Az emberi természetünk által sokszor megmagyarázhatatlanul teszünk olyan dolgokat, amik nem előre, hanem hátra viszik az ügyünket. A baj az, hogy legtöbbször nem is lehet elválasztani, hogy hívők vagy hitetlenek teszik túlsúlyban mindezt?
Végül is, amiről beszélni akarok, ez a panaszkodás! Ha anyagi, egészségügyi, családi, munkahelyi, vagy éppen gyülekezeti problémákról van szó, anélkül, hogy Isten elé vinnénk, megbeszéljük másokkal. Igaz, hogy tudjuk, nem várhatunk ettől a panaszkodástól semmi javulást, de jobban esik, ha elmondjuk a bajunkat másoknak. Vannak, akik csak röviden mondják el, de vannak olyanok is, akik nagy előadáskészségüket elővéve jó bő lére engedik ennek a sajnálatos eseménynek a közlését. Sajnos, hogy hívő ember is ezt teszi, és még nem is gondol arra, hogy mekkora kitüntetéseket osztogat a panaszaival a sátánnak. Mennél jobban panaszkodunk, annál inkább azt hozzuk felszínre, hogy a sátán az életünket leuralja. Hisz nem teszünk egyebet, csak felsoroljuk a sátán győzelmeit az életünk fölött. Mit gondoltok, ilyenkor mit gondol az Úr? Látva a nyertes győzelmek felsorolását, amihez bizony mindig mi adtuk magunkat. Valljuk be őszintén, hogy sok esetben meghiúsíthattuk volna a sátán győzelmét, ha rájövünk közben kivel mentünk el táncba.
Minden hívő ember, akinek rendszeres kapcsolata van Istennel, az tudja, hogy egy másik ember a bajukon úgy sem tud segíteni, legfeljebb csak meghallgat. A felfokozott előadásmóddal előadott probléma csak a sátán vállapján sorakoztatja a rendfokozatokat. Ezt pedig ugye egyikünk sem akarja?
Gondoljuk át nyugodtan a kiteregetésre váró dolgainkat, és beszéljük meg azzal, aki orvosolni tudja! Beszéljük meg Istennel! Így rendfokozatot nem osztogatunk a sátánnak és nem leszünk szánalmasak embertársaink előtt.