„ Bölccsé teszlek és megtanítalak, melyik úton kell járnod. Tanácsot adok, rajtad lesz szemem. Ne legyetek olyan oktalanok, mint a ló vagy az öszvér, melynek kantárral és zablával kell fékezni a szilajságát, másképpen nem közelit hozzád” Zsoltárok 32: 8-10

Ha egy nem keresztyén embernek szeretnék Istenről beszélni, gyakran azzal a szívembe íródott gondolattal kezdem, miszerint ebben az eltorzult, kilátástalan és ingatag világban lehetetlennek tartom, hogy élni tudnék….vagy lenne erőm nap, mint nap felkelni, a jövőmre gondolni, ha nem tudnám azt, hogy egyetlen napomat sem egyedül kell végig vinnem. Egyetlen szilveszterkor sem kell arra gondolnom, hogy a nyakamba szakad egy újabb év, amit egyedül kell végig harcolnom. Visszagondolok az elmúlt időkre, és ahogy az képként megjelenik előttem, minden utamon a saját lábnyomom mellett látok egy másikat, a Mester lábnyomát. Néhol csak az Övét, mert valóban a karjaiba vett és hordott engem. Igen ez a tudat, ez a megtapasztalás az egyetlen, ami erőt adhat az élethez, akkor is ha talán több könny ígérkezik, mint nevetés.

A fenti Ige az egyik kedvenc Ige verseim közzé tartozik.  Személyesen neked, és nekem szól…az élő Isten, aki ismeri jól az egész életútadat, múltat és jövőt, az előtted álló összes útkeresztelődést és akadályt…megszólít téged és felajánlja a segítséget.  Amikor feltornyosulnak az életedben a nehézségek, amikor úgy érzed, hogy nem jut eszedbe semmi megoldás, vagy éppen sok-sok utat látsz magad előtt, de nem tudod hová vezetnek? Egy hang megtöri lelkedben tomboló vihar zaját és azt mondja neked: „Bölccsé teszlek és megtanítalak, melyik úton kell járnod” Megtanulhattuk Salamontól, hogy a bölcsesség minden másnál fontosabb. Az Istentől való bölcsesség maga a Szent Szellem ajándéka! A bölcs ember tudja, hogy mi az Istenfélelem, nem beszél elhamarkodottan, nem emberi okoskodásokon át látja meg a dolgokat, és nem akarja emberileg megoldani a lehetetlent.  Megragadja a hatalmas Isten által felkínált segítséget, igy elfogadva Istentől az iránymutatást arról, melyik úton is induljon el?

Sokat töprengtem, vajon mit gondolnánk egy olyan emberről, aki eltévedt egy sűrű erdőben, ahol sötét és hideg van, lehetetlen megtalálni a kivezető utat, de jönne valaki egy fényes lámpással, aki már jól ismer és felajánlja karját, hogy kivezet a dús füvű legelőre.  Vajon lenne ember, aki elutasítaná ezt a segítséget?  Mondhatjuk azt, hogy persze, hogy nem…. De sajnos ez nem így van. Az emberek, sajnos keresztyén emberek is gyakran a magok által választott utakon járnak. Elindulunk egyedül, elhagyva a Mestert, aztán a választott útjainkon eltévedünk, megsebesülünk, és aztán kérdőn nézünk az Úrra, vajon miért engedte, hogy megsérüljünk?

Miért, vajon miért nem fogadja el, miért nem kéri az ember annak a Csodálatos személynek az iránymutatását, Aki a legjobbat akarja adni az ő számára, és ezt számtalanszor bizonyította is? Ez a személy Jézus Krisztus, Aki azt mondja neked és nekem: „ Tanácsot adok, rajtad lesz a szemem….Nem kell egyedül megoldanunk a  gondjainkat, Ő megadja a választ, megadja a kimenekvést, sőt nem csak irányt mutat, hanem azt mondja:” rajtad lesz a szemem” Rajtunk tarja az Ő tekintetét, hogy ha elgyengülünk, ne essünk el, megütve magunkat, hanem azonnal karjaiba vehessen….

Sok éves keresztyén testvéreim! Eljutottunk már odáig , hogy ha vihar közeleg és félünk, elég a Úr tekintetét keresni, Reá nézni és megerősödünk? Tegyük boldoggá az urat azzal, hogy már a tekintete által is megerősödünk, és nem csüggedünk el!

Ne legyetek olyan oktalanok, mint a ló vagy az öszvér, amelynek kantárral, és zablával kell fékezni a szilajságát, másképpen nem közelit hozzád” Számtalanszor megharcol Isten azért, hogy végre közelítsünk Hozzá. Talán nekünk nem tetsző módon magához von, mert már olyan messze elkóboroltunk Tőle, vagy éppen védelem nélkül vagyunk. Miért távolodunk Tőle, miért akarjuk az életünk megannyi terhét magunkon hordozni, amikor van, Aki leveheti a vállainkról? Miért akarunk magunk utat választani, miért nem vágyunk a bölcsességre, vagy arra, hogy tanácsot adjon a Mindenható Isten?  Mondhatom, és mondhatod, hogy:” Dehogynem én vágyom erre” De mit teszek, és te mit teszel ezért? Hiszen szabad akaratot kaptunk, nekünk kell döntenünk saját akaratunk, vagy Isten akarata mellett. Átadom valóságosan az irányítást az Istennek, vagy csak szájjal teszem, és ezzel megnyugtatva lelkemet?

Kell, hogy a ma embere, is tudjon megalázkodni Isten előtt!  Az Ú ereje és hatalma semmit sem változott. Ha Ő azt mondja „ legyen” akkor lesz! Ha Ő azt mondja:” Múljon el!” Elmúlik, …bármiről is legyen szó! Vágyjunk belekapaszkodni abba a biztos kinyújtott kézbe, amely felénk nyúl! Vágyjunk arra, hogy Ő bölccsé tegyen! Vágyjunk arra, hogy megmutassa, hogy melyik utat szánta nekünk és tanuljunk meg járni azon! Vágyjunk a tanácsaira és tudjuk értékelni az Ő féltő tekintetét, amely szüntelen ránk szegeződik!