Két rövid bizonyságot szeretnék megosztani veletek, mindkettő Isten terve volt.
Elsőként a projektor: Missziós gyülekezetünkben, ami néhány napja már gyülekezetté vált, semmi technika nem volt, ami a dicsőítéshez szükséges lett volna. Mindig az anya gyülekezetből kellett kérni a projektort is.
Egyik nap éppen a híreket hallgattam, mikor meghallottam a hírközlésben, hogy a Családbarát közgondolkodás népszerűsítése című pályázat beadásának határideje 3 nap múlva lejár. Gyorsan utána néztem a pályázatnak, és láttam, hogy az Egyházon belül mi is pályázhatunk. Gyorsan szóltam a lányomnak, aki értesítette a barátnőjét, akivel összedugták a fejüket és nagy munka árán, de hétfőn, a beadás lezárása előtt bent volt a pályázat. Három kerek nap állt a rendelkezésre! Meg is nyertünk 250 ezer Ft-ot, amit bölcsen, szigorú elszámolással kellett elkölteni.
Június végén megtartottuk a 2 napos előadásokat a testvéreimmel, ami nagy örömet okozott mindannyiónknak. A legnagyobb öröm azonban az volt, hogy eszközvásárlásra költhettünk 80-90 ezer Ft-ot. és ebből vásároltunk egy projektort, amin szemléltető eszközöket vetítettünk ki az előadáshoz.
Hogy mi is benne az, ami Istentől van? - Az, hogy Isten az én fülemet felhasználta, hogy meghalljam a pályázhat hírét.
- A pályázatot meghosszabbították, és így kapcsolódhattunk mi is bele.
- Az, hogy a testvéreim a legrövidebb idő alatt elkészítették a pályázatot, pedig még egyedül soha nem tettek ilyet.
- Az, hogy eszközvásárlásra vehettünk egy projektort, amit Szakálon használunk a dicsőítésben. Nem kell kölcsönözni már többet!
Nekünk ez egy óriási bizonyság! Mert amit egy hitetlen gondolkodással nem tudtunk volna megvalósítani, Isten által adott idő, bölcsesség, által meg tudtunk! Áldott legyen az Úr érte!
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Dani
Danit 13 éves korától ismerjük. Először egy evengélizáción találkoztunk vele. Édesanyja mindig hűségesen eljárt a misszióba és hozta magával a két fiát is. Aztán Dani, kicsit vargabetűt írt le, és ez majdnem az életébe került. Alig állt vissza mikor a sátán újabb tervet készített ellene. Egy lányt felhasználva, elvitte egy másik gyülekezetbe néhány hónapra. Ott viszont hirtelen be akarták meríteni, hogy ott is maradjon. Dani azonban minden unszolásnak, késztetésnek ellen állt, pedig mi saját magunk megtapasztaltuk, hogy nehéz volt a döntés a lány miatt.
Isten adott erőt neki, és ellen állt, így valósulhatott meg az Isten terve! Dani 1 hete megpecsételte döntését, és bemerítkezett ott, ahova Isten őt helyezte! Az Úr dicsőségére a vasárnapi istentiszteleti alkalmunkon már zenei talentumát felhasználva dicsérte az Urat.
(Így tudta Isten az Ő tervét megvalósítani, hogy engedelmesek voltak a testvérek. Így vetít a projektor az Istentől kapott templomunkban, és így áll meg Isten előtt a gitárjával Dani, aki kitartása, és odaszánása eredményeként, dicsérheti az Urat! )