Két bizonyságot szeretnék megosztani veletek, ez két valós történetet, ami a közelmúltban játszódott le családunkban. Az utóbbi tragikusan végződött.
Hogyan tudnánk bármiről is beszélni anélkül, ha nincs benne tapasztalatunk, ha csak egyszer is, de ne mentünk volna át azokon a fájdalmakon, amiken Isten megengedő akarata vezetett át bennünket. Hogyan tudnánk hiteles bizonyságot mondani olyanról, ha szívünk mélyéig nem éltük volna át.
 Az Első történet: Mint minden évben egyszer, februárban most is leolvasták az éves villanyfogyasztásunkat. Valószínű ti is így vagytok ezzel, hogy azt szeretnénk, ha nem kellene utána még fizetni. Ezzel én is így voltam. Sőt tovább mentem, mert odaálltam az Úr elé, és azt mondtam: Uram, én azt szeretném, - mint ahogy egyszer egy lelkipásztor ajánlotta: „Tegyétek próbára Istent, és nézzétek meg, hogy segíteni fog nektek” - Most én is azt kérem, hogy ne csak ne keljen utána fizetni, hanem az éves elszámolás után, kapjak vissza legalább annyi pénzt, hogy vehessek belőle egy telefontartót.
Persze meg tudtam volna venni, de volt bátorságom, és Istent ilyen feladat elé állítottam. Nem mintha néki nehéz lett volna ezt megtenni, de… És az akkori reggeli imádkozás után a következő Igét adta az Úr: „Az igaz ember pedig hitből él” Róma 1:17
Egész héten nyugodt voltam, sőt biztos voltam benne, hogy pénzt kapok vissza, és nem kell utána fizetni. Én ugyanis úgy értelmeztem az Igét, hogy hinnem kell benne, hogy úgy lesz, ahogy kérem, hisz több más Ige is utal rá, hogy mindent hittel kérjünk.
Majd egy hét múlva megérkezett a levél, és nagy hálaadással bontottam fel, miközben megpillantottam benne egy 3000 Ft-os csekket. Egy pillanatra arcom elszomorodott, de igyekeztem, hogy ne lássa meg senki, mert szégyelltem volna a többi családtagom előtt, ugyanis arra nem voltam felkészülve, hogy mit mondok.
Aztán elolvastam a tájékoztatót, amin rajta volt a módosítás, mely szerint a 3000 Ft aluli összeget a havi törlesztéshez számolják, és így az addigi 2885 Ft helyett, 115 Ft-al kellett többet fizettem, mert ennyi volt mínuszban. Ez nagyon kicsi összeg, amiért hálás vagyok Istennek.
A gondolat azonban mégis foglalkoztatott, hogy miért nem kaptam vissza legalább annyi pénzt, amit kértem? És Isten a következő Igét küldte a szemem elé, mellyel magyarázatot adott nekem a bennem lévő kérdésemre!! „Mert az én gondolataim nem a ti gondolataitok, és nem a ti útitok, az én útjaim” Ésaiás 55:8
Miután elolvastam az Igét, kitisztult előttem minden, megértettem, sőt mélységesen elszégyelltem magam, hogy mekkora bölcsességet adott már az Úr, és én mégis miért jutottam el egy újonnan megtért ember szintjére? Vagy inkább túl magabiztos voltam abban, hogy Isten mindig meghallgat? Nem tudom, de az biztos, hogy megtanultam, hogy nem rendelek az Úrnál, mert Ő sokkal jobban tudja, hogy mire van nekem szükségem. Később, még az is megvilágosult előttem, hogy azon a bizonyos reggelen, mikor ezzel a kéréssel mentem Az Úrhoz, Ő azt az Igét adta, „Az igaz ember pedig hitből él”tehát ha akkor megfejtem az Ige üzenetét, megértettem volna, hogy nem az anyagi kérésre sarkalt az Úr, hanem a hitre!
 
A másik történet: A lányoméknak volt egy malamut fajtájú kutya-párjuk, melyet nagyot szerettek. Igaz, mióta megszületett a kisfiúk, már nem volt úgy idő rájuk, de azért ragaszkodtak hozzájuk.
Sajnos nem volt valami jó helyük, mert körbe voltak véve gondozatlan kertekkel, és a kullancs veszély így nagyobb volt. A napokban szólt a lányom, hogy Lottika (a nőstény kutya) néhány napja már liheg, nem tudja, mi van vele? Mi elmentünk érte, és elhoztuk a helybéli állatorvoshoz, aki igaz kórházi kezelést javasolt, de azért próbálkozott vele, hogy talán injekció formájában megállítja a folyamatot. Sajnos a kutya állapota estével rosszabbodott, éjszaka sokat szenvedett, és reggelre csak elaludt.
Nagyon kedves volt számunkra ez a kutya, és nem igazán tudtuk feldolgozni, hogy miért történt? Imádkoztunk érte, a gyógyulását kértük az Úrtól, és mégis meghalt. Szörnyű ezt elfogadni, mivel nagyon szerettük!
 
És magyarázatként most is a fenti Igét tudom beilleszteni, amit el is fogadok, ( „Mert az én gondolataim nem a ti gondolataitok, és nem a ti útitok, az én útjaim” Ésaiás 55:8)
Majd gondolatim tovább visznek: A napokban velünk történt események alázatra intenek az Úr iránt, sokkal nagyobb megbecsülésre.
Van, akit hasonló helyzetben lázadásra indítana, de végül minden embernek meg kell értenie, hogy mi csak emberek vagyunk, de fölöttünk a MINDENHATÓ ISTEN áll! A VILÁG ALKOTÓJA!
Amikor össze vagyunk törve, akkor tudunk igazán lekuporodni az Úr lábaihoz. Akkor tudjuk megüresíteni magunkat, kezeinkből elengedni mindent, akkor érezzük igazán, milyen jelentéktelen emberek vagyunk mi itt a földön!
Hiába van valakinek pénze, hatalma, vagyona, voltaképpen az Isten ítélkezik fölötte is, mint egy szegény fölött.
Amikor egy haldokló ágyánál ül valaki és tehetetlenül nem tud rajta segíteni, végérvényesen rá kell jönnie arra, hogy el kell engednie, azt, akit annyira szeret, ott akkor megérti, hogy nincs hatalma a halál fölött, hogy pici emberek vagyunk ezen a földön!
Amikor magas lóról beszélünk a másikkal, de a másik percben ellehetetlenedhetünk, mert az Úr akarata más, mint a miénk!
Az Úr nélkül semmik vagyunk!
Legyen meg mindenkor az Isten akarata az életünkben! Ámen