Lehet, sokan csak mosolyognak, vagy esetleg dicsekvésnek veszik, amit szeretnék megosztani veletek, de távol álljon tőlem, hogy magunknak tulajdonítsam azt, amit az Úrnak köszönhetünk! Miután hívővé lettünk, folyamatosan újjá kell születni, amit leginkább mások vesznek észre rajtunk. Ez a bizonyság olyan, amit mi magunk is észrevettünk, és hálások vagyunk az Úrnak, hogy ilyenné formált bennünket.

Elsőként a Fiam bizonysága: Kerékpárral egy elég komoly balesetet szenvedett a lábával, ami kényszer pihenőre szorította néhány hétre. Azonban nem lázadt, hanem hálát adott az Úrnak azért, hogy „csak ennyi baj történt-„
Időnként ellenőrzésre kellett mennie a kórházba, és mivel felesége is ott dolgozik beszélt az orvossal, hogy ne keljen ott sokáig várakoznia, hamarabb hívják be. Az orvos azt mondta kopogjon és menjen be.
Aztán azon a reggelen meg is érkezett a kórházba, és mikor látta, hogy a székek tömve voltak emberrel, nem volt lelke előre tolakodni, azért, mert neki protekciója van. Megállt a „jobbik lábán” és várakozott közel 1 órát.Aztán egyszer csak az orvos megérkezett, és mikor őt meglátta kezet fogott vele, és azt mondta neki, hogy mindjárt behívják.
A fiam mosolyogva mesélte el, hogy olyan hálás volt az Úrnak, hogy nem tolakodott mások elé, hanem alázatban várakozott. Az orvos úgysem volt bent, és akkor csak megszégyenült volna, ha bekopog.
Ezzel kapcsolatosan eszébe jutott a Bibliából egy történet, amit az Úr tanított: Ha valakit meghívnak vendégségbe, ne a főhelyre üljön, mert lehet, hogy az a hely másnak van szánva, és hátra küldik, akkor megszégyenül, hanem üljön le az utolsó sorba, és majd onnan invitálják előre, akinek a tisztje.

Második bizonyság a Lányomé: Gyermekorvoshoz mentek a kisfiával, és mikor beléptek az ajtón, látták, hogy nagyon sokan vannak. Szépen megálltak, és várakoztak. Egy idő után a doktornő kinézett, és azt mondta: „Anita jöjjenek be!” Nagyon jól esett neki, hogy a lázas beteg gyerekek között nem kellett sokat várakozniuk.
 
Harmadik bizonyság az enyém: Általában mikor gyógyszert íratunk fel receptre, előre oda kell szólni az orvosi rendelőbe, hogy mit írjanak fel, és mikor érte megyünk, már csak bekopogunk és rögtön át is adják. Persze a gyakorlatban ez sem úgy van, mert a kint várakozóknak ez nem tetszik és felháborodva motyognak.
A férjem úgy szokta, hogy bekopog és már ki is hozza a receptet, kint meg azt mondanak, amit akarnak. Én viszont nem akarok senki elé tolakodni, hanem mindig megvárom, hogy az Orvos - asszisztens kiszóljon, hogy receptért be lehet menni. Ebben van békességem.
 
Mikor a gyerekekkel elmondtuk a bizonyságainkat egymásnak, rögtön megértettük, hogy a családban a gyermek azt viszi tovább, amit a szülőtől tanul.  De talán még ettől is fontosabb az Úr által formált új természet, ami mások tiszteletbe tartására nevel.