Bizonyára mindannyian tapasztaltátok már, amikor kéréseinkért imádkoztunk az Úrhoz, és nem kaptuk rá választ. Olyankor azt mondtuk, hogy az imáink, nem hallgattattak meg. Akkor rosszul esett, de később rájöttünk, hogy Isten sokkal bölcsebb nálunk, és talán jobb is, hogy nem kaptuk meg, amit kértünk.
Dohány János: Hol van megírva c. könyv segítségével, keresgéljünk most ezen Igék között, amelyek utalnak az Isten elzárkózására, az imameghallgatás elől.
„Tudjuk, hogy az Isten nem hallgatja meg a bűnösöket.”( János 9:31)
„Ha hamisságra néztem volna az én szívemben, meg nem hallgattatott volna az én Uram.”( Zsolt. 66:18)
„ Messze van az Úr az Istentelenektől. (Péld 15:29)
„Valaki elfordítja az ő fülét a törvény hallásától, annak könyörgése is utálatos.” (Péld.28:9)
„ Micsoda reménysége lehet egy képmutatónak? Meghallgatja -e kiáltását az Isten, ha eljön a nyomorúság reá?Segítségül hívhatja -e az Istent? ( Jób. 27:8-10) „A megtéretlen szívű néphez így szólt az Úr: „És ha kiterjesztitek kezeiteket, elrejtem szemeimet előttetek, sőt ha megsokasítjátok is az imádságot, én meg nem hallgatom.” ( Ézsaiás 1:15)
„Mivelhogy hívtalak titeket, és vonakodtatok, én is a ti nyomorúságaitokon nevetek, megcsúfollak, mikor eljön az, amitől féltek.” (Péld 1:24-26)
„Segítségül hívnak engem, de nem hallgatom meg, keresnek engem, de meg nem találnak. Azért, hogy gyűlölték a bölcsességet és az Úrnak félelmét nem választották.” (Péld 1:28-29)
„Kiáltanak majd én hozzám, de nem hallgatom meg őket.”(Jer. 11:11)
„Ha kiáltanak füleimbe nagy felszóval, nem hallgatom meg őket.” ( Ezékiel 8:18)
„Mikor böjtölnek, én meg nem hallgatom kiáltásukat.” ( Jer. 14:12)
„Kiálthatnak, de nem felel a gonoszok kevélysége miatt.” (Jób 35:12) „Távoztasd el tőlem énekeid zaját, hárfáid pengéseit sem hallgathatom.”(Ámos 5:23)
„Könyörgék is az Úrnak abban az időben … De megharaguvék az Úr én reám, ti miattatok, és nem hallgatott meg engem..” (5 Mózes 3:23-26)
„ És te ne imádkozzál a népért, se jaj szót, se könyörgést ne emelj érettük, és nálam közben ne járj, mert én meg nem hallgatlak téged.”( Jer. 7:16)
„Ne esdekelj a népért, és egy kiáltó, és esdeklő szót se érts érettük, mert én meg nem hallgatom őket, mikor kiáltanak majd hozzám, az ő nyomorúságuk miatt” (Jer.11:14)
„Kételkedő nem kap semmit az Úrtól.”( Jak. 1:7)
„A hiábavalóságot Isten meg nem hallgatja, a Mindenható arra nem tekint.”(Jób.35:13)
„Aki bedugja fülét a szegény kiáltására, ő is kiált, de meg nem hallgattatik.”(Péld.21:13)