„Erőt ad a megfáradtnak, és az erőtlent nagyon erőssé teszi. Elfáradnak és ellankadnak az ifjak, még a legkiválóbbak is megbotlanak. De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el.”
Ézsaiás könyve 40: 29-31

Mikor azon gondolkoztam, hogy miről is írhatnék a fenti igét helyezte az Úr a szívemre.
Nagyon sok mindenben elfáradhat az ember. Sok minden kimeríthet a hétköznapokban. A munka, az iskola és a mindennapi gondok sokszor elveszik az erőnket. Ilyenkor mindig alig várjuk a hétvégéket, hogy végre mehessünk a gyülekezetbe, ahol feltöltődhetünk és ahol újra erőt meríthetünk a következő hétre. És egy szolgálattal teli hétvége után újult erővel nézhetünk szembe a hétköznapok terheivel.
Több éves keresztényként az Urat szolgálva azt tudom mondani, hogy az, amikor ott vagy ahova Isten állít és ahol Ő látni akar az nagyon sok örömet és erőt ad a hétköznapokhoz.
Azonban az ellenségnek nem tetszik az, amikor az élő Istennek akarod szentelni az időd, amikor Érte nagy dolgokat akarsz véghez vinni. Ezért van, hogy mindent megtesz, hogy elhárítson a szolgálattól, hogy mindaz, ami korábban örömet jelentett az most már teher legyen az életedben.
Jézus ezt mondja: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. Mert az én igám boldogító, és az én terhem könnyű.” Mt. 11:28-30
Tehát a szolgálat, amibe az Úr beállít az soha nem teher és nem szabad azzá válnia. Akkor is, hogyha már úgy érzed, hogy nincs erőd hozzá, hogy végezd, tudnod kell az elhívásod és azt hogy mindezt az Úrért teszed, aki új erővel ruház fel és újra örömöt tud adni, ha kéred Tőle.
Hogyha nem is látod magad alkalmasnak a feladatra, nem az számít, hogy Te mit látsz, vagy Te mit gondolsz, csakis az számít, hogy az Úr mit mondott Neked és hogy Ő hol akar Téged látni. Ne aggódj amiatt sem, hogy nem tudod megtenni, azt amit rád bíz, mert Ő ott lesz veled és megsegít, megáldja a Te munkádat.
Sokszor talán áldozatokat kell hoznunk, ami jelentheti az időnket, vagy az anyagiakat. Ezek az áldozatok kedvesek az Úr előtt és hogyha igazán szeretjük Őt, akkor nem is olyan nehéz megtenni Érte. Olyan ez, mintegy párkapcsolat, amikor már nem arról szól az élet, hogy nekem mi a jó és hogy én hogy szeretném, hanem hogy mit szeretne Ő. És a másik kedvében akarsz járni, mert szereted.
Ilyen az Úrral való járás is, mert hogyha igazán szereted az Urat, akkor megteszed azt, amit kér tőled,vagy elmész oda ahova elküld, még akkor is, hogyha nincs hozzá kedved. És mivel az Úr nagyon szeret és látja mindazt, amit teszel Érte a százszorosát fogod vissza kapni Tőle. Igen, Ő megáldja az életünket, ha igazán odaszánjuk magunkat és hogyha tiszta szívvel állunk meg előtte.
De hogy is folytatódott az ige? Akik az Úrban bíznak, azoknak az erejük újra megújul és szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak és nem fáradnak el.
Azt kívánom kedves Testvérem, hogy mindenkor bízz az Úrban és örömmel végezd azt, amit Ő rád bízott. Ne várj emberi dicséretre és arra, hogy mások felemeljenek. Az Úrnál ott van, hogy mit tettél és Ő nem hagy el sosem, veled lesz és megáldja az életed az Ő javaival.