A gyerekek részére az otthon legyen a világ legszebb helye. Az anya jelenléte kell, hogy képezze annak legerősebb vonzerejét.
A gyerekek finom érzelmű és szeretetteljes természettel bírnak. Könnyen boldoggá és boldogtalanokká tétetnek.
Az anyák gyönge figyelmükkel, szeretetteljes szavakkal, és cselekedetekkel szorosan szívükbe zárják gyermekeiket.
Van egy Isten a magasban, kinek trónjáról világosság és dicsőség nyugszik a hűséges anyára. Az anya megkísérli gyermekeit úgy nevelni, hogy ne legyenek a gonosz befolyásai alatt, és már gyermekkorban megismerteti velük az Urat. Az ő feladata Isten segítőjeként egy emberi lelket Isten képmására fejleszteni.
Minden földi befolyásnál erősebb egy valódi otthon befolyása az emberi észre és szívre.
Most miután elolvasod e néhány sort, mint édesanya, megszólal benned az életed legfontosabb kérdése: Én milyen anya voltam? Vagy milyen anya vagyok?
A gyerekek, míg kicsik ki vannak szolgáltatva a szülőnek, de ha megnőnek, visszaemlékeznek a gyermekkorukra. Mit gondolsz, a gyermeked hányas jeggyel értékelné az ő édesanyját?
Kisebbik lányom engem nagyon szeret. Már férjhez ment, de minden nap telefonon megkeres és örül, ha csak néhány percet is tudunk beszélni. Mikor azt mondja: „Anya köszönöm, hogy felneveltél és a jóra tanítottál…”
Ilyenkor mélyen belém hasítanak a hibáim, amit rosszul csináltam, mikor lehet megfenyítettem akkor is, mikor nem is volt olyan rossz, mert én voltam feszült. Mikor jobban szerethettem volna, többet kellett volna neki megadni, nagyobb nyugalomban, biztonságban kellett volna nevelnem őt. Ez rám zúdul, elsírom magam és azt mondom:- Kicsim én nem vagyok jó anya, nem adtam meg mindent, amit kellett volna, pedig akartam…- De anya, te mindent megadtál nekem, te megtanítottál az igazságra, ami egy nagy kincs. Isten útjára vezettél, és ettől nagyobb kincset egy szülő nem adhat a gyermekének.
Ilyenkor hosszan hallgatok, mert valóban mindent megadtam neki, ami az élethez kellett, az „igazság és Isten”. Az igazságot megélni az életében, akkor is, ha kellemetlen. Egy váza eltörésénél odamenni az anyuhoz és megmondani: „Sajnálom, de leejtettem a vázát és eltört.” Nem örültem, nem azért dicsértem meg, mert eltörte, hanem mert megmondta az igazat.
Találkoztam olyan nagyobb gyerekkel, aki nem tudta mi az igazság. Milyen szegény alapokkal indul el az a gyerek, legyen akármilyen anyagi háttere. Nem értette, miért fontos az igazságot szétválasztani a hazugságtól.
Ugye ti értitek, miért fontos ezt a talán másnak nem is olyan fontos kérdést jól megtanulni?!
Szinte elsiklik a szemünk előtt, pedig óriási a különbség! És ezt, ha a gyerekekkel nem tanítjuk meg, talán majd késő lesz.
Azt mondja Jézus: Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet….(János 14:6)
A sátán pedig a hazugság Atyja.
Már most eldönthetjük, a gyermekünket kicsi korában melyik úton akarjuk elindítani?
És igen, a sok-sok hiányosság mellett, valóban megadtam a legfontosabbat, ami Isten útjára terelte őt.
Kedves édesanya, aki már felnevelted, vagy most neveled a kisgyermekedet, szögezd magadnak ezt a kérdést:- Milyen anya voltam, vagy milyen anya vagyok én? Ha még most van kisgyermeked, nagyon vigyázz, mit és hogyan teszel!
Most nem mindegy, hogy milyen úton indítod el a gyermekedet. Nincs olyan, hogy még kicsi, még nem érti… Most kell neked az igazság útját megmutatni, azon járatni! Ne adjuk át már gyermekkorban a sátánnak őket! Ne nevessük el a füllentésüket, nekünk kell a jóra tanítani, nekünk kell a jót megmutatni, ugyan honnan tudhatná az a kicsi gyerek? Azért helytelen megkérdezni a gyerektől: „Te mit akarsz enni? Melyiket akarod? Melyik tetszik neked?” A gyerek ízlését a jó irányba nekünk kell kialakítani azzal, hogy megmondjuk, megmutatjuk neki. Ő honnan is tudhatná?
A kiskorban rádobott „gyeplőt” nagykorban előbb meglazítjuk, majd levehetjük, és gyönyörködhetünk a 15-20 éves kitartó munkánkban. Meglátod, a te gyermeked is azt mondja majd: „De Anya, te a legtöbbet adtad nekem, hisz megtanítottál az igazságra, és a legnagyobb kincset adtad azzal, hogy Isten útjára vezettél.”
