2000.01. 09. Ezen a vasárnapon fél hét körül ébredtem, gondoltam, hogy még lustálkodok egy kicsit.
Ekkor elaludtam, és a következő sorokban olvasható álomban volt részem: Azzal kezdődött az álom, hogy az elragadtatás csodálatos élményében találtam magam. Éreztem, ahogyan a testem átváltozott, és már kb. 1 m-re lehettem a földtől, amikor megpillantottam az egyik unokámat.
Erre lassan visszaereszkedtem, és az unokám közben azt mondta: „Mama, tudom, hogy az Úr elvisz titeket!”
Ezt követően az Úr szólt hozzám: „ Húsz éve, folyamatosan adtam az álmokat, de te nem vetted elég komolyan! „Több dolgot mutatott meg az Úr, ami rám vonatkozott, ezek között volt megrovás is, azért mert nem közöltem elég határozottan az álmokat azokkal, akiknek szólt a benne lévő üzenet.
Majd tovább folytatta az Úr: „Ez az év, nagyon nehéz lesz. Titeket elviszlek, de az unokádnak mutasd meg az értékeidnek a helyét, hogy ne keljen keresgélni, és egy ideig ne lásson szükséget. Jól legyen dolga! Ekkor nagyon sírtam, és mondtam az unokámnak: „ Gyere a gyülekezetbe, hogy had halljad az Igét, mert a hit hallásból van! Olyan nagyon sírtam, zokogtam, hogy erre felébredtem.
Mivel másnap vasárnap volt, még a gyülekezetben is sírtam. Ilyenkor Igét szoktam az Úrtól kérni, most is ezt tettem és kaptam is: Joel 1:12-13 „ De még most is igy szól az Úr: Térjetek meg hozzám, teljes szívetek szerint, böjtöléssel is, sírással is, kesergéssel is. És szíveteket szaggassátok meg, ne a ruháitokat, úgy térjetek meg az Úrhoz, a ti Istenetekhez, mert könyörülő és irgalmas ő, késedelmes a haragra, és nagykegyelmű, és bánkódik a gonosz miatt.”
ARRA KÉRLEK BENNETEKET AZ ÍRÁS ÁLTAL IS VEGYÜK KOMOLYAN MINDEZEKET, MERT KEVÉS IDŐNK VAN.
Imádkozzunk szeretteinkért, és tegyünk meg mindent, hogy ők is az Úr gyermekei közzé számláltassanak”
Béres Jánosné Isaszeg-i testvérünk álmát adtuk közzé.