Írásom címének azért ezt, a közbeszédben használatos mondatot választottam, mert azt tapasztaljuk, hogy egyre jobban érezhető az idősek felé való tiszteletlenség. Nem csak a tinik, de már a 30-50 évesek is gúnyosan, vagy durván beszélnek egy 70 évessel akár ismeretlenül is.
Régen is előfordult, hogy a családokban éles vitákat robbantott ki egy-egy rendezetlen helyzet, de legtöbbször sikerült a szülőnek kijáró tisztelettel helyre hozni. Ugyanis akkoriban a gyermekbe még bele nevelték a szülők iránti tiszteletet, amit komolyan is vettek és alkalmaztak.
Valójában a gyermekkel nem születik vele a szülők iránti tisztelet, és ha nincs, aki megtanítsa őket, és számon kérje tőlük, akkor úgy nőnek fel a nélkül. Sajnos ezért látjuk időnként, hogy keményen beszélnek a szüleikkel, de sokszor másokkal is.
Tehát ahogy évtizedekkel ezelőtt elkezdődött a szabadosság, a fiatal szülők is úgy engedtek meg egyre többet maguknak és gyermeküknek. Az ő neveltetésüket félredobva, egy sajátságos nevelési szokást vettek fel, amibe a gyermek azt csinál, amit csak akar. Manapság annyira felnőttként kezelik a kisgyermeket, hogy amint cseperedik, egyre inkább parancsolgat a szüleinek, követelőzik, fenyegetőzik, stb.
Tehát valami elromlott a világban, és már nincs szükség a szülő, vagy az idősebb tanácsára, mert „saját életemet akarom élni”-hangzik a határozott kijelentés egy tizenévestől is. Igaz, a szülő taníttatja, gondoskodik róla, hogy gyermekének mindene meglegyen, de ezt ő figyelmen kívül hagyja. A környezetében elhitetik vele, hogy nem függ a szüleitől, nincs függő viszonyban az iskolájától, később a munkaadójától, stb.
A magának eme nagy önállóságot kiharcoló ember, csak a saját erejében bízik, hogy függetlenítse magát mindenkitől. Nincs benne alázat, csak a büszkeség, ami nagyon erős tud lenni.
Pedig az embernek el kellene gondolkodnia azon, hogy amije van, mindent Istentől kapott. Bizonyított tény, hogy az ember az életét egy arasznyival sem képes megnyújtani, mert minden Istentől függ. A leggazdagabb, legerősebb, legszebb embernek is meg kell majd állnia egyszer az élő Isten előtt, és ezt senki sem tudja elkerülni. Meglehet, ma még nem szeret róla hallani, de ezt elkerülni nem lehet.
Mint ahogy a gyermek igyekszik, magát függetleníteni a szüleitől, mert a saját életét akarja élni, ugyanúgy az ember is függetleníti magát a Teremtő Istentől mert pillanatnyilag úgy érzi, hogy az így természetes. Szomorú az ilyen felfogás, hogy valaki azt gondolja, hogy saját életét tudja élni anélkül, hogy az Élő Isten ebbe ne tudna bele szólni.
Tehát az emberek egy része teljesen függetleníteni akarja magát a Teremtőjétől, ami teljesen helytelen, és lehetetlen is!
Persze mit is lehetne várni attól a rossz irányú neveléstől, ami manapság zajlik!
A függőségi viszonyt szinte teljesen felváltja, az én központúság: az én életem, az én akaratom, az én erőm, azt csinálok, amit akarok, stb. Ezzel csak az a baj, hogy mivel ez a gondolkodás már gyerekkorban elkezdődik, a felnőttkorra, teljesen kialakul a független élet, ez azonban a gyakorlatban, anyagi vonatkozásban nem mindig kivitelezhető.
Persze azért, vannak kivételek, amikor valakinek felnőttkorban lesz szüksége Isten segítségére, aki megengedi, hogy Isten igazgassa, tanácsolja az útját. Az Isten pedig megajándékozza őt, az Ő szeretetével. Az ilyen ember nem követi el azt az óriási hibát, hogy függetlenítse magát a Teremtőjétől.
Legyen ez nálatok is így ! Ámen
Dózsa Lajosné