Az utóbbi hónapjaink egyébről sem szóltak csak arról, hogyan védekezzünk a világba betört vírus ellen. A sokféle tiltás, némelyekben már depressziót alakított ki és az emberek úgy érzik, hogy soha nem lesz már vége ennek az állapotnak.
Sőt azok, akik átestek a betegségen, egy csoportot hoztak létre, ahol kicserélhetik a gondolataikat a tüneteik kapcsán. Lehetséges, hogy némelyeknek hasznos lehet, de a véleményem szerint helytelen ez a tanácskozás, mert sokakban félelmet gerjeszt. Főleg nem a keresztyén embereknek ajánlatos ez a fórum, melyet sátán tálcán kínál, hogy a félelmet intenzívebbé tegye az emberek között.
Egy példát meg is említenék, ami igazolja a meggyőződésemet:
Egy keresztyén testvérnő, aki átesett a Covid19 fertőzésen még hónapok múltán is különböző tüneteket észlelt magán. Elszomorító volt, hogy bár tudta, hogy a betegségből való teljes felgyógyuláshoz több időre van szükség, ő azonban mégis kétségbe esett és keresett magának egy ilyen Covid19-es csoportot, ahol sikeresen tudták egymást ijesztgetni. Szinte minden csoporttárs írt valamit, amit ő még érez és ez a testvérnő, és még ki tudja hány ember, önmagára ültette át a tüneteket.
De voltak még erősebb változatok is, mikor arról számoltak be egymásnak, hogy a betegségük után 2 hónappal újra visszaestek.
Na de ezzel aztán igazán még messzebb kerültek a teljes gyógyulástól.
De mint tudjuk, nekünk, keresztyéneknek nem szabadna félnünk, hisz az Úr kezében vagyunk. Ő határozza meg életünk hosszát, és ha Őhozzá megyünk, kész segíteni. Ez azonban csak akkor működik simán, amikor az Úrra hagyatkozunk mindenben és nem félünk.
Az említett példánál viszont látjuk, hogy a túlzott félelem, hatalmába tudja keríteni az embert és ez által sajnos a hite is meg tud gyengülni.
Ahogy a Biblia is mondja, hogy a teljes hit kiűzi a félelmet, ez ugyanúgy igaz fordítva is, hiszen a félelem által képes meggyengülni a hitünk!
Ha pedig eljutunk erre az állapotra, akkor a sátánnak már egyenes útja lesz hozzánk. Mennél jobban félünk valamitől, annál inkább hátrálunk és a sátán annál inkább támad minket. Támadásai a legkülönbözőbbek lehetnek. Minél gyengébbek vagyunk, annál inkább teret hagyunk a sátánnak az életünkben.
Bizonyára ilyen esetben már magunktól nem vagyunk képesek megerősödni, de vannak Istennek emberei, szolgálói, akiknek éppen ez a feladata, hogy lelkileg segítsenek a gyengéken. Ők talentumokat kaptak, amit nem elásnak, hanem Isten munkáját végzik vele. A legfontosabb, hogy nem csak akkor kell közbe lépnünk, mikor elhárítunk egy balesetet, vagy megakadályozunk egy nagyobb tüzet, hanem az emberek lelkét is meg kell mentenünk. A Szent Szellem által kiosztott talentumok által végeznünk kell ezt a munkát, minél hatékonyabban, és gyorsabban!
Jézus mielőtt kiküldte a tanítványokat, felkészítette őket mindenre, amire szükségük lehetett a szolgálat folyamán. Ugyanígy, akiket az Úr az Ő munkájában akar látni, azoknak talentumokat adott, amivel jól kell sáfárkodni, mert bizony, mikor Jézus visszatér, számon kéri majd, hogy ki ásta el, illetve ki az, aki kamatoztatta. El kell számolnunk a talentumokkal, mint ahogy a Máté 25: 14-30 történetben olvashatjuk.
Mint már említettem, Jézus mielőtt kiküldte a tanítványait felkészítette őket, így minket is felkészített, hogy vegyük észre a sátán csapdájába beletévedt keresztyén testvéreinket. Segítsünk rajtuk, hogy újra szabadon éljenek és szolgálhassák az Urat.Olyan ez, mint amikor egy kocsi kereke belement egy mélyebb vájatba, és ki kell emelni, hogy tovább tudjon gurulni. Nos így kell nekünk kiemelni az Úr segítségével, azokat a testvéreinket, akiket a sátán megpróbál teljesen megbénítani.
Valójában nem mindenki van megbízva ezzel a szolgálattal, hogy másokért harcoljon, de vannak testvérek, akik bátran mernek nekifogni ennek a „fogolyszabadításnak”, mert az Úr felruházta és felkente őket erre a szolgálatra.
Tudjuk, mielőtt elkezdünk egy szolgálatot, csak akkor van rajtunk áldás, ha tisztán fogunk hozzá. Mindenképpen fel kell ölteni magunkra a Lélek fegyverzetét, (Efézusi levél 6:11-17), ami védelem a számunkra is a sátánnal szemben. Jézus hatalmat adott nekünk arra, hogy parancsolni tudjunk a sátánnak, a démonoknak, hogy hagyják el az illető személyt a Jézus nevében.
Először a sátánt szólítjuk fel, hogy hagyja el az illető testvért, majd a démonokat, jelen esetben ( a betegség, a félem, a megkötözöttség) és határozottan a Jézus nevében parancsoljuk ki őket.
Nagyon fontos, hogy az illető testvér maga is akarja, és fogadja el a segítséget.
Az Úr mindenben megadja a segítséget, de az első lépést nekünk kell megtenni. Éppen úgy, ahogy a volt Covid19-es testvérnő, aki a saját akaratából szakította meg a kapcsolatot a csoporttal, hogy ne halljon több hírt erről a betegségről. Majd elhitte, hogy van segítő kéz, amit neki kellett megfognia.
A szolgálattal megbízott testvérnek szintén éreznie kell, hogy az ő feladata most a sátánnal felvenni a harcot, és az áldozatot neki kell kiszabadítania.
Isten családjába visszavinni az eltévedt bárányt örömmel és boldogsággal jár.
Legyen részük ebben mindazoknak, akiket az Úr erre a munkára hívott el!
Szolgáld az Urat, mert Jézus hamar visszatér, és számon kéri a talentumokat!

Dózsa Lajosné!