A következő  bizonyság is a könyvemben olvasható:
Noszvajon, egy nagyon szép kis hegyi faluban voltunk, és amíg a férjem elment a vállalkozása ügyeit intézni, mi a menyemmel leültünk megebédelni. A falu közepén van kisbolt és egy kocsma, mi pedig az előtte levő padra leültünk és közben gyönyörködtünk a táj szépségében.
Kisvártatva motorral megérkezett egy fiatalember és nem messze tőlünk leült ő is egy padra. Majd közelebb jött, és neki támaszkodva a közeli korlátnak, kötözködni kezdett velünk. Aztán felajánlotta, hogy fizet nekünk hot-dogot meg kávét, amit mi visszautasítottuk. Ezzel sértve érezte magát, és még rosszabb lett a helyzet. Mikor láttam, hogy a sértődöttségét elég komolyan érezteti velünk, jobbnak gondoltam, ha kedvesebb leszek hozzá. Közelebb invitáltam magunkhoz, mire rögtön jobb hangulata támadt, és pillanatok alatt ott is termett. Bemutatkoztunk majd elmondtam neki, hogy mi keresztyének vagyunk, és nem vagyunk hozzá szokva, hogy a kocsmából kínálgassanak bennünket, egyébként már ebédeltünk.
Miközben elmagyaráztam neki, hogy miért utasítottuk vissza, eszembe jutott, hogy megkérdezem tőle, hisz -e Istenben? Ő a kérdésemre egyértelmű választ adott, azt, hogy „nem”- és kibővített formában előadta, hogy miért nem hisz. Ő egy focista, és megmutatta, hogy milyen izomkötegek domborulnak a karján is.  – „Amíg ez a két kar mozogni tud, addig csak önmagamban hiszek”, -mutogatott az izmaira. Nagyon elutasító volt.  Én azonban nem adtam fel, és tovább beszéltem neki, Isten csodáiról, Jézus Krisztus megváltásáról, bizonyságok halmazát öntöttem elé. Az addig saját erejében bízó fiatalember, csendesen hallgatott engem, és már egyáltalán nem látszott beképzelt, erős fiúnak. Átnyújtottam neki a Bibliámat és azt mondtam.” Hidd el, hozzád is fog szólni az Úr, ha kéred. Nyisd ki ezt a Bibliát, és behunyt szemmel, mutass rá valamelyik sorra, és azt mondja neked az Úr.” A fiatalember kinyitotta a Bibliát, ujjával, rámutatott az egyik sorra, kinyitotta a szemét, és elkezdte olvasni:”És Jézus felelvén mondta nékik: „Legyen hitetek Istenben” (Márk 11:22) A fiatalember mikor felolvasta az Igét, nagyon megdöbbent rajta. Úgy volt, ahogy mondtam neki. Jézus valóban szólt hozzá! És ebben ő nem is kételkedhetett, mivel saját maga tapasztalta meg.
Hallgatott, és csak nézett maga elé. Ettől kezdve, nem a duzzad izmaival dicsekedett, hanem elmesélte, hogy mivel focista, már kétszer is műtötték az izmait, és nem sokára újra műteni fogják, bár az orvos nem bízik benne, hogy sikerülni fog.  – „Akkor valószínűleg szükséged lesz erre a kiskönyvre” – mondtam neki és a táskámból elővettem egy kis Bibliát.
Ott tartottam a kezemben, és közben mélyen a szemébe néztem. Keze nem mozdult, de a lábát közelebb tette, jelezve, hogy a nadrágja térdén lévő zsebébe tegyem bele a kis Bibliát. Ekkor odapillantottam, a mellettünk lévő kocsma felé, és azt láttam, hogy kinn az ajtó előtt állt a két kiszolgáló hölgy, és nézték az eseményeket. Valószínű, ezért nem nyúlt a kezével az általam nyújtott kis Bibliáért. A fiatalember szívében érezte, hogy szüksége lehet még Istenre, és lehetőséget adott, hogy odaadjam, de a sátán ebben a pillanatban olyan helyzetet teremtett, hogy nyíltan a nők előtt nem akarta felvállalni mindezt.
Jókívánságokkal elköszöntünk, és ott hagytuk őt. Azt, hogy betegségében, vagy más helyzetekben Istenhez fordul - e, nem tudom. De ő saját maga is megtapasztalhatta, hogy az Úr elérhető, és aki keresi, megtalálja Őt.
A teljes történethez hozzátartozik még, hogy a férjem elég soká tért vissza, és hogy ne keljen cipelnünk a táskát, újra leültünk a falun kívül étkezni. A menyem, miközben friss paradicsomot evett, véletlenül félre nyelt, és fuldokolni kezdett. Én pedig megijedtem, mert tudtam, hogy amit most délután tettünk, azt a sátán meg akarja torolni, de Isten is ott volt a mi védelmünkre, így nem történt semmi baj.  Dicsőség és hála legyen az Úrnak mindezért!
Isten sohasem nem hagyja cserben az Övéit! Ámen

Dózsa Lajosné