Ismered az elvetettség érzését? Volt már olyan az életedben, hogy szerettél valakit, és az illető személy ajtót mutatott? Mindegy, hogy pillanatnyi ismeretség, vagy több évtizedes házasság, nemde barátság, de egyszerűen vége lett. Mert az egyik fél hiába próbált közeledni, ha a másik rideg szívvel eltaszította.
Milyen fájdalmas, és megalázó az a tudat, hogy „nem kellesz”-„nincs rád szükség”.
Nehezen tudja feldolgozni ezt az érzést ugye, bárki legyen is.
Mi emberek, ilyenek vagyunk.
De mi van az ember és Isten kapcsolatával? Az ember képes megtagadni a Teremtőjét? Az ember, aki Isten nélkül semmivé válna, hogyan engedheti meg magának, hogy eltaszítsa azt, aki az életet lehelte belé? Ki tud megjavítani egy omladozó falat, hát nem a kőműves? Ki tud megvarrni egy szép ruhát, ha nem a varrónő? Ki érthet jobban a gyógyításhoz, mint az, aki megteremtette az embert? Ki tudja legjobban a szíved titkát, mint ki beléd helyezte a szíved? Sorolhatnám a végtelenségig a sort.
Miért kap mégis annyi elutasítást Jézus Krisztus? Ő azokért a hitetlen emberekért is meghalt, akik soha nem fognak megtérni.
Van -e feladatunk az Isten és ember kapcsolatába beavatkozni, nekünk, hívőknek? Azt hiszem, mindegyikőnk jól tudja a választ, hogy: Igen! Maga Jézus mondja ezt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet ….”
Van tehát feladatunk! Meg kell győzni az embereket, hogy az Úr ne érezze azt, hogy hiába volt a véráldozat. Végezzük a missziós munkát mindannyian, mert az idő rövid!