Néhány évvel ezelőtt olvastam egy keresztyén történetet, amit szeretnék megosztani veletek.
Nos, ez a történet rövid, tanulságos és igen fontos üzenettel bír:
Egy fiatal testvérünk, a gyülekezet vezetősége szerint megbocsáthatatlan bűnt követett el, és anélkül, hogy visszasegítették volna a helyes útra, nem álltak többet szóba vele, és nem engedték be a gyülekezetbe.
Egy próbát tett még a fiatalember, de csak az ajtóig jutott el, mivel az ajtónál álló testvér, távozásra szólította fel.
Ekkor a szeme megtelt könnyekkel, és szinte futva hagyta el a gyülekezeti házat. Azelőtt soha nem érezte még, milyen érzés az, amikor kiküldenek onnan, ahova Jézus a bűnösöket is behívja. Aztán szomorúan leült egy padra a parkban, arcát a kezébe temette, és könnyei egyre csak hulltak.
Egy idő után észrevette, hogy a szomszéd padon egy férfi ült, és őt nézte, majd megkérdezte tőle: „Miért sírsz?” – A fiatal testvérünk először meglepődött, de olyan szelídséget sugallt a kérdező arca, hogy az felbátorította a válaszra. „Bűnt követtem el, és ezért nem engedtek be a gyülekezetbe. -mondta. A férfi szomorúan nézett a fiú arcába, és ezt felelte: „SAJNOS ODA ENGEM SEM ENGEDTEK BE, PEDIG ÉN VAGYOK JÉZUS.”
Kedves testvérek! Vajon hány és hány gyülekezetben játszódik le ez a történet, ahol emberi bíráskodások miatt kívül rekesztenek testvéreket, és hány gyülekezetben van bezárva az ajtó Jézus előtt?
Szavakkal nem lehet a történetet tovább folytatni, inkább menjünk ki a parkba, és ha találunk kint olyan embert, aki a bűne miatt roskadozik, hívjuk be egy olyan gyülekezetbe, ahova az ÚR JÉZUST IS BEENGEDIK!