létezik az Atya: az Isten, az Ő Fia: Jézus Krisztus, és mint harmadik személy: A Szent Szellem, Ők alkotják a Szentháromságot. Tőle várunk minden segítséget, nem pedig attól, hogy néhányszor elmondunk egy imádságnak nevezett megvallást, ami azt takarja, hogy én megkapom, megnyerem, stb, azt, amit szeretnék.
A meditálást tulajdonképpen egy hajszál választja el az imádattól, csak éppen óriási a különbség közöttük! Imádni az Urat szoktuk. A meditálás során pedig önmagunkban kell "elmélyedni", ez pedig nem egyenlő az Istenben való hittel.
A sátán eszköze a pozitív megvallásokban (személyiség - tréningben) pedig, hogy olyan dolgot kezd az ember megvallani, amire valójában nincs is hite vagy képessége. „Képes vagyok erre, vagy képes vagyok arra” pedig valójában nem, vagyis csak becsapom önmagam. Vagy pld. meggyógyulok, mert tudom, hogy meggyógyít az Úr! Ez egy pozitív kijelentés (megvallás) de felmerül a kérdés: azért tudom mert az Úr kijelentette nekem, vagy mert láttam másokat is meggyógyulni? Vagy, mert hiszem, hogy meggyógyulhatok, mert az Úr a hitem által meggyógyíthat engem? Ezek Jó kérdések.  Nagyon vigyázzatok erre, mert könnyen áteshettek a túlsó oldalra és akkor nagy baj lesz belőle!
A sátán, különböző cselekkel akarja az embereket magához csábítani, és megragad mindent, hogy megnyerje őket. Ahogy az Ige is mondja: Mert, hamis Krisztusok és próféták támadnak, és nagy jeleket és csodákat tesznek, annyira, hogy elhitessék, ha lehet a választottakat is.”Máté 24: 24
Nos, mindaddig engem is próbált elhitetni, míg nem kaptam egy utasítást (indíttatást), a Szent Szellemtől, hogy győződjek meg róla, hogy egyáltalán keresztény - e ez a nő? Nos, ez a hölgy egyáltalán nem próféta, és nem hamis Krisztus, de a sátánnak egy olyan eszköze, aki embereket halász az ő számára. Talán tudata alatt, de az ő maga kisugárzásával, magával ragadja a tudatlan embereket, mert csak azt látják, hogy vonzó, és jó amiről beszél, és elhiszik neki.
Természetesen mindannyian kegyelemre utaltak vagyunk, arra a kegyelemre, amit az Úr Jézustól kaptunk az által, hogy elvette a bűneinket a Golgotai keresztfán történt halálával. Erre a kegyelemre utalunk, amikor imádkozunk, és nem megvalljuk, hogy meggyógyulunk, vagy anyagi segítséget kapunk stb. hanem az Úr akaratára bízzuk. Tehát nem én mondom meg, hogy valami megtörténjen, hanem az Istenre bízom azzal, hogy „ Uram legyen meg a Te akaratod!”
Vigyázzunk! Ismerjük fel a sátán praktikáit!
„..annyira, hogy elhitessék ha lehet  a választottakat is.” Bevallom én is beleestem volna ebbe a csapdába, ha nem hallgatok az indíttatásra, ami által lelepleződött a sátán csapdája! Hálásan köszönöm a Szent szellem Istennek, hogy figyelmeztetett engem.
Legyetek ti is résen, mert a sátán nem alszik, ő akkor is dolgozik, mikor esetleg ti pihentek! Legyünk hálásak, hogy az Úr szemei rajtunk vannak, és mikor szükséges utánunk nyúl. Legyen áldott érte az Úr neve!  Ámen

Dózsa Lajosné