A télen bármennyire nem szerettem volna beteg lenni, mégis sikerült a baktériumoknak úgy ledönteni a lábamról, hogy ágynak estem. Néhány napig próbálkoztam a pihenéssel, de állapotom nem javult, sőt még inkább köhögtem. Ezért úgy döntöttem, hogy jobb lesz, ha orvoshoz megyek.

A doktornő rövid vizsgálódás után megállapította, hogy idült arcüreggyulladásom van, ami miatt kialakult a hörghurut. Ellátott gyógyszerekkel, és nekem már csak arra kellett vigyáznom, hogy össze ne keverjem, melyiket, mikor kell bevenni.

Legtöbb nőtestvérem biztos megtapasztalta már, hogy milyen a lakás, mikor ő betegen fekszik, és hiába harangoznak, nem kell asztalhoz ülni. Nos, hasonló helyzet indult el nálunk is, de az Úr odafigyelt ránk!!!

Este a nagyobbik fiam dolgozott, de telefonon felhívott, hogy az egészségi állapotom javul –e. Megígérte, hogy a kismenyemmel főzet húslevest, hozni fog gyümölcslevet, gyümölcsöket, mert nekem most ezt ennem kell. Természetesen szabadkoztam, mivel tudom milyen áldozatvállalók, nem akartam terhelni őket. Jó, de rám parancsolt, hogy okvetlen szóljak, ha valami hiányunk van.

Reggel felkeltem, szokás szerint felhúztam a redőnyöket, tisztálkodás után mentem a konyhába, és igyekeztem a gyógyszereket bevenni. Miután visszajöttem, és az ágyba lefeküdtem, rápillantottam az ablakra, és ott egy kis műanyagládát láttam, ami még néhány perccel azelőtt nem volt ott. Arra nem gondoltam, hogy hallucinálok, de arra inkább, hogy a férjem a szerszámjait ládástól az ablakba rakta, és ott is felejtette.

Kíváncsian indultam az ablak felé, de egyre jobban kirajzolódott bennem egy kép. Aztán, a kinyitott ablakszárnyon keresztül elkezdtem behúzni a kisládát, és mindvégig arra gondoltam, hogy a fiam hozta el a megígért csomagot.

A kisládát feltettem a nappalink asztalára, és szóltam a férjemnek, hogy nézze meg mit kaptam a túlélési csomagban. Ő megállt az asztalnál, és mosolyogva nézte, amint kifele pakolgatok a ládából. Eközben mégis gyanús lett az ajándékozó kiléte, de  aztán tovább szedegettem, és megtaláltam a finom gulyáslevest, a rántott szeletet, a 100%-os gyümölcslevet, a krémtúrót, szőlőt, stb. és akkor a férjem megszólalt:  Ő Anita volt, aki este mikor a próbáról hazamentek még  utána fogott hozzá húst rántani, levest főzni… és reggel, Robival hozták ki, mielőtt dolgozni ment.

És akkor, ahogy ott ki volt rakva a gondosan elkészített „túlélési csomag”, elsírtam magam. Éreztem azt a szeretetet, amit ez a csomag üzen nekem! Halkan, csendben mondogattam: Nem kellett volna…! És hallottam, ahogy lágy hangjával azt mondja: „De Anyukám! Te is mindig észreveszed a mi szükségeinket! Örömmel tettük!” 

Dicsőség az Úrnak! Halleluja! Ez az önzetlen szülő-gyermek szeretet, és a belőle fakadó gondoskodás!