„Ma velem leszel a paradicsomban” – mondta Jézus a kereszten az egyik latornak azon a bizonyos napon.
Csodálatos ígéret ez, és mi is mindannyian erre vágyunk, akik szeretjük az Urat.
         Én ma úgy gondoltam, hogy a végcél elérése előtt, tegyünk bepillantást azokba az órákba, amiken átment Jézus azért, hogy valóban, magához tudjon venni bennünket is.
Nem nyerhetjük el az örök életet anélkül, hogy ne vennénk tudomást arról, milyen hatalmas árat kellett Jézusnak fizetnie érte! Ezek az órák a Passió = Jézus szenvedései!
        Bizonyára volt már az életetekben olyan helyzet, amikor ártatlanul bántottak meg benneteket, és nem tudtátok kimagyarázni, hogy a feltételezett bűn miatt kaptátok meg a büntetést. Milyen sok idő kellett hozzá, de lehet soha nem tudtátok elfelejteni ezt az igazságtalanságot, ugye? Pedig ez a kis hasonlat megközelíteni sem képes az Ő igazságtalan megvádolását és az ezt követő szenvedéseit!
       Mit érezhetett Jézus, aki bűntelen volt, és a felbőszült tömeg mégis bűnösként tekintett rá, ellene fordult, majd a halálát kívánta? Azok, akik néhány nappal ezelőtt pálmaágakat lengettek a feje felett, és Hozsánnát kiáltoztak Virágvasárnap, most pedig feszítsed meg-et kiáltoznak. A sátán ott volt a tömegben, és az emberek szívét közönyössé, érzéketlenné, de leginkább ellenségessé tette! Pedig a néptömegek hallgatták Jézus bölcs tanításait, betegek sokaságát gyógyította meg, és általa sokan szabadultak meg a démonoktól. De most, a testét szöges korbáccsal ütötték, és fejébe töviskoronát nyomtak. Aztán a Via Dolorosán az elgyötört erejével kellett a keresztjét vonszolnia, mikor már-már alig volt benne élet.
Mária, Jézus anyja, Mária Magdaléna, és János a szeretett tanítvány ott álltak, és némán nézték az Ő emberfeletti kínjait, a sátáni erőfölényt, de tele voltak fájdalommal, kétségbeeséssel.
       „Ma velem leszel a Paradicsomban” – Milyen szép ez az ígéret!
De nem csak ezt kell hallanunk ma, hanem hallanunk kell az ostorcsapásokat, a felbőszült tömeg „feszítsd meg” - kiáltását, látnunk kell az ütésektől patakokban csordogáló véres testét, és azt, hogy ez mind, értünk történt!
Ő megszabadíthatta volna magát, hiszen Isten Fia volt, de tudta jól, hogy meg kell történnie mind annak, amiről a próféták is írtak többszáz évvel azelőtt:   a mi bűneinkért a váltságdíjat meg kellett fizetnie!
Miután Jézus a kereszten meghalt, egy monumentális természeti jelenség történt, ami megremegtette a földet. A templom vastag bársony kárpitja, amely a szentély és a szentek szentje között volt a tetejétől az aljáig kettéhasadt.
Mintha ezzel azt akarta volna üzenni Isten, hogy a Jézus Krisztus iránti mélységes fájdalmán túl, megnyílt az út Őhozzá.
A Mel Gibson által készített Passió c. filmben is láthattuk, hogy miután Jézus meghalt, nagy földrengés támadt, és egy hatalmas könnycsepp hullott a földre!
Mintha Isten könnycseppje lett volna!
       Isten, a bűnben elhatalmasodott világnak, csak így tudott megkegyelmezni, hogy egyetlen Fiát adta a halálba, hogy nekünk örök életünk lehessen.
     Istennek hatalmában állt volna úgy, ahogyan Sodomát és Gomorát, vagy Noé idejében a földi életet elpusztította, hogy a bűneink miatt újra pusztulást bocsásson a világunkra. De Jézus Golgotai halála teljes megmenekülés lett az emberiség számára, hiszen, aki hisz Őbenne, az valóban örök életet nyerhet!
Jézusnak az emberek iránti szeretete Nagypénteken messzemenőleg megmutatkozott, hiszen ez az egyetlen mentőöv, minden ember számára!
Gondoltál -e már arra, hogy talán abban az időben nem voltunk ott a felbőszült tömeggel, de mégis naponta „feszítsd meg”-et kiáltunk a bűneinkkel!
Gondoltál -e arra, hogy a szándékos, vagy a szándéknélküli bűneik, által nem a hálánkat fejezzük ki ezért a véráldozatért, hanem újabb fájdalmas sebet ejtünk az ő szerető szívén!
Szellemi vakságban élünk, hogyha könnyelműen vétkezünk az Úr ellen! A sátán ott volt a kiáltozó tömegben, és ma is ott van körülötted, hogy ne lásd meg azt, amit látnod kellene, és ne halld meg azt, amit hallanod kellene!
Ne csak az legyen ott a szemeid előtt, hogy Jézus az Ő halálával örök életet szerzett, hanem azt is lásd meg, hogy milyen áron tette meg ezt!
Mert nem Önmagáért tette azt, amit tett, hanem értünk, a bűnös emberekért fizette ki a váltságdíjat!
Vegyük mind ezt komolyan, és ne szomorítsuk meg az Ő szívét naponta, ne feszítsd meg-et kilátsunk, hanem Hozsánnát!
        A mi számunkra a Nagypénteknek tehát a legfőbb üzenete nem más, minthogy:
Az Atya szeretete az emberiség iránt, olyan hatalmas volt, hogy nem kímélte meg, még a szeretett fiát sem azért, hogy meg tudja menteni őket. Ez volt az egyetlen lehetőség arra, hogy megmentse az Őt szeretőket. Jézus Önmagát áldozta fel az emberekért.
     Lásd meg hát a mindennapokban, hogy hol vezetett a fájdalmas út az örök életünkig, és, hogy mit kellett Jézusnak elszenvednie, hogy nekünk helyünk legyen a Mennyben!?
Viszont, ha Ő ilyen súlyos áron tudott csak helyet készíteni nekünk, akkor ne utasítsuk el az Ő áldozatát, hanem tegyünk meg mindent azért, hogy elérhessük a végcélt mindannyian!
Jézus passiója, amely Nagypénteken történt örök hálára kötelezi a szívünket iránta!  Legyen áldott érte a mi Urunk! Ámen!