1. Isten megteremtette a világot, és bele minden élőlényt, ezután azt mondta:” szaporodjatok” Ez tehát Isten akarata.
2. A gyermekvállalásra meg kell érni: Itt nem csak a biológiai érettségre gondolok, hanem arra is, hogy a szülők tudatosan tudják, mire vállalkoznak. Tudják felmérni azt a körülményt, amire szüksége van egy pici babának, és meg tudják ítélni, hogy rendelkeznek -e mindezzel? Szokták mondani: „Utcára nem szülünk gyereket” - ez igaz minden vonatkozásban. Ugyanis, ha két fiatal egymásra talál, arra törekszik, hogy otthont teremtsen maguknak, akkor már nem az utcára születik a baba, ha emellett még mind a kettőnek munkahelye is van, akkor biztosított az anyagi helyzetük is.
3. Tudni kell várni a gyermeket: A világ azt mondja: „terhes a nő” A keresztyének nem tehernek tartják egy gyermek létrejöttét, hanem azt mondják: „ Áldott állapotban van” vagy „Várandós”
4. Milyen kiváltság nekünk, nők számára ez a feladat, hogy egy testünkben megfogant kicsi életet világra hozzunk. Erre nem a férfiak, hanem, a nők a hivatottak.
5. Gondoljuk el, hogy számtalan nő szomorú azért, hogy nem lehet gyermeke, és hány meddő asszonynak csordul ki a könnye, mikor meglát egy anyukát a gyermekével.
Házasságok borulnak fel, amikor nem születik gyermek egy családban.
Mint látjuk, akár világi, akár keresztyén a házasság, de Isten áldásának pecsétje csakis a gyermekáldás rajta.
6. Mikor egy házaspár megérik a gyermekvállalásra, akkor ne habozzon, hanem szánja el magát a gyermek fogadására.
Ilyenkor mind a két félnek nagy a feladata, hisz megváltozik körülöttük minden.
A férj, igyekezzen megbarátkoznia gondolattal, hogy apa lesz, és a feleségét, már mint a születendő gyermeke anyjaként is kezelje. Legyen vele figyelmes, ilyenkor még inkább érzékenyek a nők. Érthető, hisz Ilyenkor lemond az alakjáról azért, hogy gyermeket szüljön és vállalja az áldozatot, az élete kockázata árán is. Mindezt a férjnek értékelnie kell!
Amikor csak teheti, a férj segítse mindenben a feleségét, kímélje meg a testi-lelki megterhelésektől. Sokat beszélgessenek, sétáljanak együtt, hogy érezze, ez a változás kettőjük között nem távolít, hanem még inkább összekapcsol.
Ha teheti, legyen ott a folyosón szülésnél, de személy szerint nem javaslom az „apás szülést”, több okból sem: - Az elvégzendő feladatra kimondottan csak a nő lesz képes, és ezért a szülő nő, az orvos, szülésznőn kívül nem látom értelmét a mások jelenlétének.
- Ilyenkor lehetséges, hogy akaratlanul is a férj beleszólna, ha a feleségét szenvedni látja, vagy lehet férfi, aki a vér láttán rosszul van, vagy éppen megundorodik, ami a későbbi házaséletükre is kihat. Előfordulhat az is, hogy a kismama, jobban felszínre hozza a fájdalmát, mint kellene. És számtalan bizonyíték szól még az apás szülés ellen.
Az apa feladata ilyenkor, látogassa, vigye haza őket, és 1 személlyel többről kell már gondoskodnia.
Fel kell nőni a gondolathoz, ami gyakorlattá válik, hogy ezentúl nem ő, hanem családja a legfontosabb számára. Róluk kell gondoskodni minden helyzetben.
Ez egy normális érett férjnek nem nehéz, hisz az élet rendjét követték.
A kismama: Természetesen ő a főszereplő az egész várandós időszakban, a szülésnél, de a szülést követően sem szűnik, sőt növekszik a munkája!
Nos, legyél csinos kismama! Ne teherként zuhanjon rád ez az állapot, hanem legyen egy öröm, amit a gyermek ugyan úgy átél ott bent a méhedben.
