A napokban az egyik testvérem által egy nagyon jó tanítást hallottam, és ebből írt jegyzetemet szeretném megosztani veletek:

A hegyi beszédben olvashatjuk a következő Igét „ Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek”

Az irgalmasság, tettrekészség nélkül semmit nem ér. Ha pl. valaki azért panaszkodik, hogy éhes, és nem adunk neki enni, csak sajnálkozunk rajta, az nem nevezhető irgalmasságnak.

Ismeretes a Samaritánus története, amelyben olvashatunk arról, hogy ment egy pap az úton és látott egy embert a földön feküdni, sárosan, mozdulatlanul. Megnézte és ment tovább. Aztán jött egy lévita szintén megnézte, és tovább ment. Aztán jött egy samaritánus, aki odament hozzá, megitatta, feltette a lovára, elvitte a fogadóba. Ott a fogadósnak adott pénzt, hogy rendbe hozza, stb. Hármójuk közül az irgalmas a samaritánus volt, mert az ő szíve tettre kész, az ő látása könyörületes volt. A látással egy időben megjelent a könyörületesség is benne. Ha Isten letesz valamit elénk, azt meg kell látni!

Azt mondja az Ige: „Ha valaki tudna jót cselekedni, és nem teszi azt, bűne az néki”

Ha Istent hívom segíteni, Ő soha nem hagy cserben! Mi emberek másak vagyunk, mert van, mikor nincsenek meg a feltételek hozzá, azért nem tudjuk megtenni. Pl. „Az egyik gyülekezetben odajött egy fiatalember hozzám, és kért, hogy szabadítsam meg, mert ő démonizált. Természetesen előkészület nélkül nem lehet, és főleg egy szolgáló nem foghat hozzá, de igy hiába beszéltem a szabadításról, de nem tettem meg, így tovább szenved a fiatalember.” - sajnálkozott a testvérem.

Volt egy gazdag fogadós, akihez egy napon bekopogott egy szakadt, rongyos ruhába öltözött ember. A fogadós megszánta, enni, inni adott néki, éjjeli szállást ajánlott fel, és elbeszélgetett a szegény emberrel. Másnap a vendég megköszönte a gondoskodást, és éppen el akart indulni, mikor a fogadós útravalóul pénzt dugott a zsebébe. Hálás volt a szíve a szegény embernek. Majd eltelt egy év, mikor egy ismeretlen, jól öltözött férfi nyitotta ki a fogadó ajtaját. A fogadós előjött, és az idegen mosolyogva köszöntötte, majd elmesélte, hogy ő volt az, aki egy évvel ezelőtt itt járt, és miután elment, a könyörületességből kapott pénzét el kezdte kamatoztatni, és mostanra meggazdagodott, és megtért az Úrhoz, mivel tudta, hogy Istentől van ez az áldás az életében.

Isten mikor könyörületességre int embertársunk iránt, soha ne habozzunk! Ő alkalmassá tesz bennünket annak a munkának az elvégzésére, és nem tudhatjuk, hogy a könyörületességünk, mit vált ki a rászorulóban. Amint láthattuk az előbbi történetből is.

Jézus azt mondta: „Mikor éhes voltam, enni adtatok, mikor szomjas voltam, inni adtatok, mikor fáztam, akkor felruháztatok…” és mi csak csodálkozunk, hogy mikor adtunk az Úrnak enni, vagy inni? És Jézus azt mondja, ha megteszitek eggyel is a legkisebbek közül, nekem adtatok enni, inni stb.

Tehát ne emberekre tekintsünk, hanem az Úrra! Tegyük, amire indít bennünket, mert mi is úgy várhatunk Tőle irgalmasságot, hisz mi kegyelemre utaltak vagyunk mindannyian.