„Mondta pedig mindeneknek: Ha valaki én utánam akar jönni, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét minden nap, és kövessen engem. Mert aki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt; aki pedig elveszti az ő életét én érettem, az megtartja azt. Mert mit használ az embernek, ha mind e világot megnyeri is, ő magát pedig elveszíti, vagy magában kárt vall?” Lukács 9,23-25

Jézus szavai alapján feltehetjük a kérdést, hogy nem csak a pásztornak és a vezető testvéreknek szól ez, akik bírják a terheket, hordjanak hát ők keresztet? Lukács megadja a választ, amikor azt írja, hogy „mindnyájukhoz”. Ebbe te is, és én is beletartozunk, akik olvassuk ezt az üzenetet.

Hogyan is követhetjük Jézust?
•    Önmegtagadás = lemond a saját elképzeléseiről, vágyairól, kényelméről, stb., visszautasítja ezeket.
•    Naponkénti keresztfelvétel = minden nap megteszi azokat a dolgokat is, amihez nincs kedve, és időnként még erőt sem érez.
•    Követés = szorosan ott járni valaki nyomdokába, nem tévesztve szem elől.
Önmegtagadás → Naponkénti keresztfelvétel → Követés.
Ez a legjobb, és egyetlen sorrend, mert ha önmegtagadás nélkül akarnánk követni a Mestert, beleütköznénk, és összetörnénk magunkat. De minden más variációval kísérleteznénk is, rájönnénk, hogy az életképtelen.
Maga az Úr alkotta a folyamatosságot, amit a természetben is megfigyelhetünk. A Zsolt 1,3 is leírja a folyóvíz mellé ültetett fa jellemzőit, amely megszakítás nélkül jut vízhez, biztosítva ezzel számára a FOLYAMATOS gyümölcstermést. Az a fa viszont, amelyiket csak kéthetente öntözünk meg 1-1 vödör vízzel, pillanatnyilag megelevenedik ugyan, de a körülötte ható napsütésben hamar kókadni kezdenek levelei és ágai. Az öntözéssel kezdődik elölről minden, mert a korábbi folyamat megszakadt.
Te milyen fa szeretnél lenni? Megengeded az Úrnak, hogy átültessen az Ő folyója mellé, amelyből, mint tudjuk, soha nem apad el a víz?

Ez az igevers meghatározza a kereszténység gyakorlatát is, hiszen elhangzik benne a folyamatosságra utaló „naponként” kifejezés.
Amikor naponta tagadjuk meg a test kívánságait, és vesszük fel az Úr keresztjét, közelebbről nézhetjük és követhetjük Jézus Krisztust, aki megtartja életünket.
Mindamellett, hogy a folyamatosság magában hordoz egy meleg életérzést, a figyelmünket is felhívja arra, hogy van némi kötelezettségünk és feladatunk arra nézve, hogy ez a folyamat ne szakadjon meg. A kulcsa van a kezünkben: „naponként”. Ezzel a kulccsal kell megnyitnunk a szívünket az Isten keresésére, és engedni, hogy kimunkálja bennünk azt, amire elhívott.

Amit a Szentlélek által minden nap magunkhoz veszünk a Bibliából, mint az Élet Beszédét, folyamatosan Jézus közelében tart. Meghatározza mindennapjainkat, és életformává válik számunkra.
A Krisztus követésének felcserélt folyamatai életképtelenek. Mindazt, amit jellemünkből, kívánságainkból, céljainkból, stb. átadunk az Úrnak, Ő az örök életünk eszközeivé fogja felhasználni. Bölcs dolog tehát átadni önmagunkat.

A 24. vers alapján megtanulhatjuk az önkéntességet.
•    Mivel Jézus önként ment a keresztre, számunkra megtiszteltetés az, önként vihetjük fel a keresztre az óembert, annak minden természetével. Jézus ott végezte be azt, amire hívatott, mi sem spórolhatjuk ki az életünkből, de át sem ruházhatjuk a mi részünket. A Lk 6,40 szerint nem lehet a tanítvány nagyobb a mesterénél.
•    Az önkéntesség azt is jelenti, hogy nem azt tesszük, amihez kedvünk van, de mégis megtesszük, mert így akarjuk.
Amikor az ember nehéz helyzetbe kerül, a segélykiáltáson kívül másra nem telik erejéből. Azonban elég az Úr kegyelme nekünk, hogy hálás és örömteli szívvel haladjunk a Krisztus útján.

Amikor az ember nem a maga módján, hanem a Krisztusén követi Őt, annak a külső, fizikális élet területén is megmutatkozó jelei lesznek.
Döntenünk kell, mert két urat nem szolgálhatunk. Ezt az Úr Jézus maga mondja: „Senki sem szolgálhat két úrnak, mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti: nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak.”  (Mt 6,24)
Ennek a földi világnak Sátán az ura. Szimpatizánsai, hívei nem örökölhetik Isten országát. Ők önmagukat viszik romlásba.
Az Úr tehát, ahogyan megmondta Mózesnek is, kezünkbe adta az életet és a halált (5Móz 30,15). A képességet és a bölcsességet is megadta hozzá, hogy a jót válasszuk. A kérdés ma az, hogy hogyan akarsz dönteni? Kész vagy –e alárendelni magad Krisztusnak úgy, ahogyan Ő tette a Mennyei Atyával szemben? Akarsz –e Krisztushoz tartozó lenni?

A választ elsősorban a szívedben kell megadni. Az út helyenként nehéz és fájdalmas, de ha a végcélra tekintünk, érdemesnek találjuk azt arra, hogy elinduljunk rajta. Krisztushoz tartozni annyit jelent, mint örökösnek lenni egy olyan országban, ahol sem sírás, sem pedig fájdalom nincs. Abban az országban béke és szeretet van, az Isten dicsőítése, és örökké tartó közösség a Szentháromság Istenével.

Adja meg az Úr mindnyájunknak a kegyelmet a naponkénti, önátadó életre, mely folyamatosan termi a Krisztusi élet gyümölcseit.