„Mert ha belép hozzátok a gyülekezetbe fényes ruhában egy aranygyűrűs férfi, és ugyanakkor egy szegény is belép kopott ruhában, és ti arra figyeltek, aki a fényes ruhát viseli, sőt ezt mondjátok neki: „Te ülj ide kényelmesen”, a szegényhez pedig így szóltok: „Te állj oda”, vagy „Ülj le ide a zsámolyomhoz”, nem kerültetek-e ellentmondásba önmagatokkal, és nem lettetek-e gonosz szándékú bírákká? Figyeljetek csak ide, szeretett testvéreim: vajon nem Isten választotta-e ki azokat, akik a világ szemében szegények, hogy hitben gazdagok legyenek, és örököljék azt az országot, amelyet Isten az őt szeretőknek ígért.” Jakab levele 2:2-5

Nagyon sok ember van, aki azt mondja magáról, hogy keresztény. De vajon közülük, hányan követik valójában Krisztust? Közülük hány valakinek van élő kapcsolata Istennel?
A körülöttünk élő emberek (munkahely, iskola, család), akik tudják, hogy keresztények vagyunk, ezt a feliratot látják rajtunk. Ezért úgy kell élnünk, hogy ne hiteltelen legyen a mi életünk.
Vannak dolgok, mikor tudjuk a szívünkben, hogy miként kellene cselekedni, azonban sokszor még sem merjük felvállalni. Félünk attól, hogy mit mondanak mások. De az a kérdés fogalmazódott meg bennem, hogy kinek a véleménye a fontosabb, az embereké, vagy az élő Istené? Elmegyek egy segélykiáltás mellett, csak azért, hogy meg ne szóljanak mások?
Jézus ebben is példát mutatott nekünk, amikor itt a földön járt odament a legkisebbhez is, lehajolt a legszegényebbhez is. Mi vajon ma mit teszünk? Mink, akik azt valljuk, hogy az Urat követjük, merjük-e felvállalni mindezt? Oda merünk-e menni egy szegény, nincstelen emberhez, vagy pedig tovább megyünk? Csak abban a társaságban érezzük jól magunkat, akik úgymond „menők” mások szemében? Ezáltal akarunk mi is „menők” lenni?
Talán azt mondod, hogy nincs neked pénzed, hogy segíts minden szegény emberen. De nem ez az egyetlen út a segítséghez. Hány olyan ember él a földön, aki senkitől egy jó szót nem kap. Akit kirekesztenek, akihez nem mennek oda.

A keresztény élet, nem csupán a vasárnapokból áll, mikor szépen felöltözve elmegyünk Istentiszteletre. Hisz mindez mit sem ér, ha a hétköznapokban nem éljük meg az Úrral való kapcsolatunkat. Mint minden más kapcsolatot, az Istennel való kapcsolatot is ápolni kell. Hogyan várhatnánk erőt, áldást az életünkre, áttöréseket, gyógyulásokat, ha nem vagyunk kapcsolatban Istennel, ha nem imádkozunk, ha nem olvassuk az igét.
Nem szabad, hogy elég legyen a vasárnap a feltöltődésre. Csak úgy tudunk adni másoknak, ha van miből adni, ha Isten betölt minden nap.

Nem könnyű ez a világ, még keresztényként sem. Ugyanúgy szembe kell néznünk kapcsolatbeli problémákkal, munkanélküliséggel, betegséggel. De Istennel könnyebb ez az út. És ezt kell tükrözni egy keresztény életnek, hogy bár vannak gondok, problémák, de mindezeket az Úr elé visszük, aki idejében jön a segítségünkre.

Jeremiás 15: 19b
„Nekik kell hozzád térniük, nem neked hozzájuk!”

Úgy kell élnünk, hogy a körülöttünk élők megkívánják a keresztény életet. És ne mi vegyük fel a nagy tömeg szokását, ne mi viselkedjünk úgy, ahogy mások, vagy ahogy épp mások elvárják. Váljunk valódi Krisztus követőkké!