Így Húsvét után egy héttel, furcsa érzések kavarognak bennem. A keresztyéneknek most kellene a legboldogabbnak lenniük, hogy Jézus Krisztust nem veszítettük el, hiszen feltámadt a halálból, Ő él, és mi is élni fogunk általa! Isten Fia meghalt a kereszten az emberekért, hogy akik hisznek Őbenne, örök életük legyen. Levette a bűn terhét rólunk, és így szabadon, boldogan élhetünk. ÉLHETNÉNK!
De valami letörli arcunkról a mosolyt, mert a sátán nagy léptekkel próbálja a maradék kedvünket, erőnket elvenni, sőt vele együtt az életünket is. Vannak, emberek, akik mintha vakok és süketek lennének, nem vesznek észre semmit, talán még azt sem akarják észrevenni, hogy mindez nem Isten akaratából van, ami velünk történik. Naponta sokan halnak meg az ismerőseink közül és a számunkra idegenek közül is, hiszen a járvány nem válogat az emberek között. Ők is emberek, akiknek nem feltétlenül kellene még meghalniuk! Szinte holt szagú minden. Talán naponta azt kellene várnunk, hogy kire mikor kerül a sor? Rettenetes ebben a tudatban élni, ez megszomorítja a szívünket. Mindez elveszi az örömünket, a figyelmünket és a szívünk, így nem tud eléggé hálás lenni azért a nagy áldozatért, amit a mi Urunk, Jézus Krisztus értünk tett.
A Bibliaolvasó ember azonban nagyon jól tudja, hogy Isten felettébb szeret bennünket. Ő mindig készített valami tervet arra, hogy a bűnös embert hogyan szabadítsa meg. A legnagyobb terve Istennek, az Ő Fiának, Jézus Krisztusnak a bűnös emberekért vállalt kereszthalála volt. Ő véghez is vitte ezt, óriási fájdalommal, kínok közötti küzdelemmel, örök érvényű áldozattal: ELVÉGEZTETETT!
Most bármennyire is fogva tartanak bennünket a körülmények, a legfontosabbról még sem szabad elfelejtkeznünk! Jézus Krisztus él, és mi is Élni fogunk! Mondom ezt magamnak és mindnyájatoknak!
Tudnunk kell, hogy nekünk van védelmünk az Úrnál! Mondom ezt magamnak és mindnyájatoknak: Ne Keseredj el, mert az Úr megígérte az övéinek, hogy mindig velünk lesz! Az Ő szava pedig garancia! A félelmünket űzzük hát el magunk mellől, mert jó, ha tudjuk, hogy nem csupán a védőoltás fog megvédeni bennünket a halálos kórtól, hanem az Isten Kegyelme az, ami megvédhet minket minden halálos nyíltól. Sajnos lehet hallani olyan híreket is, hogy újra megfertőződhetnek azok is, akik már megkapták az oltást. Vagyis az oltás nem ad teljes jótállást az életünkhöz, erre csak a Kegyelem képes. Isten védelme az egyetlen, ami elhárítja a nagy sebességgel felénk repülő íjat, mert a mi Urunk az Isten, Aki egyetlen szavával teremtette a földet és Ő fenntart mindeneket.
A Zsoltárok könyvében ezt olvassuk:
Aki a Felségesnek rejtekében lakozik, a Mindenhatónak árnyékában nyugszik az.
Azt mondom az Úrnak: Én oltalmam, váram, Istenem ő benne bízom!
Mert ő szabadít meg téged a madarásznak tőréből, a veszedelmes dögvésztől.
Tollaival fedez be téged, és szárnyai alatt lesz oltalmad; pajzs és páncél az ő hűsége.
Nem félhetsz az éjszakai ijesztéstől, a repülő nyíltól nappal;
A dögvésztől, amely a homályban jár; a döghaláltól, a mely délben pusztít.
Elesnek mellőled ezren, és jobb kezed felől tízezren; és hozzád nem is közelít.
Bizony szemeiddel nézed és meglátod a gonoszoknak megbüntetését!
Mert azt mondtad te: Az Úr az én oltalmam; a Felségest választottad a te hajlékoddá:
Nem illet téged a veszedelem, és a csapás nem közelget a sátradhoz;
Mert az ő angyalainak parancsolt felőled, hogy őrizzenek téged minden utadban.
Kézen hordoznak téged, hogy meg ne üssed lábadat a kőbe.
Oroszlánon és áspiskígyón jársz, megtaposod az oroszlánkölyköt és a sárkányt.
Mivelhogy ragaszkodik hozzám, megszabadítom őt, felmagasztalom őt, mert ismeri az én nevemet!
Segítségül hív engem, ezért meghallgatom őt; vele vagyok háborúságában: megmentem és megdicsőítem őt.
Hosszú élettel elégítem meg őt, és megmutatom néki az én szabadításomat. Zsoltárok 91: 1 - 16
Mert az Úr az Ő hatalma által bármit megtehet. Ő a Teremtő Istenünk, Ő a MINDENHATÓ! Az Ő árnyékában találhatunk oltalmat.
Így tehát Húsvét után egy héttel, a félelemmel kevert érzéseimet, a körülményeink ellenére is, le akarom tenni, és csak arra tekintek, ami meggyőz engem. Nem csupán egy ígéret, hanem a véghez vitt áldozat van előttem, a Golgotai kereszt, amin Krisztus szenvedett. Ahol a hatalmas szenvedés által megváltott engem is.
Ti és én, akik hiszünk Jézus Krisztusban, hiszünk az Ő Megváltásában, tegyük le ma a félelmeinket, és csak reá tekintsünk! Legyen meg naponta az élő kapcsolatunk az Úrral, hogy védelem alatt maradjunk, és akkor megbizonyosodhatunk róla, hogy nem hagy minket cserben.
Hiszen, ahogy Pál Apostol is mondta: „Akár élek, akár halok az Úré vagyok”
Kedves Testvéreim! Szegezzük szemeinket az Úrra, sokkal inkább, mint ahogy eddig tettük, és bízzunk benne! Ő már bizonyított nekünk!
Dózsa Lajosné