„Hála pedig az Istennek, a ki mindenkor diadalra vezet minket a Krisztusban, és az ő ismeretének illatját minden helyen megjelenti mi általunk. Mert Krisztus jó illatja vagyunk Istennek, mind az üdvözülők, mind az elkárhozók között; Ezeknek halál illatja halálra; amazoknak pedig élet illatja életre. És ezekre kicsoda alkalmatos? Mert mi nem olyanok vagyunk, mint sokan, a kik meghamisítják az Isten ígéjét; hanem tisztán, sőt szinte Istenből szólunk az Isten előtt a Krisztusban.” /2Korinthus2,14-17/

Krisztus jó illata vagyunk, ezt mondja az Ige. Ez egy gyönyörű kép az Írásban, de sokkal többet jelent, mint azt elsőre gondolnánk. Ahogy végigfutottak a szemeim ezen a soron, egyből egy virágra gondoltam. Amiről már akkor is tudok, mikor még nem is látom, mert képes betölteni egy egész szobát, egy kertet a jó illatával. Isten beszéde mindig olyan példázatokkal él – Jézus is annyi ilyet használt –, ami segít abban, hogy magunkévá tegyünk egészen egy adott üzenetet. Ezt a mondandót is lefordította Pál, hogy értsük jól, mi a szerepünk itt a Földön. Igen! Ebben az Igerészben el van rejtve a teendőnk, amit a világban végeznünk kell. Mit jelenthet hát, hogy Krisztus jó illata vagyunk? Hogy az emberek még mielőtt megismerkedhetnének Vele, minket látnak. Mi szállítjuk Róla az első információkat azoknak, akik még nem ismerik vagy nem jól ismerik Jézust. Ez egy olyan küldetés, aminek a súlyát fontos kellőképpen éreznünk! Hogy, miért?
Tudjuk mindannyian, hogy az orrunkkal két félét érzékelhetünk; jó illatot, és rossz szagot. A viselkedésünk határozza meg, hogy amit mi képviselünk az életünkkel, az milyen illatot áraszt. Hiszem, hogy csak az Isten akarata szerint való élet az, ami csalogató, jó illatot bocsájt ki az emberek felé, és hívogatja őket Istenhez. Ha megérzik ezt, kutatni fogják a forrását, kíváncsiak lesznek, és vágyakoznak ők is hasonló élet iránt. Ellenben a rossz szagtól mindenki csak menekül, elzárkózik és meg akarja szüntetni azt. Ennyire fontos a szerepünk! Jézus ilyen mértékig ránk bízta Isten dicsőségének megismertetését itt a Földön, hogy mi vagyunk az elsők, akikkel kapcsolatban az emberek tapasztalatot szereznek Krisztusról. Ahogy az Igét is olvashattuk fentebb: „az ő ismeretének illatját minden helyen megjelenti mi általunk”.
Az első sorról sem szeretnék ám megfeledkezni, ez is kulcsfontosságú gondolat. Mondhatnánk, hogy ez túl nehéz feladat nekünk. Hogy annyi harcunk és megpróbáltatásunk van, hogy ilyenkor képtelenek vagyunk úgy tükrözni Urunkat, ahogy megérdemelné. De gondoljunk csak bele! Magunkra hagyott bármelyik feladatban is minket Jézus? Volt olyan, amit kért, de nem hagyta ránk a megoldás módját? Bátran mondhatom, hogy NEM! Az Ige is ezt támasztja alá: „Hála pedig az Istennek, a ki mindenkor diadalra vezet minket a Krisztusban”. Nem többségében nyerjük meg a csatákat, nem csak néha nyerjük el a fentről jövő segítséget, hanem MINDENKOR DIADALRA VEZET MINKET. Ha most nem is így látjuk a szemünkkel, ha a romok most nagy halmazban tornyosulnak előttünk, akkor is az Ige az, ami a megkérdőjelezhetetlen igazságot képviseli. Istennek gondja van arra, hogy az életünk egy győzedelmes keresztény élet legyen, ami jó bizonyság a világban.
Élet és halál. Két dolog, ami felett hatalma egyedül Istennek van. De ebben is számít a segítségünkre. Így folytatódik: „mind az üdvözülők, mind az elkárhozók között; Ezeknek halál illatja halálra; amazoknak pedig élet illatja életre”. Azoknak, akik érzéketlenek maradnak a hívásra, és nem keresik a jó illat forrását, halált jelent az. Mert nem ismerik meg a kegyelmet, nem bánják meg a bűneiket, és nem nyernek szabadságot azoktól. Ellenben, akik kutatni kezdik Sáron legszebb Rózsáját, azoknak életük származik belőle. És a mi tettünk, szolgálatunk elősegíti a mélyebb megismerését Istennek.
Most jön a jó kérdés, amit talán az Olvasó is megfogalmazott: „És ezekre kicsoda alkalmatos?”Pál ismerte a gyülekezetet, akiknek papírra vetette sorait, és hiszem, ismer minket a Lélek, aki üzenetét küldte, és ezt mondja: „Mert mi nem olyanok vagyunk, mint sokan, a kik meghamisítják az Isten ígéjét; hanem tisztán, sőt szinte Istenből szólunk az Isten előtt a Krisztusban.” Küzdjünk azért, hogy mindenkor megfeleljünk ennek a záró mondatnak. Szóljunk Istenből, tegyünk úgy, ahogyan Jézus tett, kérjünk mindenkor a Lélek által. Így képessé leszünk arra, hogy igazán jó, sokakat megindító, és Jézushoz hívogató illatot bocsássunk ki. A virág maga bocsájtja ki az illatot, az abból származik, lényege onnan ered. Legyünk egyek a Forrásunkkal!