Számtalanszor megtapasztaltuk, hogy az Úr nem csak az ünnepnapokon van velünk, hanem ott van a szürke hétköznapokban, a gondokban, bajokban, betegségekben, örömökben, könnyhullatások közepette. Tudom, és hiszem, hogy Ő mindenkor velem van!
Ilyen hittel fordultam az Úrhoz, amikor kb. másfél hónapja a Nyugdíj Igazgatósághoz beadtam az egyszeri segély kérelmet. Ugyanis, az öregségi nyugdíjasok egy évben egyszer valamilyen jogcímen kérhetnek segítséget, amit elbírálnak, és ha úgy találják, hogy jogos a kérelem, akkor segítenek.
Az igazi ok az volt, annak ellenére, hogy nem volt nagy tél, azon a néhány napon kívül, ami igazán hideg volt, de mégis magasak voltak a gázszámlák, az egymást követő 3-4 hónapon át. Aztán időközben megkaptunk egy 15 ezer Ft-os matrica pótdíj csekket is, ami a missziós gyülekezet részére történt élelmiszer szállításakor, a téves matrica megvásárlásból adódott. Természetesen mellette a rezsik, gyógyszerek, stb. A pénzt nehezen tudtam beosztani úgy, hogy minden ki legyen fizetve. Férjem a nyugdíj mellett, amíg egészsége engedi, még dolgozik, hogy a kis nyugdíjunkat ki tudja pótolni.
Ekkor úgy gondoltam, hogy megírom a kérelmet, imádkozok érte, és lefénymásolom mind azokat a számlákat, amivel igazolom a bevételünket, kiadásunkat. Lefénymásoltam a férjem folyószámlán érkezett fizetési bizonylatát, a két nyugdíjszelvényünket, ami bizonyítja a nyugdíjunk összegét, a büntetési csekket, és a 3 hónapi gázszámla csekkjeit. Néhányszor imádkoztam az Úr közbenjárásáért, hogy legalább a 15 ezer Ft -ot pótdíj büntetést, adják vissza méltányosságból. Aztán teltek a napok, a hetek, de nem érkezett a várt összeg.
Közben kaptam a Nyugdíjtól 130 Ft.-t, valami 0.5 %-os emelést, és a velejáró viccelődést a postástól, és a férjemtől. Én nem nevettem, nem bosszankodtam, és rendületlen csak vártam a 15 ezer Ft - ot.
Volt a sátántól is támadásom, mely által megpróbálta megmagyarázni, hogy ne várjak, mert már nem kapok semmit, de az én szívemben olyan hittel benne volt a 15 ezer Ft, hogy senki nem tudott ellenkezőjéről meggyőzni.
A negyvenedik nap után, talán mindenki más már feladta volna, de engem az Úr türelemre intett, és bizakodást rejtett el a szívemben. Én minden nap rendületlenül vártam a postást. És az egyik nap, jött be az ajtón a férjem és mosolyogva mondta, hogy itt van a pénzed, amit annyira kitartóan vártál.
Mosolyogva átvettem, és megköszöntem az Úrnak a közbenjárását, és hálás voltam a Tőle kapott kitartásért.
Azóta számtalanszor átgondoltam, hogy milyen hit is volt bennem! Hittem és végig hittem azt, hogy 15 ezer Ft-ot fogok kapni. És ahogy az Ige mondja:  „Azért mondom néktek. „Amit könyörgésetekben kértek, higgyétek, hogy mind azt megnyerítek, és meglesz néktek” Márk 11:24  Ámen!