Vigyázz az alakodra, táplálkozz egészségesen, vigyázz a cipelésre, megfázásra, hisz most már kettőtökért vagy felelős. Ne hanyagold el magad, mert az nem használ senkinek! Vigyázz az öltözködésedre, ne legyen passzos ruha, ami elszorít, és egyébként ízléstelen mások szemében. Az ilyenkor használatos kismama nadrág, hosszított felsővel a legcsinosabb. A sminkjeidet ne rakd el, ugyan úgy fel kell kenni, (Ne gondolja a kicsi, hogy milyen elhanyagolt az anyuka :-) )
Igyekezz mindig őszintén vidámnak lenni, és akkor látja a férjed is, hogy örömmel vállalod ezt a nagy kihívást. Ugyanakkor a gyermek nyugodt, kiegyensúlyozott, és szépen fejlődik.
Ne félj a várható változásoktól, hanem csodálattal figyeld azt! Soha ne jusson eszedbe, hogy megbándd a gyermekvállalást, mert a gyermek bármilyen kicsike, megérzi, ha nem várják kellő szeretettel. Nem zászlófelvonásra gondolok, de a várakozás legyen tele szeretettel.
Hallottam olyan anyukát, aki naponta többször megsimogatta a pocakját, és mesélt a kicsinek.
Mikor a hónapok előrehaladtával, alakod, arcod elváltozik, ne a negatívumokat nézd, hanem arra tekints, hogy a baba jól érezze magát. Számold, hogy mennyi hónap vagy éppen nap van már hátra!
Készítgesd, a kiságyat, pólyát, kislétriket! Mosogasd át, és vasald is ki! Legyen könnyen kezelhető anyagból, és ha lehet fehér, világoskék, vagy rózsaszín.
A mostanában kapható bébi ruhák láttán mindig megszomorodok, mert olyan színűek, mint egy munkásruha...
- És végre elérkezik a várva várt nap! Lehetséges, hogy az orvos által kiírt időben be kell feküdni a kórházba, de az is lehet, hogy az elszámolt napok miatt előbb érkezik a baba. Ilyenkor vagy a magzatvíz megy el, de vannak fájdalmak is. Ezek a fájdalmak, azért vannak, mert a méh összehúzódások alatt történik a tágulás, ahhoz, hogy a gyermek meg tudjon születni.
Mindenképp ez esetben azonnal a mentőt kell kihívni, és ők tudják, hogy mit kell tenni.
- Ha viszont be kell feküdni egy néhány nappal előre, nem kell megijedni! Ha eddig bátor voltál, most még inkább az kell, hogy legyél, ugyanis, ettől kezdve már a gyerekre kell koncentrálni!
Nem az a fontos, hogy mi fog történni, hanem az, hogy haladjanak az esemének a cél érdekében! Csak az legyen a motiváció, hogy minden azért van, hogy a gyermekedet  nemsokára a kezedben tarthasd.
Ha a szülés ideje eljön, mindegy, hogy milyen fájások lesznek, mennél gyakoribbak annál hamarabb világra jön.
Azt hallottam egy szülésznőtől, hogy azért nem sajnálják a kismamákat, mert mihelyt a gyermek megszületik, már az anyuka el is felejti a fájdalmakat, és csak a gyerekre figyel.
Ez valóban így természetes!
Nem félni kell ezektől a hónapoktól, és nem a problémákat kell előre helyezni, hanem mindig a cél érdekében, a gyermekre kell koncentrálni!
A gyermeket Isten bölcsességével kell nevelgetni, nem könyvből, ahogy ma sok anyuka teszi!
Az Úrtól kapott bölcsesség, és a szülőktől kapott hasznos tanácsok sokkal fontosabbak bármilyen könyvtől!
A gyerek ma sem más anyagból van, az a bevált hasznos módszer, ami sok hívő gyermekre érvényes, az a tiedre is az!
Soha ne feledd, nem csak neked van gyermeked, és nem szabad bálványt csinálni belőle, de ne is gyakoroljuk a szadista hajlamainkat a gyereken!
Isten útmutatása alapján neveld, imádkozz érte, és tegyél meg mindent azért, hogy ő is a keskeny úton járjon!!!