Ha beteg vagy, merd megmondani az Úrnak!

Van, aki furcsa módon hiszi az Úr által elvégzett gyógyítást. Egyik ismerősöm is ebben a tévhitben él.
Azt mondja, nem szokta megvallani a betegséget, hogy ne örüljön az ördög, nem szabad kimondani a negatív beszédeket.
Engem fölöttébb bánt az ilyen ember gondolkodásmódja. Mivel aki engem ismer, az tudja rólam, hogy szeretem az igazságot magam részéről, de mástól is elvárom. Tehát, ha én beteg vagyok, akkor elmondom az Úrnak, nem azért mert Ő azt nem tudja, hanem azért, mert igazat mondok. Elmondom, és kérem Őt, hogy érintse meg az én beteg testrészemet, hogy meggyógyuljon az Ő gyógyító ereje által.
Nem tudom, hogyan imádkozik az ismerősöm? Ha tehát betegsége ellenére nem vallja meg, akkor hogyan kéri a gyógyítást az Úrtól? Talán azt mondja, hogy én nem vagyok beteg, de Te azért Uram gyógyítsál meg engem? Elég fura dolog ez, hogy egészségest kell gyógyítani, ugyanis ha nem beteg, akkor egészséges.

A pozitív és negatív beszédek és a valóságok: Vannak emberek, akik nem bírják elviselni a rossz dolgokat, és ezért csak jókat akarnak hallani, látni, tudni maguk körül. Ahogy mondják a pozitív beszédeket kell mindig mondani. Ahogy a világ mondaná, az ilyen személy csak rózsaszínben szereti látni a világot.
Jó, jó de az élet sem mindig rózsaszín, ezért jobban járunk, ha az igazat mondjuk meg. Az olyan több gyerekes családokban, ahol nem mindig az volt, amit a gyerek akart, ott ritkábban fordul elő felnőttkorban is az efféle szemlélet. Csak ott, ahol a gyerek kívánsága szent volt, ott mutatták mindig a szépet neki, akár igaz volt, akár nem!
Az ilyen emberek előtt nem lehet felnőtt korban sem olyat mondani, hogy: „Ha vasárnap esik az eső, akkor sár lesz.”- mert szerintük ez már negatív beszéd.
Valaki azt mondja a másiknak, aki lustaságból későn kezdett el tanulni: „Már most bármennyire tanulsz, úgyis meg fogsz bukni.”Ez valóban olyan beszéd, ami nem ösztönző! De ami tény, az tény. Mert ha valaki egy nagyon buta gyerek, semmi esze nincs a matekhez, és közvetlen vizsga előtt áll, már összeszedett jó néhány egyest a félévben, akkor az illető, a tényeket ismerve mondja el a véleményét, amit sokak, rossznak tartanak. Tehát a valóságból kiindulva közelebb áll a bukáshoz, mint nem. Nem negatív beszédnek kell nyilvánítani az elhangzó véleményt, hanem hamarabb kellett volna hozzáfogni, tanulni. Igen, vannak csodák, de az Úr is azt juttatja eszedbe, amit megtanulsz!
Az igazat pedig mindig meg kell mondani, és annak a következményét elfogadni, mert ha mást teszel, könnyen az okkultba találod magad.
Van egy ismerősöm, aki sorsjegyet kapott a vasműszaki boltból, ahol évvégén több értékes tárgyat kisorsoltak. Ő bement a boltba megtekinteni a sorsolandó dolgokat, és kiválasztott egy kerékpárt. El is döntötte, hogy ő azt akarja megnyerni. És imádkozás nélkül elkezdett hinni benne, hogy ő azt megnyeri, és meg is nyerte. Ez a „fehérmágia”, a pozitív megvallás! De ez már okkult! Ő hitte, hogy megnyeri a kerékpárt. Ezért nem kell játszani, főleg tudatlanul ezekkel a negatív, pozitív szavakkal, mert könnyen átbillenhet valaki az okkultba, és onnan nehéz, vagy egyáltalán nem is lehet kijönni. Nem az a baj, hogy megnyerte a kerékpárt, hanem az, hogy nem az Úrnak mondta el a kérését, hogy segítse meg őt, hanem hitt abban, hogy megnyeri. Ez, mint valami hipnózis!
Jobb, ha valaki mindig az igazat mondja meg. Az előbbi példához visszakanyarodok, tehát ha beteg vagyok, akkor elmondom az Úrnak, de a gyógyító erejét kérem, nem pedig elhazudom, de azért kérem a gyógyítását. Ha nem mondom meg az igazat, akkor hazudok. Ha hazudok, akkor a sátánt szolgálom. Nagyon sokan olyan semmisnek tartják a hazugságot, néha még viccből is megteszik. Van, aki úgy megszokta, hogy észre sem veszi, hogy mindig az ellenkezőjét mondja a valóságnak. És nem is gondolja, hogy azért van, mert ő egy másik gazdát szolgál. Az ilyen ember nem tudja az igazságot és a hazugságot megkülönböztetni.
Ne tévesszük tehát össze a fehérmágiát a Jézus gyógyításába vetett hittel. Nem azért gyógyulsz meg, mert azt mondtad nem vagy beteg, hanem a legfontosabb miatt: Jézus gyógyító ereje által!
Vigyázz, mert egy hajszál választja el az okkultat, az igazságtól.
Ennek alapján, egy szálon múlik az életed! Nem mindegy, kit szolgálsz, melyik oldalon állsz!