Egy budapesti idősebb nő mesélte el, hogy az egyik rokona megbetegedett és meghalt. Több óra óta feküdt már a ravatalon, melyet hozzátartozói vettek körül, és keservesen sírtak. A zokogás olyan fájdalommentes volt, a jajveszékelés olyan hangos, hogy ettől megmozdult a halott és életre kelt.
Körülnézett és ezután megintette őket, hogy miért siránkoztak oly nagyon, és miért hívták őt vissza onnét, ahol volt. Elmondta, hogy milyen gyönyörű, leírhatatlanul szép vidékeken járt, hogy milyen boldogító érzület járta át, és mennyi üdv volt abban, amit hallott, amit látott. Miután teljesen magához tért, és meggyógyult, azt lehetett volna hinni, hogy a gyönyörű látomását hamar elfelejti, de nem így történt. Egy álló évig annak hatása alatt volt, és sokáig zokon vette, hogy őt sírásokkal háborították meg.
Most az a kérdés, hogy valóban meghalt -e, vagy csak tetszhalott volt? Tényleg elköltözött -e a lelke abba a gyönyörű túlvilági helyre, vagy pedig részben, míg össze volt kötve az aggyal?
Akármint történt is, a dolognak nagy jelentősége van, még akkor is, ha ez csak álom volt, mert az álom nem semmi. Sokan akarták már kikutatni, hogy mi az álom és mi a látomás, de még eddig senki sem bírta felkutatni ezt a titkot. Álomban is és a látomásban is a lélek a túlvilágon járhat, és abból parányi részt megismerhet.
Tudnunk kell azonban, hogy a túlvilág és az általunk láthatatlan dolgok sokkal nagyobbak, mint a testi világban lévők.
Pál Apostol azt írta a Mennyei dicsőségről, hogy ez olyan fenséges, amelyet még szem nem látott, fül nem hallott, és az ember szívébe be nem vett. Ezt a dicsőséget csak akkor lehet megízlelni, ha az ember odajut.
Az ítélet nagy napjára eljön az élők és holtak Bírája, az Ő megszámlálhatatlan szentjével. Megjelenésük oly hatalmas és erőteljes lesz, hogy a természeti világ is átalakuláson megy át.
Vajon bejuthatunk mi is ama dicsőségbe? Vagy pedig könnyelmű voltunk miatt kizárnak bennünket, ekkor a túlvilág más tájékára dobathatunk.
Voltak már haldoklók, akik haláluk küzdelmében nem üdvteljes vidékeken jártak, hanem az ördögök hatalmas serege vette körül.
Mi azért vagyunk ezen a földön, hogy megtisztuljunk, nemes fejlődés után mennyei természetet vegyünk magunkra. Amilyenné fejlődünk ebben a testben, olyanokká jutunk a szellemi világban. A tolvajok a tolvajok közé, a káromkodók a káromkodók közé, stb. Aki megtérve átadja magát Istennek, és Jézus Krisztus kiontott vérével megmosva Isten gyermekévé válik, az a Mennyei dicsőségnek polgára lesz. Vegyük ezt szívünkbe és lépjünk szövetségbe az egyedüli Közbenjáróval, Jézus Krisztus által Istennel, Akitől származunk.