Az Úrnak jár ki minden tisztelet, és dicsőség

Mikor a kis missziós csoportunkkal elmegyünk szolgálni, a testvérek megtapsolnak bennünket. Először szóltunk nekik, hogy az Úrnak szóljon a taps, mert egyedül Övé a dicsőség!  Mikor tapsoltak, nem köszöntük meg soha, mert mi tudtuk, hogy az nem minket illet! Ők azonban továbbra is nekünk köszönik meg, ezzel jelét adva a tetszésüknek. Ezért elhatároztuk, hogy tanítani fogunk róla.
Olyan jó, hogy érezzük a meleg szeretetet az Úr iránt! Olyan jó, hogy mi már tudjuk azt, amit nekik is meg kell tanulni! Mi Jézus Krisztus menyasszonyai vagyunk, és mi Őt nagyon szeretjük. Nem csak azért, mert nem tudunk más utat választani, nem csak azért, mert féljük az Urat, hanem azért, mert Ő megérdemli! Hálából szeretik az Övéi. Olyan jó, hogy Hozzá tartozunk, hogy neki elmondhatunk minden gondunkat, Vele megoszthatunk mindent, amit emberrel nem. Hisz az emberben mindig csalódunk. Legyünk minden nap Hálásak azért, hogy kiválasztott bennünket, hogy Hozzá tartozhatunk! Hogy szeret, hogy ha baj van, átölel, ránk mosolyog, de ha kell, erős kézzel felsegít bennünket. Ne felejtsük soha el, hogy mivel tartozunk a Megváltónknak! Minden nap mondjuk el Neki a ragaszkodásunkat, hálánkat felé!

Ismeritek Pintér Béla: Ezt a táncot neked ígértem c. dalát? Keressétek, és énekeljétek naponta, legyen ez egy megvallás Felé!