Példabeszédek könyve 18: 20-21

„Amit mond az ember annak a gyümölcséből fog jóllakni a teste és amit a beszéde terem, azzal kell jóllaknia. Élet és halál van a nyelv hatalmában, amelyiket szereti az ember annak a gyümölcsét eszi.”

 Nemrég a kezembe került egy könyv, amelyben a kimondott, megvallott szavainkról és a hitről olvastam. Az író azt írta, hogy azt fogod megkapni, amit kimondasz. A szavaink, mindaz amit szánkkal megvallunk valóban befolyásolja az életünket.

Könnyű hinni és pozitív dolgokat beszélni akkor, amikor minden jól megy…amikor a mi elképzelésünk szerint alakulnak a dolgok. De mi a helyzet akkor, amikor épp próbákon és nehézségeken keresztül kell mennünk, amikor viharos tenger az életünk?

Akkor, amikor a dolgok nem úgy mennek, ahogy azt mi szeretnénk, amikor minden összedőlni látszik az életünkben akkor kételkedés, sokszor félelem támad a szívünkben és kimondunk olyan szavakat, mondatokat, amik csak tovább rontanak az adott helyzeten. Ilyen időkben, nehéz örülni, de talán nem is kell, mert ahogy az ige is írja, meg van az ideje a sírásnak is, de ugyanakkor ezekben a nehézségekben is kell, hogy ott legyen a szívünkben az Istenbe vetett hitünk és szeretetünk, ekkor is tudnunk kell Őt áldani és magasztalni.

 Jézusnak fáj, amikor engedjük negatív gondolataink tömegét az elménkben…amikor nem hisszük el, hogy megtudja változtatni a kilátástalan életünket…amikor úgy érezzük, hogy magunkra hagyott…amikor azt gondoljuk, hogy ez már soha nem lesz jobb…vagy amikor azt mondjuk, hogy én erre nem vagyok képes. De miért nem? Ő mindent megad nekünk, amire szükségünk van. Erővel és hatalommal ruházott fel! Ez által győztes keresztények vagyunk!

Amikor azt mondod, hogy nem tudod megtenni, erre nem vagy képes, akkor ezekkel a mondatokkal egy falat állítasz Krisztus és magad közé, és akkor valóban nem fog menni, valóban nem tudod megcsinálni. De ha megvallod, hogy igenis a Jézus erejével sikerülni fog, igenis meg tudom tenni, mert az Úr már megadott minden képességet hozzá, akkor leomlanak a falak. De mindez nem a saját erődből, nem azért, mert Te mondtad, hanem Jézus erejével, Őáltala vagyunk képesek BÁRMIRE…és MINDENRE! Jézus ezt mondja a Máté 19:26-ban: „Embereknél ez lehetetlen, de Istennél minden lehetséges.”

 „A hit tehát hallásból van, a hallás pedig a Krisztus beszéde által.” Róma. 10:17

Ha olvassuk a Bibliát és az Úr igéjével van telve a szívünk, akkor azt szóljuk, hisz amivel telve van a szív, azt szólja a száj. És ha az igét minden nap tanulmányozzuk nem kételkedve, hanem hittel elfogadva, hogy Isten minden szava igaz és valóban a szívünkben van, akkor egyszerűen csak használni kell és megvallani. Hisz így ír az ige: „Bizony, mondom néktek, hogy aki azt mondja ennek a hegynek: Emelkedjél fel, és vesd magadat a tengerbe! - és nem kételkedik szívében, hanem hiszi, hogy amit mond, az megtörténik - annak meg is adatik az. Ezért mondom nektek: higgyétek, hogy mindazt, amiért imádkoztok, és amit kértek, megkapjátok, és meg is adatik néktek.” Mk.11:23

Először kimondod, hogy mire vágysz, feltárod az Úr előtti imáidban. Ahogy az ige is írja, aki azt mondja ennek a hegynek…azután pedig nem kételkedik szívében! Lehet, hogy az ellenség kételyt és félelmet próbál támasztani bennünk, de ne engedjük, hogy mindez a szívünkben bejusson, és gyökeret verjen, csirájában fojtsuk el az ilyen gondolatokat, csak nézzünk Istenre aki mindennél nagyobb, aki irányítása alatt tartja egész életünket. És végül higgyétek, hogy mindazt, amiért imádkoztok, és amit kértek, megkapjátok, és meg is adatik néktek. Jézus látja a szívedet, amikor imádkozol…látja azt, hogy amit kérsz Tőle, valóban hiszed-e, hogy meg is fogod kapni…látja azt, hogy mennyire fontos neked, amit kérsz tőle, vagy esetleg 1-2 hét után feladod! Higgy Benne…abban, hogy számára nincs lehetetlen…Ő válaszol az imáidra…a hittel elmondott, szívből jövő szavaidra!

Pintér Béla egyik dalában így ír: „Hinni kell, amikor összedől a világ a romok tetején tombol az élet. Hinni kell, amikor azt mondják nincs tovább a régi képeket majd újra cseréled.”

Hinni Istenben, hogy Ő akkor is ott van, és gondot visel rólunk, amikor épp a halál árnyékának völgyében járunk. Lehet, hogy nem érzed, lehet hogy nem látod, de Ő akkor is óv és féltőn szerető Istenként áll melletted.

 A kimondott negatív szavainkkal azonban mindent tönkre tehetünk. A szavainkkal áldunk vagy átkozunk. A szavainkkal gyógyulást hozunk vagy megbetegítünk.

Ne bántsuk meg az Urat azzal, hogy kétségekről, félelmekről, vereségekről és kudarcról beszélünk. Hisz Ő az igéjében gyógyulásról, örömről, szeretetről, hitről és győzelemről beszél. Nekünk is ezt kell tennünk, és ezáltal, hogy kimondjuk, megvalljuk az igét, megteremtjük azt, hogy mindez valósággá váljon az életünkben.

 Azt kívánom erre a hétre mindannyiunknak, hogy a szavainkkal áldjunk és gyógyulást vigyünk mind a saját életünkben, mind pedig környezetünk életébe. Tanulmányozzuk az igét, engedjük, hogy meggyökerezzen a mi szívünkben, valljuk meg és bízzunk Jézusban, áldjuk és magasztaljuk Őt a mindenség Urát!