„Ti vagytok a földnek savai; ha pedig a só megízetlenül, mivel sózzák meg? Nem jó azután semmire, hanem hogy kidobják és eltapossák az emberek. Ti vagytok a világ világossága. Nem rejtethetik el a hegyen épített város. Gyertyát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá, hanem hogy a gyertyatartóba tegyék és fényljék mindazoknak, a kik a házban vannak. Úgy fényljék a ti világosságtok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” Máté 5:13-16
A jó só
Mennyit halljuk keresztény körökben, hogy olyanná kell válnunk, mint a só. Jó-jó, persze, hiszen meg is van írva. De milyen is a só, milyenné is kell válnunk? Legtöbben addig jutunk el, hogy a só ételízesítő, és ebből levezetve nekünk kell képviselnünk a világban az „ételízesítő” szerepet, tehát mi vagyunk az a csipetnyi nyáj, akinek be kell mutatni Krisztust a világnak, jó példával elöl járva. Ez messze nem minden, nézzük mire jó még a só, és milyennek kell lennünk:
- Aki tud főzni, az tudja, hogy gyakorlatilag mindenbe kell legalább egy csipet só. A nagy tömegben mi sem látszunk igazán, hiszen kevesen vagyunk, de a világ minden más íznél könnyebben felismeri a só ízét. Az emberek ösztönösen ragaszkodnak egy só típusú emberhez.
- A konyhában jártas ember azt is tudja, hogy milyen kényes a só adagolása. Nagyon könnyű valamit elsózni, és akkor rossz íze lesz, só nélkül pedig ízetlen. Törekedj rá, hogy olyan só légy, ami feloldódik az ételben, és ne egy sótömb legyél a másik ember nyakán, aki megcsömöl Tőled.
- Mire jó még a só a fűszerezésen kívül? Tartósításhoz is. Jézus örök életet adott nekünk, az elég tartós, ugye?
- A régi időkben fizetőeszközként is szolgált, értéke pedig elég magas volt, olyan az egész világon elfogadott fizetőeszköz volt, mint az arany. Nagyon értékes vagy Istennek, hiszen egyszülött Fiát adta Érted!
- A só életszükséglet. Ha nem jut a szervezeted sóhoz, meghalhatsz, ugyanígy, aki nem jut hozzá Krisztushoz, az bizony meghal.
- A só gyógyító hatású is lehet. Lehet, hogy nem látod magad körül, de egyes embereknek te magad vagy az a só, aki a lelket tartod bennük néhány mondatoddal, egy jó beszélgetéssel, néhány bizonysággal.
Hogyan tudja a só elveszíteni az ízét?
Kémiai értelemben gyakorlatilag sehogy, de szellemi értelemben sajnos lehetséges. Megízetlenedésen nem csupán azt kell érteni, hogy a keresztény eldobja a hitét és visszamegy a világba. Elég csupán langymelegnek lenni hozzá. Ha a körülötted élők, dolgozók megérzik, hogy nem pörögsz 100%-on Istenért, becsúszik egy-két „kis” bűn, akkor gyakorlatilag el is ástad magad előttük. És utána nagyon nehéz újra jó példává válni. Az emberek ugyanúgy kivetnek, „eltaposnak” egy ilyen állapotban levő embert, mint ahogyan Isten sem tűri ezt. „Tudom a te dolgaidat, hogy te sem hideg nem vagy, sem hév; vajha hideg volnál, vagy hév. Így mivel lágymeleg vagy, sem hideg, sem hév, kivetlek téged az én számból.” Jel. 3:15-16.
A só és a világosság
Az ige további részében arról olvashatunk, hogyan legyünk fény. A fény hasonló tulajdonságokkal rendelkezik sok tekintetben, mint a só. Ugyanúgy mindenhez szükség van fényre, nincs nélküle élet, az ember ösztönösen azokat a helyeket keresi a sötétben, ahol láthat. Feladatunk, elhívásunk, hogy mi legyünk az a fényes pont, amit a sötétben keresnek az emberek. Tudod, hogy az embereknek mennyire hiányzik egy olyan barát, akiben megbízhatnak? Manapság senki nem bízik senkiben, az emberi kapcsolatok elsekélyesedtek, de ha meglátják, hogy te egy megbízható ember vagy, máris egy lépéssel közelebb vannak Istenhez. Hogy fény vagy, nem azt jelenti, hogy fűnek-fának „kiszóród a gyöngyeidet”, hanem amint az ige is írja, példamutató életeddel teszed Istent vonzóvá az emberek számára! Hajrá!