Két testvér élt Perzsiában, messze a szülői háztól. Egyszer hírt kaptak, hogy édesanyjuk haldoklik. Lóra kaptak és vágtattak haza. Egy idő után a fiatalabbik így szólt a bátyjához: -A te lovad kezd fáradni. – Ugyan…- szólt vissza a másik. – Van az én lovam olyan, mint a tiéd! Egy kis idő múlva megszólal a kisebbik: - Menjünk lassabban, nem bírja a lovad az iramot! - Ugyan, hagyd már abba ezt az ostoba fecsegést, - szólt a nagyobbik - ha versenyeznénk, úgyis a tied maradna alul. - Próbáljuk meg!
A következő pillanatban eszeveszett száguldásba kap a két telivér, de nem bírják egymást megelőzni. A kisebbik ekkor rávág a korbáccsal a lovára, az előre ugrik, ő pedig nevetve kiált hátra: - Látod, az enyém a jobbik! Ekkor elönti a harag a nagyobbikat, és az íjával rálő az öccsére. Amikor meglátja, a lezuhanó testet, egyszerre elszáll minden haragja, és leugrott, hogy életre keltse az öccsét, bekötözze a sebét. Most már békességben mennek egymás mellett, de olyan lassan tudtak menni a seb miatt, hogy mire haza értek édesanyjuk meghalt. Szomorúan nézett egymásra a két testvér és a kisebbik így szólt: - Három dolgot nem lehet visszahozni: A kimondott szót, a megtörtént cselekedetet, és az elpocsékolt időt!