Vannak gyerekes felnőttek, és vannak felnőttes gyerekek, de persze vannak olyanok is, akik koruknak megfelelő szinten élnek. Egy közös vonás azonban van mindenkibe, mégpedig az, hogy vágyik a szeretetre.
Azt vallják, hogy az embernek ész adatott, de az állat csak mindig ösztönösen cselekszik. Sajnos ez nem minden esetben van így, ha egy kicsit körül nézünk.
Alábbi kis történetet szeretném megosztani veletek, amiben az állat használta az eszét, vagy csak az ösztönét? Nem tudom, de egy biztos, hogy vágyott a szeretetre.
Nos a lányoméknak van egy malamut kutyapár, akiknek gyönyörű 7 kis kutyájuk született. A szülők szivesen veszik az emberi besegítést, sőt a kölykökről való gondoskodást. Az anya kutya rendszeresen szoptatta őket, de miután be kellett segíteni az etetésbe, tehát pótételt is kapnak, attól kezdve azt érezte, hogy a teher lekerül a válláról. Naponta gyakran körbe járt meggyőződött róla, hogy rendbe vannak a kicsik, néha megszoptatta őket, és adott nekik egy-egy puszit is, de szépen ott hagyta őket. Egyik nap én is ott voltam, és mivel jó idő volt, kiengedtük az udvarra a kicsiket, akik ott sétáltak, játszadoztak körülöttem. Aztán egy mozdulattal ölembe vettem egy kiskutyát, és elkezdtem simogatni. A kicsi szépen kezdett elaludni, a frissen sűlt apa viszont ott kerülgetett, és érződött rajta, hogy szeretett volna a kicsi helyébe lenni. Majd Leűlt távolabb tőlem és nézett rám, és láttam a szeméből, hogy vágyik ő is hozzám. Egy idő után a lányom leült mellém, a kiskutyát letettem, és erre várt a kutya apa, aki csupán 40kg, odajött hozzám, a két első lábát a lányom ölébe tette, és teljesen ölünkbe feküdt. Olyan boldog volt, hogy őt is megsimogattuk, és a nagy esetlen lábait ránk rakhatta. Mosolyogtunk a szeretet éhségén és hagytuk egy kicsit had érezze, hogy őt is szeretjük.
Ez a kutya a szeretetre vágyott. Az eszével, vagy ösztönösen nem tudni, de az biztos, hogy ők ugyan úgy vágynak az emberi közelségre, a jó bánásmódra, a szeretetre. Megérzik ki az, aki szereti őket, és vágynak a közelségükben lenni. A kutya hűséges, talán hűségesebb, mint az ember. És láthattuk, bármilyen az életkora, súlya, neme fontosak vagyunk a számukra.