Add Te is valóban ezt a kincset neki, már gyermekkorban!
A gyerekek finom érzelmű és szeretetteljes természettel bírnak. Könnyen boldoggá és boldogtalanokká tétetnek.
Az anyák gyönge figyelmükkel, szeretetteljes szavakkal, és cselekedetekkel szorosan szívükbe zárják gyermekeiket.
Van egy Isten a magasban, kinek trónjáról világosság és dicsőség nyugszik a hűséges anyára. Az anya megkísérli gyermekeit úgy nevelni, hogy ne legyenek a gonosz befolyásai alatt, és már gyermekkorban megismerteti velük az Urat. Az ő feladata Isten segítőjeként egy emberi lelket Isten képmására fejleszteni.
Minden földi befolyásnál erősebb egy valódi otthon befolyása az emberi észre és szívre.
Most miután elolvasod e néhány sort, mint édesanya, megszólal benned az életed legfontosabb kérdése: Én milyen anya voltam? Vagy milyen anya vagyok?
A gyerekek, míg kicsik ki vannak szolgáltatva a szülőnek, de ha megnőnek, visszaemlékeznek a gyermekkorukra. Mit gondolsz, a gyermeked hányas jeggyel értékelné az ő édesanyját?
Kisebbik lányom engem nagyon szeret. Már férjhez ment, de minden nap telefonon megkeres és örül, ha csak néhány percet is tudunk beszélni. Mikor azt mondja: „Anya köszönöm, hogy felneveltél és a jóra tanítottál…”
Ilyenkor mélyen belém hasítanak a hibáim, amit rosszul csináltam, mikor lehet megfenyítettem akkor is, mikor nem is volt olyan rossz, mert én voltam feszült. Mikor jobban szerethettem volna, többet kellett volna neki megadni, nagyobb nyugalomban, biztonságban kellett volna nevelnem őt. Ez rám zúdul, elsírom magam és azt mondom:- Kicsim én nem vagyok jó anya, nem adtam meg mindent, amit kellett volna, pedig akartam…- De anya, te mindent megadtál nekem, te megtanítottál az igazságra, ami egy nagy kincs. Isten útjára vezettél, és ettől nagyobb kincset egy szülő nem adhat a gyermekének.
Ilyenkor hosszan hallgatok, mert valóban mindent megadtam neki, ami az élethez kellett, az „igazság és Isten”. Az igazságot megélni az életében, akkor is, ha kellemetlen. Egy váza eltörésénél odamenni az anyuhoz és megmondani: „Sajnálom, de leejtettem a vázát és eltört.” Nem örültem, nem azért dicsértem meg, mert eltörte, hanem mert megmondta az igazat.
Találkoztam olyan nagyobb gyerekkel, aki nem tudta mi az igazság. Milyen szegény alapokkal indul el az a gyerek, legyen akármilyen anyagi háttere. Nem értette, miért fontos az igazságot szétválasztani a hazugságtól.
Ugye ti értitek, miért fontos ezt a talán másnak nem is olyan fontos kérdést jól megtanulni?!
Szinte elsiklik a szemünk előtt, pedig óriási a különbség! És ezt, ha a gyerekekkel nem tanítjuk meg, talán majd késő lesz.
Azt mondja Jézus: Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet….(János 14:6)
A sátán pedig a hazugság Atyja.
Már most eldönthetjük, a gyermekünket kicsi korában melyik úton akarjuk elindítani?
És igen, a sok-sok hiányosság mellett, valóban megadtam a legfontosabbat, ami Isten útjára terelte őt.
Kedves édesanya, aki már felnevelted, vagy most neveled a kisgyermekedet, szögezd magadnak ezt a kérdést:- Milyen anya voltam, vagy milyen anya vagyok én? Ha még most van kisgyermeked, nagyon vigyázz, mit és hogyan teszel!
Most nem mindegy, hogy milyen úton indítod el a gyermekedet. Nincs olyan, hogy még kicsi, még nem érti… Most kell neked az igazság útját megmutatni, azon járatni! Ne adjuk át már gyermekkorban a sátánnak őket! Ne nevessük el a füllentésüket, nekünk kell a jóra tanítani, nekünk kell a jót megmutatni, ugyan honnan tudhatná az a kicsi gyerek? Azért helytelen megkérdezni a gyerektől: „Te mit akarsz enni? Melyiket akarod? Melyik tetszik neked?” A gyerek ízlését a jó irányba nekünk kell kialakítani azzal, hogy megmondjuk, megmutatjuk neki. Ő honnan is tudhatná?
A kiskorban rádobott „gyeplőt” nagykorban előbb meglazítjuk, majd levehetjük, és gyönyörködhetünk a 15-20 éves kitartó munkánkban. Meglátod, a te gyermeked is azt mondja majd: „De Anya, te a legtöbbet adtad nekem, hisz megtanítottál az igazságra, és a legnagyobb kincset adtad azzal, hogy Isten útjára vezettél.”
Add Te is valóban ezt a kincset neki, már gyermekkorban!