A napokban családlátogatásra indultunk egy távolabbi településre. Amint az utcába befordultunk, a sarkon egy emeletes ház tárult elénk, és tovább haladva, rég nem tapasztalt látványnak voltam részese. Egy hatalmas fa alatt az ott lakó emberek nagy szeretetben főzték az ebédjüket. Miután a kocsinkkal megálltunk, én odafordultam feléjük, és nem győztem betelni azzal az ízzel, amit nem az étel, hanem a család nyújtott nekem!

Olyan csodálatos visszagondolva azokra a percekre, ma is szívesen elnézegetném őket.
A magas fára kötött hintán egy kisgyermek hintázott. Volt, aki a fa alatt üldögélt, volt, aki éppen a tűzre rakott, a másik éppen az ételt kóstolgatta, míg másik csak nézett maga elé, stb. Csend volt körülöttük, mint megtudtam ezek nem némák, hanem békés, csendes emberek. Senki nem zavarta a másikat, olyannyira egy akaraton voltak.
Ez a több tagból álló család testvérek, sógornők, gyerekek, és az édesanya abban az egy házban laknak, türelemmel egymást elviselve. Látszott rajtuk, hogy nem betanult szerep volt a hétvégi bográcsozás, hanem ők úgy élnek ott a hétköznapokban is. (Állította a szomszédban lakó lányom.) Míg néztem őket több 100 évvel mentem vissza gondolataimban, mikor még két-három generáció együtt élt szeretetben, és tiszteletben tartották a szülőket.
Csodáltam a látványt azért is, mert nem a mai modern kor által okozott idegbetegséget fedtem fel ezeken az egyszerű embereken. Pedig 10-15 km-re tőlük is ott van a város, aminek lakosai erkölcsi fertőben, idegbetegségben élnek, és a pénzért agyonhajszolják magukat! Nem mondható tehát, hogy távol vannak a világ zajától! Ők mégis ilyenek! És még azt is el kell mondani róluk, hogy nem keresztyén emberek!
És elérkeztem a lényeghez, ami elgondolkoztatott engem: Ha a világ gyermekei tudnak ilyen békésen együtt élni, nem csak egy bográcsfőzés idejére, hanem mindig, akkor a keresztyének miért nem tudnak hasonló életet élni? Miért csak a köszönésben nyilvánul meg a „békesség.”
Testvéreim, bizonyosan rájöttetek, vannak hiányosságok az életünkben, amit mihamarabb felül kell vizsgálni! Tegyük meg minél előbb, mert ha megjelenik az Ég felhőiben az Úr Jézus az Ő angyalaival, akkor már késő lesz ! Hiszen Ő a maga a Békesség! És ha valakiben nincsen békesség, az nem az Övé!