Előfordul, mikor egy megtörtént esemény hozza fel bennünk az Igét, máskor meg egy Ige olvasása emlékeztet egy megtörtént dologra.
Gondolom, hogy ti is jártatok már úgy, hogy megkértetek valakit egy munka elvégzésére, és az illető személy olyan könnyen megígérte, csak hogy túl legyen rajta. Persze, mikor teltek a hetek, és még akkor sem készült el a munka, akkor már ha nem is szóltál, de csalódást éreztél miatta. Mikor pedig egy újabb hasonló helyzet alakult, a „megoldjuk” szó hallatán, már csak legyintettél. Nos bennem ilyen dolog kapcsán jött fel ez az Ige.
Olvassuk együtt, Máté.21: 28-32 Ige verseket „ Vala egy embernek két fia, és odamenvén az elsőhöz, monda: Eredj fiam, munkálkodjál ma az én szőlőmben.
Az pedig felelvén monda: Nem megyek, de ezután meggondolván magát elméne.
A másikhoz is odamenvén hasonlóképen szóla. Az pedig felelvén monda: Én elmegyek Uram, de nem mén el.
E kettő közül melyik teljesítette az Atya akaratát? Mondának néki: Az első!- Monda nékik Jézus: Bizony mondom néktek, a vámszedők, és a parázna nők megelőznek titeket az Isten országában.
Az Ige elolvasása még inkább alátámasztja, hogy felelőtlenül ne ígérjünk senkinek semmit!, Hisz valóban, az egyik fiú a „megoldom” módszert használva, becsapta az Atyját, míg a másik lehet, hogy nem nagy örömmel, de a kötelesség tudata által kiment, és dolgozott a szőlőben. Régi idők legtöbbször használt tanácsai: „Ígérd meg, hamarabb szabadulsz, vagy ígérd meg, nem kell azt megadni!” Nem hiszem, hogy jó lehet ez bárkinek, főleg annak nem, aki ezt teszi, mert a végén számon kéri az Úr tőle.
Kedves Testvéreim! A fenti Ige hűen tükrözi, hogy mindazok, akik nem az igazságot mondják és cselekszik, Isten országából akár ki is maradhatnak. Az első fiú talán fecsegésből mondta ki, hogy nem megy dolgozni, de a lelkiismerete megszólalt és mégis elment. Míg a másik fiú, viszont megígérte, de végül is hazudott, mert nem ment ki dolgozni a szőlőbe. Jézus az ilyen embereket a paráznák, és vámszedők mögé helyezi. Legyünk hát bölcsek, és tartsuk be az Úr elvárasait, hogy be ne záruljon a kegyelem ajtaja, mert akkor már minden hiába! Ha valamit megígérünk, akkor hívői elvárás szerint cselekedjük azt meg, de ha úgy érezzük, hogy nem fogjuk megtenni, akkor becsületesen mondjunk nemet.