Gyülekezetünk missziós csoportja már több mint 1 éve jár, egy LHH (leghátrányosabb helyzetű) kisközségbe havonta 1 alkalommal evangélizálni. Nagyon megszerettük az ott élő embereket, és mindig szívesen megyünk közéjük. Legtöbbet a felújításra szoruló kultúrházban tartjuk az alkalmainkat. Az emberek a megbeszélt időben jönnek és tisztán, ünnepélyes öltözetben hozzák magukkal a csöppnyi gyerekeket is. Alkalom alatt is szépen ülnek, és nem zavarkodnak. Oda vittük az evangéliumot, ahol nem sokan hallottak még Jézus létezéséről, értünk tett véráldozatáról, mert a meglévő református templomba nem mennek el ezek az emberek.
Egyik alkalomkor beszélgettem a kisebbség elnökhelyettesével, aki azt mondta, hogy ők nem tudják ezt a nagy szeretetet viszonozni, meghálálni. Nem is tudják, hogy mi miért szeretjük ennyire őket? És miközben hallgattam őt, elgondolkodtam rajta, hogy tényleg, mi hogyan is tudjuk szeretni őket ilyen önzetlenül…? És a Szent Szellem rögtön megválaszolt a szívemben a felmerülő kérdésemre. Ez a „KRISZTUSI SZERETET”, ami nem a maga hasznát nézi, hanem önzetlenül tudja szeretni azokat az embereket, akikért ugyanúgy meghalt Jézus Krisztus, mint miértünk. Hol van az Ő áldozatához képest a mi kevéske szeretetünk, amit adni tudunk… Krisztusi szeretet által tudjuk felvállalni kérdés nélkül ezt a munkát, amit az Úr bízott ránk. A missziós csoportunkban soha senki nem kérdezte meg, hogy nekünk miért kell pont ide menni? Miért vállalunk fel anyagi áldozatot, miért szánjuk oda az időnket? És sorolhatnám azokat a kérdéseket, amik felmerülhettek volna. Mentünk, és önzetlenül tettük a dolgainkat, mert: Volt egy prófécia, amit egyik testvérem kapott az Úrtól: Ézsaiás 37: 30 „És ez legyen jelül néked: Ez évben ugartermést esztek, és a másik évben sarjút, és a harmadik évben vessetek, arassatok, és szőlőt ültessetek, és egyétek gyümölcsét” Nos, Isten ezt az Igét 2008-ban adta, és a 2010-es év volt a harmadik év, amikor elkezdtük ezt a munkát. Ez a vetés és aratás ideje, ezt tesszük ma. A prófécia, ami elhangzott, Isten útmutatója volt számunkra, és csakis Krisztusi szeretet által tudjuk végezni ezt a munkát. A legszebb munka, hisz Jézus azt mondta: „Menjetek el és tegyetek tanítványokká minden népeket…”
Kérjétek az Urat ti is, hogy jelentse ki akaratát az életetek felől. Soha ne felejtsétek „Az aratnivaló sok, a munkás kevés”
Vigyük be Isten országába az embereket, hogy örök életük legyen nekik is!