Mt 3,2 - "Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa!"

Nincs új a nap alatt testvéreim, de nem mondhatom el elégszer. A mai világban sok mindennel próbálkozik a gonosz, hogy ne ismerjék fel az emberek azon szükségeiket, hogy Jézus a megoldás. Okkult dolgok végeláthatatlan sora furakodik be az Isten elé egy-egy reménytelen helyzetben. Programok és mindenféle dolgok igyekeznek a figyelmet a lényegről elterelni. Ha nagy nehezen sikerül egy embert közelebb hozni Istenhez, akkor jön a következő probléma:

Gyülekezeteinkben azt látom, hogy az ördög eléri, hogy unalmasnak lássák az összejöveteleket. Modern szóval mondva ingerszegény lett ez már az embereknek. Egyszer-kétszer még újszerűnek hat, aztán amint már kicsit is megszokottá válik, amit látnak, már nem kell tovább. Keresnek új elfoglaltságot, mert egyre kevesebb ember tapasztalja meg az isteni érintést, főleg néhány alkalom alatt.

A régi gyülekezeti tagok között sem sokkal rózsásabb a helyzet. Sokan csak megszokásból járnak már a gyülekezetbe, rég odalett a tűz, mások a lelkiismeretük megnyugtatásáért, megint mások, mert odaköti őket a szolgálat. Az ördög elérte, hogy a lelkesedés elapadjon, neki így is jó, az egy helyben toporgó hívő pont jó, mert nem zavar sok vizet…

Egy kört beljebb lépve családjainkhoz jutunk, ahol már imádkozni sincs idő, nem hogy harcolni. Példát mutatni gyermekeinknek - hova gondolok? Közös bibliatanulmányozás – mi az? Beszélgetni a feleségemmel, férjemmel – áh, munka után már nincs erő, kedv. Az ördög ezt a területet is kipipálhatja. A nem beszélgető, a problémákat kerülő, nem imádkozó családnál nem is kell jobb. Ha otthon nincs egység, a gyülekezetben sem fognak helyt állni.

Vagy,hogy áttérjek egyéni életünkre is, ott a pénz. Tudjuk milyen nehéz manapság megélni. Egy folyamatosan dolgozó, szabadidejében mindig fáradt, stresszes hívő szintén jó megoldás az ördögnek. Hogy a depressziót már ne is részletezzem.

És akkor még a legfontosabb dologról nem is beszéltem, a bűnről. Ezekben az utolsó időkben a hívők sem tudják kikerülni a világ ezernyi feléből érkező kísértésáradatot. A média ontja a szennyet, a kollégák egész nap csak káromkodnak és pletykálnak, a testvérek kedvenc elfoglaltsága az ítélkezés. Nem lehet elkerülni a bűnt. Beleestél az ördög csapdájába? A jó hír, hogy nem vagy egyedül! Mind küzdünk, mind elesünk! Az ördög el akarja hitetni veled, hogy csak te vagy ilyen bűnös, hogy te már Istennek sem kellesz, de ez nem igaz! Állj fel, valld meg bűneidet, rázd le magadról a bűnt, térj meg, és fordulj fontosabb dolgok felé!

Emberek ezrei gyalogolnak a pokol felé ebben a percben is. Hány rokonod, barátod, ismerősöd megy a szakadék felé? Ez a nem mindegy. A hitető legfontosabb dolga, hogy elterelje a figyelmed az igazán fontos dolgokról, arról, amire el vagy hívva: Tégy tanítvánnyá minden népet!

És akkor beindul a kifogások sorozata. A nem tudok megváltozni-tól, a nem vagyok rá képesig-en és a majd valaki máson keresztül-ön át a már mindent megpróbáltam-ig végtelen a lista. Az ördögnek ez is jó, a lényeg, hogy még egy emberrel kevesebb tett valamit.

Minden elvesztegetett nap, amikor a sebeid nyalogatod, amikor magaddal vagy elfoglalva, egy nappal közelebb juttatja a szeretteidet a pokolhoz. Hogy mondjam, hogy megértsd, hogy felnyíljon a szemed, hogy átértékeld az életed? Alapigénkre visszatérve, térj meg bűneidből, mert az idő nagyon rövid; az ördögnek tökéletes állapotokból (a fentebb említett gyülekezeti, családi problémák) törj ki, és tegyél valamit a körülötted levő emberekért. Meg tudod csinálni hit-ál-tal.

„A tolvaj (ördög) nem egyébért jő, hanem hogy lopjon és öljön és pusztítson; én (Jézus) azért jöttem, hogy életök legyen, és bővölködjenek.” -  János 10,10. Használd az Ő erejét, kérd a Szent Szellemet, hogy vezessen, csak csapatban nyerhetünk, ez nem a magányos hősök kora.