Ahogy a tavasz beköszönt, mindnyájan megpróbálunk a szabadba kimenni, vagy a kertben dolgozgatni. A legelső megmozdulásom a természetben nekem is a málna átültetése volt, amit valószínű ősszel kellett volna elvégezni. Kemény, fűvel benőtt földből szedtem ki, ami nagyon nehéz volt. Legalább 120 tövet ástam fel, és a földet felszántva újra visszaültettük. Akkor tudtam, és éreztem, hogy nehéz, de a munka elvégzésén volt a hangsúly. Ami ösztönzött, az az volt, hogy nagyon szeretem a málnát. Kipihentem a fáradalmaimat, és napok teltek el, már el is felejtkeztem róla, mikor megfájdult a bal hónom alja, és a karom belső részében futó izmok, és erek. Nagyon meglepődtem, mert azt tudtam, hogy az infarktus is hasonló jelekkel kezdődik, a mell betegség is a hónaljból indul ki. Bár gondoltam egy erős izomlázra is, mivel megerőltettem, de szinte a munkáról elfelejtkeztem, mert napok teltek el.
Ha csak külön –külön nézem őket, nagyon fájdalmas és veszélyes betegségek. Bármi is legyen tudtam, hogy velem az Úr! Annyi probléma vár megoldásra, gyülekezeti munkák, missziós munkák, stb. de valami arra ösztönzött, hogy legyek türelemmel.
1 héten keresztül nagyon erős nyilallásokat, fájdalmakat vészeltem át, és teljesen duzzadt voltak az izmaim. Olyan volt mintha nem lenne soha vége, de mivel a fájdalom küszöböm nagyon magas, így csak tűrtem. Aztán 1 hét után, hittel imádkoztam az Úrhoz, hogy érintsen meg engem az Ő gyógyító kezével, és én meggyógyulok. Elmondtam az Úrnak azt is, hogy tudom, jönni fog a sátán és fog kísérteni azzal, hogy nem gyógyultam meg, de én megvallom, hogy igen, az Úr meggyógyított engem. Akarom, hogy olyan hitem legyen, mint a századosnak, aki azt mondta az Úrnak, hogy beteg a szolgája, de ő nem méltó ahhoz, hogy az Úr lemenjen a házához. Elég, ha csak szól egy szót, és az meggyógyul. Nos ilyen hitet akartam én, hogy higgyem el, hogy ha az Úr engem meggyógyít, akkor hiába próbál a sátán kísérteni, én teljesen meggyógyultam. És elhittem, hogy valóban, engem az Úr meggyógyított. Másnap, még időnként éreztem, egy kis fájdalmat, sőt harmadik nap próbált erősíteni a fájdalmon a sátán, de nem törődtem ezzel, én hittel azt megvallottam, hogy az én Uram engem meggyógyított, és ím, ma már semmit nem érzek! Dicsőség az Úrnak érte! A jelekből ítélve, ami komoly betegségre utalt, Jézus érintése által meggyógyultam.

Mert azt mondja az Ige: Márk 11:22-24 „És Jézus felelvén, monda néki: Legyen hitetek Istenben!
Mert bizony mondom néktek, ha valaki azt mondja ennek a hegynek: kelj fel és ugorjál a tengerbe, és szívében nem kételkedik, hanem hiszi, hogy amit mond, megtörténik, meg lesz néki, amint mondta.
Azért mondom néktek, amit könyörgésetekben kértek, higgyétek, hogy mindazt megnyeritek, és meglészen néktek.”