Nemrégiben történt velem, hogy nagyon fura helyzetbe kerültem, amiből úgyszintén imasegítséggel szabadultam meg.
Lakásunknak két kijárata van, és a nappali ajtót általában nappal is zárva tartjuk, de az abból nyíló folyosó ajtaját, nyitva hagyjuk.
Férjem elment dolgozni, és én kimentem a hátulsó kijáraton a kályhára fát tenni, de bezártam a hátsó ajtót, nehogy míg én tüzelek, nem várt vendégem jöjjön. Miután elvégeztem a munkát a tűz körül, igyekeztem vissza a lakásba. Igen, de nem gondoltam, hogy nem csak mást, hanem magam is kizártam a lakásból. Ugyanis a hátsó ajtó zárjában a kulcs körbe forgott, és nem nyitotta az ajtót. Hirtelen megvillant a gondolatomban, hogy az első ajtón be tudok menni, és gyorsan előre mentem, de rögtön rá kellett jönnöm, hogy az agyonvariált ajtózárás innen is kizárt, ugyanis bejutottam a folyosóig, de a nappaliba nem tudtam bemenni. Aztán, mint egy világi ember, sorba szedtem a lehetőségeimet. Gondoltam, utána megyek a férjemnek, hogy jöjjön, nyissa ki az ajtót, de azonnal éreztem ez már az elején nem jó. Ő a munkahelyéről nem jöhet el. Aztán eszembe jutott egy ismerősöm, akinek a segítségét akartam kérni, de ahogy végignéztem magamon, és láttam a vékony öltözetet, a papucsot a lábamon, tudtam, így utcán nem járnak ilyen késő ősszel. Tudtam, a telefonom bent maradt az asztalon és még csak segítséget sem kérhetek. Mikor mindenből kifogytam, mint valóban egy világi ember, a végére maradt az Úr. Odakullogtam Hozzá szégyenletes módon, és bocsánatot kértem. Bocsánatot kértem, hogy Őt hagyom utoljára, mikor a baj felfedezésénél azonnal Őt kellett volna keresnem. Kértem, hogy segítsen az ajtón bejutni, hogy a melegen lehessek, és ne legyek kitéve veszélynek…
Aztán beledugtam a kulcsot a zárba és elfordítottam, először körbefordult, majd újra próbálkoztam, és az ajtó kinyílott. Végtelenül szégyelltem magam, hogy ennyire hitetlenül viselkedtem. Mikor annyi bizonyság van az életünkben, amit Jézus oldott meg, miért nem jut eszünkbe, hogy Őt keressük minden helyzetben?