„Igaz az Úr minden ő útában, és minden dolgában kegyelmes. Közel van az Úr minden őt hívóhoz; mindenkihez, a ki hűséggel hívja őt. Beteljesíti az őt félőknek kivánságát; kiáltásukat meghallgatja és megsegíti őket. Megőrzi az Úr mindazokat, a kik őt szeretik; de a gonoszokat mind megsemmisíti. Az Úr dicséretét beszélje ajkam, és az ő szent nevét áldja minden test örökkön örökké!” Zsoltárok 145, 17-21

Nehezen feledkezünk meg arról, hogy imádkozzunk vagy Bibliát olvassunk. Tudjuk azt is, hogyan kell viselkednünk a külső szemlélők előtt, ha az Úr segítségével jutunk egy-egy dologhoz, akkor azonnal mondjuk, hogy: „hála Istennek!” Mindez természetes. A gyülekezetben is ott vagyunk minden vasárnap reggel, elvégezzük a mi szolgálatainkat, ha van rá lehetőségünk tevékenykedünk a misszióban. Amiről azonban sokszor megfeledkezünk az az, hogy GYÖNYÖRKÖDJÜNK Istenben. A fenti zsoltár pedig éppen erről szól, ahogy Dávid élete is. Amikor elolvastam ezeket a sorokat több nap után sem mentek ki a fejemből. Amikor szerelmes az ember, olyan természetesen jön belőle, hogy ábrándozik, gondolkodik az ő kedvese felől, annak szépségén, kedvességén vagy a férfi erején. De ahogy az idő telik, és megszokottá válik a párunk jelenléte a hétköznapokban is, ez csökken vagy meg is szűnik. És tapasztalatból tudjuk, hogy ez a kapcsolat kiszáradásához vezet. Ez éppen így van Istennel is. Megszokjuk, hogy Ő mindig mellettünk van. Amikor szükségünk van rá, rendelkezésünkre áll, és elfelejtünk csak úgy álmélkodni, mesélni másoknak vagy forgatni a fejünkben a nagy tetteit. Elszégyelltem magam... Mennyire megérdemelné pedig ezt az Úr! És mennyire más szemlélet alakulhat ki bennünk is, ha elolvassuk, és gondolkodunk ezeken a sorokon vagy mi magunk éljük át  újra azokat az élményeket, melyek a sajátjaink Istennel. Nézzük meg a sorokat tüzetesebben! Mire nem árt újból és újból emlékeztetni a szívünket!

„Igaz az Úr minden ő útában, és minden dolgában kegyelmes.” - Ne hagyjuk, hogy a mindennapok nehézségei, és a problémákon keresztül maga az ördög elhitesse velünk, hogy Isten valamit nem jól tett, nem volt igazságos velünk. Van, hogy szívünk legmélyén megkérdőjelezzük a tettét, és ez falat emel Közé és közénk, ezzel megakadályozva azt, hogy továbbra is úgy nézzünk fel rá, mint azelőtt.

„Közel van az Úr minden őt hívóhoz; mindenkihez, a ki hűséggel hívja őt. Beteljesíti az őt félőknek kivánságát; kiáltásukat meghallgatja és megsegíti őket.” - Ha ezt forgatjuk a gondolatainkban, akkor nem lesz úrrá rajtunk a magány, nem fogy el a hit az imáinkból, sem az erő a karjainkból. Képesek leszünk azzal a tudattal imádkozni, hogy amit kérünk, azt már meg is kaptuk Tőle.

„Megőrzi az Úr mindazokat, a kik őt szeretik; de a gonoszokat mind megsemmisíti.” - Ez megerősít minket abban, hogy a szövetség, ami Hozzá köt, nem változik meg, nem is szűnik megy egyik napról a másikra. Illetve egyértelművé teszi Isten nagyságát az ellenség minden hatalmával szemben.

„Az Úr dicséretét beszélje ajkam, és az ő szent nevét áldja minden test örökkön örökké!” - Ez a sor már arról szól, hogy nekünk mit kell tennünk! Beszélje Isten dicséretét a szánk vagy úgy, hogy bizonyságainkat meséljük vagy csak gondolkodunk rajta, énekeljünk dicséretet, ami csak eszünkbe jut, és megmelengeti a szívünket. Válasszunk akár egy „közös dalt”, ami az Úrra vagy egy emlékezetes érintésére utal az életünkben és a szabad perceinkben szóljon inkább az, mint a rádió vagy a tv.

Apró lépéseken múlik csupán, amelyek igazán könnyen kivitelezhetőek, hogy felüdítsük és megvidámítsuk a lelkünket, ezen túl pedig megörvendeztessük Istent szeretetünkkel.