Nemrégiben egy lelkipásztorral beszélgettem, aki ezt mondta: 
"Meg vagyok fáradva, mert nem látom a hétről hétre végzett munkáinknak az eredményét. Az emberek el vannak foglalva a világ dolgaival, sokan démonizáltak, és a túlzott jólétben jól érzik magukat. Nem keresik Istent, ezért nincs megtérés, nincs növekedés a gyülekezetekben!"
Erre én azt feleltem : A világ gondoskodik az emberek változatos programjáról, eledelt nyújt számukra, amit ők szívesen el is fogadnak.
De mit kínál ma a keresztyénség az Egyház az emberek számára? Tudunk - e lelki eledelt nyújtani nekik, amire éheznek?
Jónéhány évvel ezelőtt még nagy sátoros evangelizációs rendezvényeket szerveztek, ahol nagy dicsőítések és imádkozások voltak. Ha ezeken az alkalmakon valakinek a szíve megnyilt az Úr előtt, volt módja rá, hogy Isten követőjévé váljon, megtérhetett az Úrhoz.
Hiszen mit mond a Missziós Parancs? „Elmenvén azért tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket, az Atyának, Fiúnak, és a Szent léleknek nevében. Tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam néktek. És ímé, én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” Máté 28:19-20
Ezt ma a gyülekezetek többsége sajnos nem teszi, mert nincs áldozat vállalás, el vannak kényelmesedve a testvérek.  Gyülekezeti programokat tartanak, önmaguknak, a testvéreknek és nem a lelkileg éhes, segítségre szoruló embereknek. Ha van is 1-2 zenés rendezvény évente, de az is többnyire a fiatal gyülekezeti testvéreknek való és nem érdeklődőknek, vágyakozóknak. Nem igazán vannak missziós, Evangelizációs alkalmak. Meg persze erre még a jelenlegi Covid - 19 helyzet is rányomja a bélyegét.
A másik dolog pedig, hogy amikor valaki megtér az Úrhoz, lehet, hogy hetente szorgalmasan el jár a vasárnapi Istentiszteletekre. Ez helyes is, azonban csupán ez a vasárnapi Istentisztelet nem elegendő egy lelki újszülött felnövekedéséhez. Az újszülöttek még a tejnek italált fogyasztják. Ezeknek a testvéreknek még nagy szüksége van az alaptanításokra. A Biblia megismerésén túl különböző témákról kell velük beszélgetni. (Megtérés, Újjászületés, Bemerítkezés fontossága, a Keresztény élet alapszabályai, Úrvacsora stb.) Külön alkalmakat, lelki tanfolyamokat kell számukra tartani ezzel a céllal, amelyeket egy szolgáló vagy éppen egy lelkigondozó is végezhet. Természetesen mindezekről gyakorlati példákkal, bizonyságokkal megfűszerezve beszélni nem csupán száraz információk átadásával. Tanítani kell őket és eközben adjunk nekik lehetőséget kérdések feltevésére is. Mert csak így képesek fejlődni, felnövekedni a többi testvérek lelki szintjére. Sajnos sok gyülekezetben ezeknek az alapoknak a tanítása elmarad, vagy csak minimális mértékben történik meg, és így az évek múlásával az érettebb testvérek sem kellően tájékozottak ezekben a témákban.
Egyik másik testvér is hasonlóan arra panaszkodott, hogy nincs növekedés a gyülekezetben, mire egy társa azt felelte rá:
„Az Úr oda nem küld megtérőket, ahol a gyülekezet szellemi állapota nincs rendben. Ahol a testvérek egymás iránt nem szeretettel, hanem rosszindulattal vannak. Ahol nincs megfelelő lelkimunkás, aki foglalkozna az új megtérőkkel, aki tanítani tudja őket, hogy felnövekedjenek a megtérésük után.”
A gyülekezetekben a szellemi egységet a Szent Szellem maga formálja, de nem tud működni akkor, ha nincs a testvérek között igazi egység.
Jézus Missziós parancsa, mindenki előtt ismert!

Kedves Testvérek! Ha hiánytalanul, áldozatkészen teljesítitek az Úr Jézus parancsát, akkor biztosak lehettek benne, hogy növekedést fogtok tapasztalni a gyülekezetben.
Ha szeretet és egység van közöttetek, a Szent Szellem vezetésével bármit meg tudtok valósítani, és így öröm lesz a mennyben, örülni fog a pásztorotok, és örülni fogtok mindannyian. Ámen